|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 957 találat | lapozás: 1-30 ... 901-930 | 931-957 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Takács Csaba 2013. október 16.Takács Csaba: az ifjúsági szervezetek nagymenőt játsszanakA Magyar Ifjúsági Értekezletnek (MIÉRT) nincs semmilyen beleszólása a pályázati pénzek elosztásába, szögezte le a Sláger Rádió megkeresésére Takács Csaba, annak kapcsán, hogy egy neve elhallgatását kérő háromszéki ifjúsági vezető azt mondta, a Communitas Alapítványtól származó pénzforrások megvonásával fenyegette meg a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) a háromszéki tagszervezetét a HÁRIT-ot. Takács Csaba a Communitas Alapítvány kuratóriumi elnöke leszögezte: a MIÉRT javasolhat tagot a szaktestületekbe, mint ahogy más civil szervezetek is, de a pályázatok elbírálásánál neki is be kell tartani a nyilvános kiírásban megfogalmazott értékrendet. „Van tudomásom az országos és a háromszéki ifjúsági szervezetek közti vitáról, mindenki a saját portáján játssza a nagymenőt, a feltörekvő új generáció többet kellene érdeklődön például arról, hogy működik a Communitas Alapítvány”- szögezte le a Sláger Rádiónak Takács Csaba. A Magyar Ifjúsági Értekezletnek (MIÉRT) nincs semmilyen beleszólása a pályázati pénzek elosztásába, szögezte le a Sláger Rádió megkeresésére Takács Csaba, annak kapcsán, hogy egy neve elhallgatását kérő háromszéki ifjúsági vezető azt mondta, a Communitas Alapítványtól származó pénzforrások megvonásával fenyegette meg a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) a háromszéki tagszervezetét a HÁRIT-ot. Amint arról beszámoltunk, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) hétvégi küldöttgyűlésén szimbolikusan sárga lapot mutattak be a jelenlevők a MIÉRT-nek, mivel megfogalmazásuk miszerint az ernyőszervezet szankcionálni akarja egyes tagszervezeteit. Oltean Csongor a HÁRIT hétvégi ülésén megválasztott új elnöke azt mondta: a sárga lapot azért mutatták be, mert a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) belső információkat kért a HÁRIT tag ifjúsági szervezetektől, ezeket megtagadták arra hivatkozva, hogy közvetlen partnerségi viszony csak a HÁRIT és a MIÉRT között van, a tagszervezeteiknek nincs elszámolási kötelezettségük. A háromszéki ifjak részéről érkezett vádakra válaszolva a nagyváradi Szabó József, a MIÉRT elnöke a Sláger Rádiónak kifejtette: „A HÁRIT első sorban saját sorait kellene rendezze, hiszen vannak problémái, amiket házon belül kellene megoldjon. Ezt mutatja többek között az is, hogy hat hónapon belül másodszor választanak új elnököt.” Kovács Blanka www.slagerradio.ro Erdély.ma 2013. október 23.HOGYAN VÁLTOTTAM LE TAKÁCS CSABÁT AZ RMDSZ ÜGYVEZETŐ ELNÖKI FUNKCIÓJÁBÓL?Vagyis nem váltottam le, de mindent megtettem, amit lehetett, erőmhöz mérten. Akkor történt, amikor SZET-tag voltam. Egy kollégám mondta egy nap, hogy be kellene lépjek a SZET-be, ahol az egyetemi oktatók rendjét kell képviselnem az erdélyi magyar rendek közül, és jó lenne, ha eljárnék a SZET-üléseire is, főleg az SZKT-SZET közös üléseire, mert ott szükség van az olyan okos, szép, ügyes emberek szavazataira, mint amilyen én vagyok. A barátok majd megmondják, míg rutinom lesz, hogy merre kell szavazni. A SZET és az SZKT akkor az RMDSZ képviseleti döntéshozó testülete volt. Jó, beléptem a SZET-be. A barátok hálásak voltak: csupa ifjú, nálam is fiatalabb, lelkes politikus és fiatal farkas. Ők vittek, hoztak kocsival, segítettek, ha nem értettem valamit, meglökték a hátamat, ha szavazni kellett, amíg rutinom lett. Néha meglöktek, és felébredtem, felemeltem a kezemet. - Még egyszer kérem megszámolni, mert valaki megint utólag emelte fel a kezét – mondta Frunda, aki a gyűlést vezette. Ezentúl, amíg rutinom lett, a barátok felemelték a kezemet is adott pillanatban. Egyszer egy hűvös hajnalban indultak a barátok is a vásárhelyi ülésre, persze vittek engem is. Sokan voltunk a kocsiban, lelkesen politizáltak, egymás szavába vágtak, tőkéseztek, markóztak végig. Az egyik barátom még az elején mondta: - Takácsra kell figyelni. Vigyázni kell! Ludasnál már mindenki egyszerre beszélt, néha egyik-másik hozzám is fordult, és emlékeztetett, hogy most Takács a tét, itt az ideje, hogy Takácsot, mert Takács így, úgy, nehogy még a végén Takács. - Igen, igen – mondtam, és gondolkoztam, hogy mi a bajuk ezeknek most Takáccsal, mintha a múltkor azt mondták volna, hogy Takácsnak köszönhetően ez a jó, meg az a jó az RMDSZ-ben. Hogy rend van, Hogy sok a pénz. Hogy nincs mese. Mikor haragudtak meg ezek így Takácsra, hogy így üvöltöznek róla a fülembe? Vásárhelyen leszálltunk a kisbuszról, le akartam lépni a Kultúrpalota előtt, hogy meglátogassam az ülés idején (amíg ezek ordítoznak és kinyírják Takácsot), három fontos nőt: Erzsibirit, Sárit és Mariska-Rozálit. De a fiatal politikusok nem veszítettek a szemük elől: vigyáztak rám, amíg rutinom nem lesz. - Nehogy elmenj, bazeg! – mondta valaki – Gondolj Takács Csabára: ma Takácsot el kell intézzük! Kezdtem sajnálni Takácsot, én sose voltam rosszban vele, de hát még nem volt nekem rutinom. A ruhatárban hagytuk a ruhánkat, odabent Frunda megnyitotta a gyűlést, és én a többi politikust követve azonnal kimentem kávézni. Valaki a füstben elkiáltotta magát: - Takácsot, igen, Takácsot! Itt és most! Vallani és vállalni! Jöttünk, mentünk a folyosón, ahogy az SZKT-n kell, néha összefutottam egyik-másik fiatal farkassal. Köszöntek, kezet fogtunk, és úgy, ahogy fogták a kezem, közel vontak magukhoz, rothadt dohány és rothadt tüdő keverékét rám fújva súgták, miután konspiratíve körülnéztek: - Vigyázz a szavazáskor, Tivadar! Tudod, hogy ma pont Takács, igaz? - Igen, tudom. Fél óra múlva a fiatal székely barátok SMS-t küldtek: „Kőzeledik a szavazás, ne tünggy el megin, gondoly Takácsra” Töprengtem: végülis miért akarják ezek leszavazni Takácsot? Bementünk a terembe, Frunda még mindig a színpadon ült és próbálta Toró T. Tibort lebeszélni, hogy beszéljen. Leültünk és én utána felálltam, hogy kimenjek megtekinteni Jucikarolinát, de a barátok leültettek. - Hülye vagy? Most jön a szavazás! Vagy azt akarod, hogy Takács? Valaki felment a színpadra és bejelentette, hogy Takács Csabát javasolja az RMDSZ ügyvezető elnökének továbbra is. - Látjátok? – mondtam a barátoknak – Takácsot akarják mégis! - Ne, ne, ne, ne! – mondták a barátok – Tivadar, ezt még nem tudod, nincs még rutinod. Még nincs a meccs lejátszva! Most jön! Nehogy elmenj! Sor került a szavazásra. Egy ember felment a színpadra és sorra szólította a lent ülőket, azok felmentek, kaptak egy szavazatcédulát, elbújtak a súgólyukba és szavaztak, utána bedobták egy tulipántos urnába a cédulát. Ha a jelöltet támogatták, nem tettek semmit, ha ellene akartak szavazni, kihúzták a nevét. Nem is hittem korábban, hogy ez ilyen egyszerű. Engem is szólítottak, felmentem, kaptam egy cédulát. Nézem, hát rajta azt írja: „Takács Csaba”. Szemüvegem sarkából ránéztem Takácsra, hogy vajon ő tudja, hogy mi készül ellene itt ma? Hogy le akarják váltani. Akkor miért teszik ki ennek a cirkusznak? Miért nem mondták meg neki előre, hogy né, Csaba, ízé, most már itt az ideje, hogy? De Takács nyugodt volt. Valakinek éppen mondott, mondott, mondott, mondott valamit. Hát jó – mondtam magamban, és gondoltam, hogy a barátoknak van már rutinjuk, tudják, hogy miért akarják leváltani Takácsot. Itt az ideje, gondoltam, hogy nekem is legyen rutinom, és kihúztam Takács Csaba nevét a cédulán, utána bedobtam az urnába. Aztán vártunk. A barátok feszültek voltak. A végén felmászott a színpadra a szavazatszámláló bizottság elnöke. Frunda nem teketóriázott: tíz perc alatt csendet csinált, és megadta a szót az elnöknek, aki felolvasta az eredményt. - Öt tartózkodással és egy ellenszavazattal Takács Csaba ügyvezető elnök! Behúztam a fejem. Nagy Benedek a hátam mögött ült, hat újságot olvasott és aláhúzta benne a fontos sorokat, például az időjárás-jelentést. Idegesen zörgette a lapokat: - Ki lehet az a vad barom, vajon, aki Csaba ellen szavazott? - Nem tom, Benci bácsi – nyögtem. Visszafelé Kolozsvárra óriási hangulat volt a kisbuszban. A barátok boldogak voltak. Folyt a sör. - Megmentettük Takácsot! – ordítozták, és leszálláskor megrázták a kezemet. - Köszönjük, Tivadar, hogy segítettél: megmentettük Takácsot. Magyari Tivadar Transindex.ro 2013. december 17.Nagy Zsolt: politikai leszámolás a 2005-2006-os stratégiai privatizációk ügyePolitikai leszámolásnak tartja a 2005-2006-os stratégiai privatizációk ügyét Nagy Zsolt. Az RMDSZ volt távközlési minisztere két héttel az alapfokú ítélet után exkluzív interjút adott az Erdély TV-nek. Számos csúsztatás, félremagyarázás van a 2006 őszén indított úgynevezett „hazaárulás-kémkedés” ügyben. Ez derült ki abból az interjúból, amit az ügyben érintett Nagy Zsolt adott az Erdélyi Magyar Televíziónak. Az RMDSZ volt távközlési minisztere a tárgyalás során nem kapott lehetőséget az érdemi védelemre, elutasítva az ő ártatlanságát bizonyító iratok bekérését. Mint mondja, ez sokat elárul a vád indíttatásáról. Nagy Zsolt, volt távközlési és informatikai miniszter: a vád egyértelműen titkosszolgálati indíttatású, és politikai célra használták. Ez teljesen egyértelmű. Egyértelmű a vádnak a megfogalmazásából is, hiszen árulásról és kémkedésről beszélünk, a modern Romániában előzménytelen vádakról van szó és előzménytelen ítéletekről van szó, ahova bankárokat kavartak be, nemzetközi hírnevű és presztízsű bankárokat kavartak be ebbe az ügybe, kémkedés vádjával. És azt gondolom, hogy nagyon fontos tudatosítani a közvéleményben, hogy ez nem egy korrupciós ügy, hanem egy teljesen más indíttatású és szándékú ügy. A Nagy Zsolt ellen hozott alapfokú döntés meglepte a volt miniszter személyes ismerőseit, akik szintén az igazságszolgáltatás áldozatának tartják őt. Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke: Nagy Zsolttal kapcsolatosan sok minden eszébe jut az embernek. Eszébe jut a jogállamiság fogalma, eszébe jut az igazságszolgáltatás és annak furcsaságai, hadd fogalmazzak így, eszébe jut az, hogy vajon a politika elválasztható vagy nem választható az igazságszolgáltatástól. Ilyés Gyula főtitkárhelyettes: reméljük, hogy a korrupcióellenes harc ernyője alatt Romániában dúló politikai harcok, a politikum mögötti erők harca, a politikai erőfitogtatás bizonyítása, amely most úgy látszik, hogy az RMDSZ-től is meg akarja követelni az áldozatait, ez nem fog teret nyerni. Nagy Zsolt támogatására barátai Veled vagyunk Zsolt! Címmel Facebook-oldalt indítottak, amelyen keresztül szeretnék bemutatni a volt távközlési miniszter ügyét. A Veled vagyunk Zsolt! oldalhoz már több mint négyezren csatlakoztak. Erdély.ma 2014. február 27.Meghirdette 2014-es pályázatait az RMDSZ- Meghirdette a román költségvetési támogatásból finanszírozott 2014-es pályázatait a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).A pályázatok lebonyolításával az RMDSZ idén is a korábbi és jelenlegi vezetői által alapított Communitas Alapítványt bízta meg. Az alapítvány honlapján a napokban kilenc pályázati felhívást tettek közzé. Támogatást nyújtanak egyebek között az ifjúság közéleti tevékenységéhez, művelődési tevékenységekhez, sporttevékenységekhez. Támogatásért pályázhatnak például a magyar nyelvű újságok, könyvkiadók, tudományos tanácskozásokon részt vevő oktatók, kutatók, a szórványban dolgozó lelkészek, ösztöndíjat kaphatnak a 35 év alatti alkotók. A pályázatokat szakértőkből és RMDSZ-politikusokból álló szaktestületek bírálják el. Románia a 2014-es költségvetés törvény alapján 85,6 millió lejt (5,69 milliárd forint) fordít a nemzeti kisebbségek szervezeteinek támogatására, öt százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A magyar nemzeti kisebbségnek juttatott 18,5 millió lejes (1,3 milliárd forint) támogatást az RMDSZ kapja. Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke az MTI-vel közölte: a 2014-es pályázatok költségkerete 3,76 millió lej (250 millió forint). Az összeg az idei támogatás 20,34 százalékát teszi ki. Az alapítvány kuratóriuma további közel 300 ezer lejes (20 millió forint) keret fölött rendelkezik, ebből az év kiemelt rendezvényeit támogatja. A romániai kisebbségek 1994 óta kapnak költségvetési támogatást. A magyarságnak szánt összeget 1997-ig az RMDSZ, 1997 és 2000 között az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE), 2001 és 2009 között a Communitas Alapítvány, azóta ismét az RMDSZ kapja. Az RMDSZ 2009-től lemondott arról a költségvetési támogatásról, amelyet parlamenti pártként kaphatna, hogy a magyar kisebbségnek járó, lényegesen nagyobb támogatás fölött rendelkezhessen. A törvény értelmében ugyanis ugyanaz a szervezet nem kaphat pártként és egy kisebbség megjelenítőjeként is támogatást. https://www.communitas.ro/palyazatok/2014/ Gazda Árpád (MTI) 2014. május 8.Mindenki Szabadság-szobraAz aradi Szabadság-szobor több szempontból is különleges alkotás, ám legfőképpen talán azért, mert 124 éves, viharos története során sokan sokféleképpen hivatkoztak rá. Összeállításunkban ezt az igencsak változatos repertoárt igyekszünk érzékeltetni az emlékmű „kiszabadításának” tízéves évfordulóján. Nem néma az a kőszobor mely amott a magyar Golgotán a halhatatlan vértanú halottak emlékének emeltetett. Én hozzám a kitaszított élő halotthoz ki egykor zászlótartója valék Magyarország függetlenségének, melyért ők a lehóhérolt hősök annyit küzdöttek és mártír halált haltanak, én hozzám elhozták a múltak szellemei a velőkig ható szózatot, mely amaz emlékszobor kimagasló alakjának Hungáriának hallgatag ajkairól zeng: Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar! (...) – részlet Kossuth Lajos beszédéből, melyet Torinóban írt a szoborcsoport felavatása alkalmából 1890. szeptember 20-án. Hőskor „A vértanúk emlékünnepe. A templomból a Szabadság térre vonult a menet. A szobor előtt felállított amfiteátrális tribünön 3000 ember foglalt helyet. Az egész teret 25 000 ember állja el. A szobor körül levő négy oszlopról hatalmas lángok csapnak fel. Az ünnepélyt a dalárdák gyászdallal nyitották meg, majd Salácz Gyula polgármester a közönség meg-megújuló éljenzése közt megkapó beszédet tartott. A beszéd alatt lehullott a négy óriási árbocra erősített két vászonfal. A közönségen nagy meghatottság vett erőt, csaknem minden szem könnyekkel van tele. Damjanich özvegye folyton sírt, arcáról a fájdalom könnyei perdültek alá. Munkácsiné pedig hevesen zokogva fordult Zalához, s vele kezet szorított. Nagy meghatódottság között hangzott el azután a Szózat, melyet a közönség nagy része is énekelt. Zala György erre lelkes beszéd kíséretében átadta a szobrot Salacz polgármesternek” – részélet az Ellenzék című lap 1890. október 7-i számából. Már az első világháború után felmerült a szobor lebontásának gondolata a Romániához csatolt Aradon, ám egy ideig még sikerült megőrizni eredeti helyén. 1923-ban a rongálások megakadályozása céljából bedeszkázták, míg végül 1925-ben a Ion I. C. Brătianu vezette kormány eltávolíttatta az emlékművet a Szabadság-térről. Több helyen őrizték a szobrokat. 1999-ben az aradi vár árkából szállították az aradi minoritákhoz, kik a 2004-es újraállításig őrizték a szabadságharc emlékművét. Bonyodalmak és megoldások Közvetlenül a rendszerváltás után elindult az aradi Szabadság-szobor visszaállításáért folytatott küzdelem. Ez a szándék végighúzódott a kilencvenes éveken, különböző politikai tárgyalásokkor téma volt. 1999-ben – a szabadságharc 150. évfordulójának évében – Dávid Ibolya magyarországi igazságügy-miniszter nem hivatalos tárgyalást folytatott Aradon román kollégájával, Valeriu Stoicával, annak érdekében, hogy az aradi vár árkából a Szabadság-szobor a helyére kerüljön az 1848-49-es forradalom évfordulójának tiszteletére. Valeriu Stoica ekkor úgy vélekedett: még nem érkezett el az ideje az emlékmű helyreállításának. Nemsokára felmerült egy úgynevezett megbékélési emlékpark lehetősége, ahol a Szabadság-szobor is helyet kaphatna. 1999. október elsején kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobrot átszállították a várból az aradi minorita rendházhoz, ahol elkezdődött a mű restaurálása. 2002-ben városi határozat és megyei RMDSZ–PSD-protokollum szólt a szobor újra felállításáról. Helyszínül a Tűzoltó teret jelölték meg. 2003-ban megalakult a Szabadság-szobor felállítására létrehozott alapítvány a restaurálás és újbóli felállítás költségeinek összegyűjtése céljából, ugyanebben az évben négypárti egyeztetés is folyt a szobor ügyében, ahol megegyeztek a felállításról. Pár hónappal később mégis meghiúsulni látszott a terv, mert a szobor a művelődési minisztérium szerint esztétikailag nem felelt meg a mai követelményeknek, „másrészt a szaktárca csak a román történelem jeles mozzanataiból ihletődött alkotásokat pártolja, támogatja és védi”. Pár hét múlva, szeptemberben már az Állami Építkezési Felügyelőség lépett az ügyben: formai okokra hivatkozva leállíttatta a Szabadság-szobor felállításának munkálatait. Az intézkedéseket tárgyalások sorozata követte a 2003-as esztendőben: Markó Béla, az RMDSZ elnöke Adrian Năstase miniszterelnökkel egyeztetett, de Ion Iliescu államelnök is tárgyalt Mádl Ferenccel, a Magyar Köztársaság elnökével, Medgyessy Péter miniszterelnök pedig román kollégájával, levélváltások és helyi szintű tárgyalások folytak. A román fél újfent megbékélési park létesítését kezdeményezte, az RMDSZ ezt – amennyiben az a Tűzoltók terén létesül – elfogadta. A 2003. október 5-re tervezett felavatás elmaradt. „Álláspontunk változatlan: még idén fel kell állítani a Szabadság-szobrot. A román fél a miniszterelnök által már korábban szorgalmazott változatot hozta elő újra, azaz egy ’48-as üzenetet közvetítő szoborpark létrehozását, amelyben a Szabadság-szobor is helyet kapna. Ez viszont a műalkotás visszaállításának beláthatatlan ideig való elhúzását jelentené, s ehhez mi nem lehetünk partnerek” – Markó Béla szövetségi elnök válasza a Krónika kérdésére a 2003. szeptember 10-i lapszámban. „Meglepődve látjuk, hogy több mint két év elteltével is újabb és újabb nehézségek állnak elő az aradi Szabadság-szoborcsoport felállítása körül, és nem is egészen értjük, miért történik így” – Orbán Viktor, a Fidesz elnöke az MTI kérdésére válaszolva 2003. szeptember 16-án. „Hogy a Năstase-kormány a helyi döntést most felrúgta, nem csupán annak a jelzése, hogy választások közeledtén – gesztusokat tesz a PSD a nacionalista hátországnak. Azt is jelenti, hogy a román kormány a nemzeti érzelmeket és – ezen keresztül – a román–magyar megbékélést tranzakciók eszközeként fogja fel. (…) Ha viszont (az RMDSZ) belemegy az emlékmű szoborparkosításába – egyfajta el-petőfi-schilleresedésébe –, akkor a megbékélés politikai tranzakcióként való felfogása mellett áll ki. És megválaszolatlanul hagyja a kérdést, hogy mi fontosabb a számára: a történelmi megbékélés, vagy annak ügyleti kezelése” – részlet Bakk Miklós vezércikkéből a Krónika 2003. szeptember 17-i lapszámában. „A MISZSZ aggodalommal szemléli az aradi Szabadság-szobor felállítása körül kialakult helyzetet, és felszólítja a magyar érdekvédelmi szervezeteket, hogy határozottan álljanak ki nemzeti értékeink védelme mellett” – részlet a MISZSZ IX. Kongresszusának zárónyilatkozatából 2003 szeptemberében. „»Nem a propaganda, hanem a tudomány eszközeivel kell helyükre tenni a dolgokat.« Az akadémikus úgy véli, a magyar közvélemény joggal várta az aradi Szabadság-szobor visszaállítását. »Még abba is beleegyezett, hogy a műalkotást nem is az őt megillető, eredeti helyére állították volna vissza, hanem a Tűzoltó téren« – mondotta Egyed Ákos (történész, akadémikus – szerk. megj.). – » Ha ez a szobor jó volt az aradiaknak a 19. század végén, miért ne lenne jó most is – tette hozzá. De választások közelednek, és úgy látszik, a kormányfő ismét ki próbálja játszani a nemzeti kártyát. (…) Ha RMDSZ-vezető lennék, legalább egyszer kipróbálnám, mi történik akkor, ha kijelentjük: köszönjük szépen, ilyen körülmények között nem kérünk az együttműködésből« – jelentette ki Kovács András (művészettörténész – szerk. megj.). – »Úgy kellene felállítani a szoborcsoportot, nehogy újra ledönthessék« – summázta véleményét Kányádi Sándor. Úgy vélte, a szoborállítást szellemi szinten is meg kellett volna alapozni, és e szellemi síkon bizony mélyebbre kellett volna leásni” – részlet a Krónika 2003. szeptember 19-i számából, amelyikben erdélyi közéleti személyiségeket szólaltat meg a Szabadság-szobor ügyéről. „Önök, miniszterelnök úr, minket súlyosan megsértettek. Az engem nem érdekel, hogy az Ön művelődési miniszterének tetszik-e a Szabadság-szobor. Nekünk tetszik! Érdekes módon az aradi románok sem mondták eddig, hogy nekik nem tetszene. Márpedig ha így van, akkor tessék elfogadni, hogy hátha mégis jogunk van nekünk is szobrot állítani ebben az országban. Aradon! A Tűzoltó téren! És nem feltétlenül kézen fogva egy román szoborral, mert a megbékélési park ötletét csak akkor támogatjuk, ha az nem művészietlen és nem történelmietlen tisztelt kormánypártiak! Mit szólnának Önök, ha nekiállnánk szétszedni Mihai Viteazul vagy Avram Iancu szobrát, és külön próbálnánk elhelyezni a lovat és az embert?” – Markó Béla az RMDSZ SZKT-n 2003. október 11-én Marosvásárhelyen. Megbékélés A Szabadság-szobor kérdésének megoldása képezte 2004-es évben kötendő PSD–RMDSZ-egyezség legfőbb akadályát, s miután a kormányzó párt 2004. március elején kormányhatározattal szavatolta a szoborállítást, megszülethetett a protokollum. A kormányhatározat értelmében a Szabadság-szobor a Tűzoltó téren egy az 1848-as Forradalom Emlékműve elnevezésű diadalívvel együtt kap helyet, így jön létre a Megbékélés Emlékpark. Arad Zala György alkotásán és a diadalíven túl egy további emlékművel is gazdagodhatott, amely Románia és Erdély 1918-as egyesülésének állít emléket. A diadalív miatt a Szabadság-szobor már fölállított talapzatát 45 fokos szögben el kellett fordítani. 2004. április 25-én Aradon, a Tűzoltó téren újra felavatták az az 1925-ben lebontott Szabadság-szobrot. Az ünnepségen először a majd csak 2005-ben felavatott diadalív makettjét leplezték le, majd a Zala György alkotását. Az avatáson részt vett többek közt Medgyessy Péter, Dávid Ibolya és Răzvan Theodorescu is. A restaurálás és felállítás magyar állami segítséggel és közadakozásból valósult meg. A Szabadság-szobor eredetileg a ma Avram Iancu tér nevet viselő Szabadság téren állt. A Megbékélés Emlékparkja az egykori Attila tér, későbbi Tűzoltók terét jelenti. „Az aradi Szabadság-szobor körül kialakult válság megoldása szintén nem kizárólag »két politikai alakulat« – az RMDSZ és az SZDP – ügy. Ez a jeles műalkotás az egész magyar nemzet közös kulturális öröksége. Éppen ezért sorsáról – felállításának helyéről és módjáról – dönteni az RMDSZ önmagában nem illetékes. Következésképp javasoljuk, hogy a Szabadság-szobor újraállítása kérdésében konszenzuson alapuló összmagyar döntés szülessen – a Magyar kormány, illetve az erdélyi egyházak és a civil szféra, valamint a polgári mozgalom szervezetei bevonásával” – részlet az EMNT Állandó Bizottságának 2004. január 22-én kelt állásfoglalásából. „Aradon hamarosan két gigantikus műalkotás hirdeti majd a román hősök dicsőségét, cserébe pedig mi is jókat koszorúzgathatunk majd a Szabadság-szobornál március 15-én és október 6-án. Az államkassza pedig könnyebb 190 milliárd lejjel” (az összeg a két új emlékmű ára – szerk. megj.) – részlet Balog Levente 2004. március 8-i vezércikkéből (Krónika). „Nincs miért tagadnom, az aradi Szabadság-szoborról hozott kormányhatározat nyitotta meg az utat a 2004-es együttműködés elől. (…) A miniszterelnökkel kialakított megállapodás legfontosabb eleme, hogy időben nem kapcsolódik össze a két emlékmű felállítása. A Szabadság-szobor már áprilisban állhat, a másik emlékművet pedig minden valószínűség szerint az ősz folyamán állítják fel” – Markó Béla szövetségi elnök a Krónika 2004. március 8-i lapszámában. „A választási évben újrakötött protokollum nem más, mint választási szövetség az SZDP-vel. Ennek az elvtelen, utódkommunista irányba elhajló, nemzeti érdekeinket sértő paktumnak a látványos kulisszája az aradi Szabadság-szobor. A további megcsúfolásával létrehozandó úgynevezett román–magyar megbékélési park első rendben nem a »megbékélésről«, hanem a hivatalos RMDSZ megalkuvásáról szól” – részlet Tőkés László 2004. március 15-én Nagyváradon kelt nyilatkozatából. „Arad, az erdélyi magyarság Mekkája. A szervezők szerint mintegy tízezres tömeg vett részt az aradi ünnepségen; egy harminc fős csapat kifütyülte a felszólalókat” – Krónika, 2004. április 26. „Ma politikai üzeneteket fogalmaztunk meg, és talán keveset beszéltünk a lényegről. Arról, hogy a Szabadság-szobor egy kiváló műalkotás. Most, hogy felállítottuk, kiszabadítottuk, magam is újra meggyőződhettem róla: nagyon szép ez a szobor. Érett, kiforrott művészi munka, annak ellenére, hogy annak idején egy nagyon fiatal művész készítette – nyilatkozta a Krónikának Markó Béla. – Elég szomorú, hogy nálunk a politikától függ, hogy látható-e egy ilyen műalkotás: annak idején politikai okokból vették le, és tulajdonképpen most is politikai okokból került vissza Arad közterére. Remélem, ez a pillanat kezdete annak, hogy nem a politika határozza meg ezeket a kérdéseket” – részlet a Krónika 2004. április 26-i lapszámából. „»Istennek hála, áll a szobor. Aradon áll, köztéren áll. Fantasztikus üzenet, hogy az anyaország európai uniós csatlakozásával egy időben állíthattuk fel, és arra kötelezi Magyarországot, hogy élő lelkiismerettel képviseljük a világban azt, hogy minél hamarabb bővülhessen Európa« – jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke. A Szabadság-szobor ügyében elévülhetetlen érdemeket szerző politikus (…)” – részlet a Krónika április 26-i lapszámából. „Ma sem egyeznék bele abba, hogy egyetlen szobrot emeljenek, és nemcsak politikai, hanem esztétikai szempontok miatt sem. Két esztétikai víziót állítottunk itt egymással szembe, és ez európai szemszögből igen érdekes perspektívát szolgáltat” – Răzvan Theodorescu művelődési miniszter szavai a Krónika április 26-i lapszámában. „Tőkés László elítélte az RMDSZ egyre megalkuvóbb politikáját, amelynek része az aradi megbékélés park is. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy az RMDSZ egymagában kisajátítja az aradi Szabadság-szobor ügyét, egyedül dönt az úgynevezett megbékélési parkról is, holott ennek közös ügyünknek kellene lennie. Úgy vélte, a parknak szintén a Petőfi–Schiller nevet kellene adni” – tudósítás az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2004. április 24-i üléséről az Erdélyi Naplóban. „»Kiszabadítottuk« – imigyen szól az RMDSZ-sikerpropaganda. Arról nem is szólva, hogy valójában ki is szabadította ki a szobrot, újból csak felvetődik a kérdés, hogy melyik csapatban játszik az, aki kifogástalanul együtt tud működni az utódkommunista-nacionalista román hatalommal, miközben a magyar nemzeti erők lefasisztázásában vállal cinkosságot. Melyik oldalon állanak azok, akik »párbeszédet«, »megértést«, »együttműködést« és kölcsönös »tiszteletet« hirdetnek elnyomóinkkal szemben, miközben Arad magyarsága a szemük láttára, szinte teljesen kipusztul?! Minő »európaiság« az, mely az erdélyi magyarság vértelen genocídiumához, továbbtartó asszimilációjához és exodusához ünnepelve asszisztál? Az aradi diadalív nem más, mint: durva magyarellenes provokáció. Az erdélyi magyarságnak elidegeníthetetlen közösségi joga saját hazájában saját szobrait és műemlékeit előfeltételek és restrikciók nélkül felállítania. Az aradi Megbékélés Parkja valójában a magyar politikai megalkuvás szégyenletes objektuma – s mint ilyen, a Petőfi–Schiller fantomegyetemmel, valamint a Kempinsky-szindrómával rokon létesítmény. Felavatása egyet jelent a magyar politika, illetve az erdélyi magyarság »rituális megalázásával« – még akkor is, hogyha a Szabadság-szoborcsoport újraállítása önmagában véve örvendetes eseménynek számít” – részlet Tőkés László püspök, az EMNT elnökének Csapatjátékok. Nyilatkozat az erdélyi magyar párbeszédről című 2004. április 28-án kelt írásából (Erdélyi Napló). „A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kampányindító rendezvényén vagyunk ezen az esős, szomorkás péntek délutánon. Igaz, rossz nyelvek szerint a kampány már szűk másfél héttel korábban, Aradon megkezdődött. A Szabadság-szobor Váradon is az RMDSZ-nek statisztál: az óriásplakáton a Zala György-alkotás – amit már lassan nem lehet tudni, ki is szabadított ki: Dávid Ibolya, Markó Béla, Năstase vagy a sors... – alatta a Tűzoltó téren összegyűlt tömeg. A képet a felhívás uralja: »Együtt, szabadon! 2004. június 6-án szavazzon az RMDSZ jelöltjeire!«” – részlet Fábián Tibor 2004. május 11-én az Erdélyi Naplóban megjelent cikkéből. Kiszabadítva Az újraállítás óta az aradi Szabadság-szobor továbbra is hivatkozási alap, leginkább kampányidőszakban merül fel sikertörténetként. „Ha az első alkalommal megtorpantunk volna, Szabadság-szobor sem lenne, semmi sem lenne ma Erdélyben” – részlet Markó Béla 2006. március 15-i beszédéből Kézdivásárhelyen. „Király András, az Arad megyei RMDSZ-szervezet a szórványban élő magyarság nevében állt színpadra, és szimbolikus gesztusként az aradi Szabadság-szobor egy csavarját adta át Takács Csaba kampányfőnöknek” – részlet az RMDSZ 2008. október 28-i, kolozsvári kampányindítójából. „Támogatom Andrei Şaguna püspök szobrának a felállítását Gyulán – mondta el Traian Băsescu tegnap a város román tanítási nyelvű általános iskolájában és gimnáziumában tartott fórumon. Az elnök utalt arra, hogy Aradon Szabadság-szobor állít emléket az aradi vértanúknak, továbbá – mint mondta – Şaguna püspök XIX. századi tevékenységét utóbb az UNESCO is elismerte” (Transindex.ro, 2009. február 4.) „Később is mondták, hogy soha nem lesz ismét Szabadság-szobor Aradon. És áll ma a Szabadság-szobor! A minap is hallottuk egy román politikustól: soha nem lesz területi autonómia. Erre is csak azt válaszolhatjuk: várjuk ki a végét” – Markó Béla szövetségi elnök Székelykeresztúron elhangzott ünnepi beszédéből 2009. március 15-én. 2011. áprilisában három bronzelem (a diadém, egy tőr és egy kard) tűnt el a szoborról. A hiányzó elemeket pótolták, a szobor mellé térfigyelő kamerákat telepítettek. 2013 novemberében az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) bejelentette, hogy a Szabadság-szobor eltávolítását támogató aláírásokat gyűjt. Az ezirányú határozattervezet napirendre tűzésére esélyük szinte nulla. Tíz év múlva Az újraállítás tízéves évfordulóján ünnepséget rendeztek Aradon, ahol bemutatták a Gondozzátok, őrizzétek… című emlékalbumot. A kötet címe Salacz Gyula egykori polgármester szavait idézi, és sorban a harmadik kiadvány, mely az újraállítás óta a Szabadság-szoborról szól. „A Szabadság-szobor sikertörténet – szoktuk mondani, sikertörténet lett, mert mindenki elvégezte a rá bízott feladatot, senki sem kételkedett abban, hogy a helyi vagy az országos RMDSZ vezetés nem fog keményen, következetesen kiállni az ügy mellett a cél érdekében. Így volt ez az elmúlt 25 évben, így volt 10 évvel ezelőtt is, és így van mind a mai napig. Amennyiben további sikertörténetek tanúi, szereplői szeretnénk lenni, akkor azt az egységet kell megőriznünk, amelyet közösségünk felmutatott, és lehetővé tette, hogy ez a szobor ismét köztérre kerüljön. Mivel az egység a feltétele annak, hogy közösségünknek ereje legyen, az RMDSZ meg tudja valósítani azt, amit közösségünk elvár. Ha ezeket teljesítjük, akkor maradunk őrzői múltunknak, gondozói jelenünknek és építői jövőnknek” – Király András oktatási államtitkár, a Szabadság-szobor Egyesület elnöke Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen). „Számunkra a szobor nemcsak a szabadság, hanem az összetartozás szimbóluma is, mert csak összefogással tudtuk megvalósítani. Köszönet mindenkinek, aki ebből a munkából kivette a részét, kezdve a csákányozástól egészen a felavatásig. Zala György munkája gazdagítja városunkat, és hirdeti a szabadságot, a megértést és az együttműködést” – Bognár Levente, Arad alpolgármestere Aradon 2014. április 25-én (Nyugati Jelen). „És ennek a szobornak az üzenete számunkra a mai napig él. Hiszen látjuk, hogy nekünk minden nap, újra és újra meg kell küzdenünk a szabadságért. És ismételten meg kell győznünk a többségi társadalmat, hogy ha tőlünk elveszik jogainkat, szabadságunkat, akkor ők sem lehetnek szabadok. És ezt nekünk minden nap újra kell kezdenünk, mert a szabadságért való küzdelem nem érhet véget este, vagy a hét végén, vagy a hónap végén. És az a munka, amit 1989-től 1999-is, majd 2004-ig, majd 2014-ig közösen elvégeztünk azt mutatja, hogy lehetnek olyan pillanatok, amikor megbotlunk, vagy elgáncsolnak és elesünk, de képesnek kell lennünk felállni, hitünket, reményünket megerősíteni, és újra talpra állni, haladni, építkezni” – részlet Kelemen Hunor, az RMDSZ elnökének beszédéből Aradon, 2014. április 25-én (rmdsz.ro). Az aradi Szabadság-szobor a szabadságért való állandó harc jelképévé vált egyrészt azáltal, hogy az 1848-49-es forradalomra emlékeztet, másrészt az újraállításáért való küzdelem miatt. Kompromisszumok és sikerek egyaránt születtek vele kapcsolatban, ám az szinte biztosra vehető, hogy különböző megközelítésekben hivatkozási alapként továbbra is találkozhatunk nevével. Pedig Aradon személyesen megnézni az igazi. Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. június 26.Szünetjel a szórványbanAz eddigiekkel ellentétben idén csak az év második felében írja ki az RMDSZ a Kisebbségi Tanács alapjából finanszírozott, az anyanyelvükön tanuló, szórványtelepülésekről származó diákok és a szórványban oktató pedagógusok támogatását célzó pályázatot. Okokat és következményeket kutattunk Erdély szerte. A szórványban folyó oktatási tevékenységek támogatása az utóbbi években hangsúlyos helyet foglalt el az RMDSZ támogatáspolitikájában, a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítvány foglalkozott. A szórványoktatást támogató pályázatot minden évben három témakörben hirdették meg: iskolaköteles diákok számára (elsőtől tizedik osztályig, majd később előkészítő osztálytól tizenkettedikes korig) bentlakási költségekhez való hozzájárulásként, illetve ingázási költségekhez való hozzájárulás formájában, valamint szórványban dolgozó pedagógusok ingázási költségeihez való hozzájárulásként. Mindhárom kategória szociális feltételekhez kötött. Tavaly 314 027 lejjel támogatta a Communitas a szórványban tanuló diákok utazását (25 nyertes pályázat közt elosztva), bentlakás támogatásra pedig 167 555 lejt osztottak ki (28 nyertes pályázat között), míg 28 pedagógus összesen 18 814 lejt kapott. A pályáztató 2007 óta február-márciusban hirdette meg a támogatási lehetőséget, március-áprilisig várták a pályázatokat, majd május közepéig történt meg az elbírálás. A kifizetések még a második tanügyi félév során megtörténtek. A legutóbbi kiírás viszont már egyúttal azt a feltételt is tartalmazta, hogy a megítélt összeget két részletben számolják el – egyharmadot a 2012–2013-as tanévre 2013. július 31-ig, az összeg kétharmadát pedig a 2013-2014-es tanévre 2014. január 20-ig –, valamint azt a közlést, hogy a Szórvány Szaktestület Oktatási Kuratóriuma a következő pályázati kiírását 2014 szeptemberére tervezi. Ennek értemében 2014 eleje és szeptembere közt a Communitas támogatásban évente részesülők nem használhattak a szórványkuratórium által megítélt összeget. Ki így, ki úgy Besztercén különböző támogatásokból általában teljes mértékben ellentételezik az ingázó gyerekek útiköltségét – tudtuk meg az Andrei Mureşanu Főgimnázium aligazgatójától, Antal Attilától. A 2013-14-es tanév mindkét félévében azonban csak résztámogatást kaptak az ingázó gyerekek. A besztercei iskolát az idei kiíráson a Pro Hereditatem Egyesület képviselte, a szervezet mindkét félévre juttatott résztámogatást az összegből, összesen 40 023 lejt. A szintén Beszterce-Naszód megyei Vicén a Bástya Egyesület 6 248 lejt nyert a tavalyi kiíráson a havonta megtett 6 376 kilométer térítéseként. A nemzeti jelentőségű intézmény elnöke, Kerekes Zoltán elmondta: nem támaszkodnak nagyon a Communitas támogatására. „A nagy gond, hogy a rendszerünk működtetése jóval többet igényel, mint amit a mindenféle pályázatokból kapunk” – fogalmazott Kerekes. Vicén igyekeznek az ingázást más pályázati összegekből finanszírozni, szerencsére olyan szállítási céggel van szerződésük, amelyik megérti, hogy civilként a pályázati pénzekből való gazdálkodás ingadozó anyagi helyzetet jelent. „Ha így hirdették meg, alkalmazkodnunk kell és reméljük, hogy a továbbiakban is sikeresen pályázunk” – összegzett Kerekes Zoltán. A temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum a legutóbbi Communitas-kiíráson 36 309 lejes támogatásban részesült 71 diák utazási költségeinek támogatására. A Temes megyei iskola mindezidáig évente számíthatott a támogatásra, 2010-től fogva pedig egyre több diák számára kértek hozzájárulást az ingázási költségekhez. Egyrészt azért, mert növekvő számban vesznek részt diákok a meleg ebéd programban, másrészt a városban megszűnt a tagozatos oktatás, így a más iskolákban tanuló diákok is bartókosok lettek. Hogy ez így is maradjon – azaz ne a közelebbi román tannyelvű iskolába járjanak a különböző negyedekben és a közeli településeken élő gyerekek –, iskolabusz-programot indítottak, így biztosítják a diákok ingyenes eljuttatását a szórványközpontnak számító oktatási intézménybe. A Communitas pénze főleg az iskolabusz költségeinek tekintetében lényeges, a program keretében ugyanis 150 diák utazik naponta három útvonalon egy, a város által fenntartott kisbusszal, illetve két, az iskola által bérelt nagy busszal. Utóbbiak biztosítása főként a Bethlen Gábor Alap és a Communitas révén válik lehetővé. „Előző években május végéig megszülettek a döntések, így olyan alappal rendelkeztünk, amellyel biztonságosan el tudtuk kezdeni a következő tanévet, s ha kellett, kifizethettük belőle az aktuális tanév második félévének utolsó részleteit. Érthető az indoklás, hogy a támogatási rendszert összhangba kell állítani a tanévvel, de nehéz lesz úgy tanévet indítani, hogy nem tudjuk, egyáltalán lesz-e, illetve mennyi lesz a támogatás. Az indoklás szerint az évfolyamok közti diáklétszám különbség miatt van szükség az őszi kiírásra, ám nincs számottevő különbség az egyes tanévek között, az idei kiírás elmaradása pedig mégiscsak féléves támogatáskiesést jelent” – vázolta a helyzetet Erdei Ildikó iskolaigazgató. Temesváron is igyekeznek további forrásokat bevonni a buszok működtetésébe, ám azt mindenképp szeretnék elkerülni, hogy a szülők kényszerüljenek fizetni a szállítási költségeket. Nézőpontok és ésszerűségek A szamosújvári Téka Alapítvány a Kallós Alapítvánnyal közösen szervezi a több mint száz gyerek utaztatását, a Téka tavaly 33 069 lejt költhetett Communitas szórványtámogatásból erre a célra. Szamosújváron is több forrásból áll össze az ingáztatás költsége, és normatív támogatáshoz is juthatnak, ennek ellenére Balázs Bécsi Attila elnök – egyúttal a Communitas Szórványoktatás szaktestületének tagja – szerint a Tékát is érinti, hogy a naptári év első felére nem jutott Communitas támogatás. A Szórványoktatás szaktestület elnöke a kalotaszentkirályi Ady Endre iskola igazgatója, Lakatos András. A tanintézmény elsősorban Kalotaszeg felszegi régióját fedi le, tizenkét település gyermekei tanulnak Szentkirályon. 1993 óta iskolabusszal biztosítják a gyerekek ingáztatását, a Communitas – amely tavaly 60 diák számára 21 317 lejt jelentett – és más pályázatok révén mindezt ingyenesen tudták biztosítani. „A 2011/1-es számú tanügyi törvény amúgy előírja, hogy a bentlakás és a gyerekek ingázása ingyenes, csak a román állam erről elfeledkezik gondoskodni” – vázolta Lakatos. A szaktestületi elnök a Communitas pályázati kiírásának módosítását adminisztrációs és kivitelezési okokkal magyarázza. Mivel a költségvetési és az iskolai év nem fedi egymást, gondot jelentett, hogy a tavasszal véglegesített támogatási lista nem egyezik az őszivel, miközben az alapítvány végső soron az egyes diákokat támogatja egyfajta ösztöndíj formájában. „Az elszámolás és lebonyolítás érdekében döntöttünk úgy, hogy ezentúl iskolai évre szól a pályázat. Így valóban kiesik egy fél év, de erről értesítettük az érdekelteket, és mindenki ennek megfelelően ütemezte és tervezte meg a költségvetését. Jóval ésszerűbb így, mert a távolságok és a gyereklétszám is óhatatlanul változott júniustól szeptemberig” – vázolta Lakatos, aki szerint „miután végigfut a rendszer, valahol kompenzálódik a végén.” A kalotaszentkirályi iskolában tájékoztatták a szülőket, hogy átmeneti periódusra számítsanak. „Az elmúlt években a szórványoktatás az RMDSZ és a Communitas szempontjából prioritást élvezett. Soha nem csökkent az összeg, inkább a lehetőségekhez mérten növeltük, és ez idén sem lesz másként” – zárta szavait Lakatos. Ellenvélemény Takács Csabától, a Szórvány Szaktestület elnökétől, illetve a Communitas Alapítvány kuratóriumi elnökétől azt kérdeztük: a szeptemberi kiírás számol-e majd a kimaradt félévvel, vagy teljesen új lapot jelent? Takács szerint „mind a két megközelítése a témának nagyon rossz”. Ugyanakkor a szeptemberi kiírást nem a kuratórium, hanem a szaktestület javasolta, amelyben Erdély szerte működő szórványiskolák igazgatói vesznek részt. „A beiskolázási számok ismeretében tudják pontosabban meghatározni iskolánként a pályázatok értékét. Egyrészt a keretet, mintegy hatmilliárd lejt elkülönítettünk, és ez az összeg ugyanannyi lesz a 2014–15-ös évre, mint amennyi volt a 2013-14-es tanévre. Mindössze a tavalyi kiírásnak megfelelően folytatódott az idei kifizetés, itt semmiféle támogatás-kiesésről nem volt szó”. Csakhogy a legutóbbi támogatást az elmúlt év végéig el kellett számolni, az őszi kiírás pedig azt jelenti, hogy csak hónapok múlva lesz döntés – próbáltuk tisztázni az álláspontot. „A 2013-as kiírásnál a 2013–14-es, tehát a folyó tanévre megkapták a támogatást. A következő évben, szeptemberre, miután ismerik a beiskolázási számokat, pontosan fogják tudni a szükséges támogatás nagyságrendjét iskolánként, tehát nincs kiesés, és erre a félévre természetesen a tavalyi pályázatok alapján kapták meg az ingázási, bentlakás- és egyéb támogatást szintén hatmilliárd lejes keretből” – hangzott a meglehetősen zavaros válasz. Adalékul azzal a megállapítással, hogy valószínűleg azért visszhangzik a telefon, mert nagyon fals, amit a kérdező mond. Takács ezután afelől érdeklődött, hogy mely iskolaigazgatókkal beszéltünk, lévén, hogy a szaktestület javasolta a változtatást. „A tavalyi, 2013-as évre, még egyszer elmondom, egészen két hét múlváig, amíg vége lesz az oktatásnak, a teljes támogatási keret – nyilván annyi, amennyivel hozzá tudunk járulni – biztosított minden iskola számára a tavalyi pályázati kiírás során. A beiskolázási számok már augusztusban meglesznek, minden a szaktestülettől függ, hogy ők augusztusban 25-én, vagy szeptember 10-én ülnek le, és határozzák meg a kereteket iskolánként. És olyan, hogy szeptember 15-étől ne legyen támogatás, csak abban az esetben történik meg – nyilván ezt úgysem fogom hagyni –, ha különböző okokból nem végzik el a dolgukat. Mert az a hatmilliárd lej ott van félretéve erre a célra. Azt sem mondhatják a szülőknek, hogy nem lesz támogatás, azt sem mondhatják a szülőknek, hogy nem tudják, hogy mennyi lesz, mindent tudnak, ki voltak értesítve. A kilencmilliárdos szórványtámogatásból majdnem hat oktatási program” – hangzott Takács Csaba álláspontja. Ő teljes mértékben egyetért az őszi kiírás tervével, mert az új beiskolázási számok ismeretében sokkal méltányosabban lehet dönteni. Dénes Ida. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2014. október 31.Tizedik évforduló a Téglás Gábor iskolánálTiszteljük a múltat, örüljünk a jelennek, vigyázzunk a jövőre Tizedik évébe lépett a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum, szeptemberben tizedszer csengettek be, tizedik alkalommal szerveznek gólyabált, téglaporos napokat, mindennek a tizedik évfordulóját ünneplik, jegyezte meg Kocsis Atilla iskolaigazgató az ünnepi megemlékezésen. „Érjen meg minél több ünnepi szónoklatot”, kívánta Markó Béla, aki annak idején RMDSZ-elnökként elsőként húzta meg a becsengetési harangot 2005 szeptemberében. Erdélyben sajnos gyakori a kishitűség és a reménytelenség, a Hunyad megyei szórvány önálló iskolája a legjobb ellenpélda erre, jegyezte meg a költő-politikus, aki szerint a Téglás iskola számára is bíztatást jelent. Amúgy jelenleg Erdélyben 65 önálló magyar középiskola működik, noha 1989-ben egy sem volt! Malteros ládák között indult sikersztori Önálló magyar iskola létrehozása Déván hatalmas kihívás volt. Széll Zoltán tanár és Varga Karoly kezdeményezésére már 1990-ben megkapták a minisztériumi engedélyt a magyar iskolára, épület hiányában azonban létesítése kudarcba fulladt. Déva patinás régi magyar iskoláit nem tudták visszaszerezni, hiszen 1919 óta azokban román elitiskolák működnek, új tanintézmény építésére pedig nem kaptak megfelelő anyagi és politikai támogatást, noha a kezdeményezők éveken keresztül mindent megmozgattak. Nem is adták fel, a lelkes dévai magyarok által 2003-ban alapított Geszthy Ferenc Társaság ugyanazt a célt tűzte ki: az önálló dévai magyar iskola létrehozását. Sokan járultak hozzá az iskola létesítéséhez, négynek közülük azonban kiemelt elismerés jár: Varga Károly, a Geszthy társaság elnöke, Széll Zoltán tanár, Böjte Csaba atya és a néhai ifj. Hauer Erich, aki korai halála miatt nem érhette meg álma beteljesülését. Előbbi kettő kiemelkedő szerepe közismert a dévai magyarok körében, személyesen részt is vettek a mostani ünnepségen, utóbbi kettő szerepét Winkler Gyula EP-képviselő méltatta. A második nekifutás sikerrel járt, 2005-ben malteros zsákok között beindult a Téglás Gábor iskola. Komoly nehézségek akkor is voltak, szinte ugyanazok, mint az előző évtizedben: az anyagi és politikai támogatás hiánya. 2004 novemberében, választási kampányban Markó Béla RMDSZ-elnök és Takács Csaba ügyvezető elnök nyilvánosan támogatásukról biztosították Déván a Geszthy társaság képviselőit, hogy 2005 szeptemberében beindulhasson az iskola. Holott a megvásárolt ingatlan – megkezdett, de félbehagyott épület – látványa alig adott okot optimizmusra. „Elszörnyedtem, amikor megláttam”, emlékezett vissza Markó Béla. A magas szintű ígéretek ellenére az építés lassan haladt. „2005. szeptember elején az iskola beindulása nagyon kétséges volt. Kétségbeesett voltam”, emlékezett vissza Varga Károly az akkori helyzetre. Az iskola építőtelep volt, csupán néhány tantermet sikerül kialakítani, a folyosókon a diákok és az építő munkások malteros zsákok között mászkáltak. Rengeteg munka volt még hátra, miközben az épülettulajdonos Geszthy társaság 12 milliárd lejjel tartozott az építőcégnek. Varga Károlynak számtalan álmatlan éjszakája lehetett akkoriban, a megígért támogatás késett, a pénz csak azután kezdett érkezni, miután egy vajdahunyadi összejövetelen az asztalra csapott Markó és Takács előtt, idézte fel Varga a nem túl kellemes emlékeket az RMDSZ akkori vezetője jelenlétében. Annak idején a Nyugati Jelen dévai szerkesztői is keményen kritizálták az RMDSZ legfelsőbb vezetőségét emiatt. Minőségi iskola rövid idő alatt Az akkori nyomások révén végre a politikum is felzárkózott a lelkes dévai kezdeményezők szintjére, kieszközölték a beígért támogatást, 2007-re elkészült az iskolaépület. Sikeresen átvészelték az első két tanévet, amikor csodával határos módon a félig építőtelep-iskolában egyetlen baleset sem történt. Azóta az iskola minőségi tanintézménnyé nőtte ki magát. Diákjai számos megyei, országos és Kárpát-medencei tantárgyversenyen szereztek kiemelkedő eredményeket, a tanulmányi eredmények pedig rendszeresen jobbak a megyei átlagnál, büszkélkedett Kocsis Attila igazgató. A tanári gárda is fiatal, a 2005-ös indulásnál az átlagéletkor 39 év volt, azóta nyilván növekedett valamelyest, noha időközben több fiatal tanárral bővült, egyesek nyugdíjba vonultak. Rövid idő alatt minőségi iskolává vált, gratulált Markó Béla. Végül is az első 10 év meghatározó, hangsúlyozta Lakatos András, az RMDSZ volt oktatási elnöke, jelenleg kalotaszentkirályi iskolaigazgató. „Dagad a mellem, amikor a Téglásról beszélhetek, Erdélyben és Brüsszelben egyaránt”, fűzte hozzá Winkler Gyula. A Téglás alighanem a Hunyad megyei szórvány legjelentősebb megvalósítása az utóbbi 25 évben. Jövő stratégia A minőségi oktatás az iskola első számú célkitűzése, szögezte le Kocsis Attila. A másik pedig az, hogy a dévai és Hunyad megyei magyar szülők – sőt, lehetőleg a vegyes családok is – a Téglásba írassák gyerekeiket, mert sajnos még mindig előfordul, hogy román iskolába járatják, fűzte hozzá Máté Márta, Hunyad megye főntanfelügyelő-helyettese. E célokra az iskola vezetősége, a tanfelügyelőség magyar illetékesei, a pedagógus-szövetség és az RMDSZ 4–5 évre terjedő közös oktatási stratégiát dolgoz ki. Nemcsak a Téglás megerősítése fontos, hanem a diákok kis létszáma miatt veszélyeztetett tagozatok megmentésére is megoldást keresnek, ismertette a teendőket Winkler Gyula. A Medgyesen és Nagyszebenben szervezendő novemberi szórványnapok fő témája is a szórványoktatás lesz. A múlt szelleméről sem szabad megfeledkezni, az egykori pedagógusok áldozatos munkája (akik mostoha körülmények között, évtizedeken keresztül magasan tartották a magyar oktatás zászlaját) erőt és bizalmat kölcsönöznek a jövőnek, jegyezte meg Széll Zoltán. A szülők és a civil szféra aktívabb bevonása is szükséges, hangsúlyozta Varga Károly, keserűen megjegyezve, hogy az iskolát létrehozó – s az épület egyharmadát birtokló – Geszthy Ferenc Társaság jóformán megszűnt, már csak papíron létezik, a mór megtette kötelességét, a mór mehet mintára. Holott továbbra is szükség lenne rá. Újabb politikai akadályok A minőségi oktatás legnagyobb akadálya a politikum, amely 25 éve szinte állandón kísérleti terepnek tekinti a tanügyet, állandóan módosítván a jogszabályokat. Kétségtelen, a 2011-es Funeriu-féle tanügyi törvény jelentős előrelépés, még európai viszonylatban is kiemelkedő, hiszen a decentralizációra és a teljesítményre helyezi a hangsúlyt, szögezte le Lakatos András, csakhogy az új bukaresti hatalom azt is tönkre tette. Hasonlóan vélekedett Markó Béla is, a magyarság számára kifejezetten kedvezőnek nevezte a 2011-es jogszabályt, annak gyakorlatba ültetése nehezebb feladat, az azóta történt módosítások komoly visszaesést eredményeznek, visszaállították a mennyiség orientált, agyoncentralizált iskolarendszert. Gondok azonban az RMDSZ bukaresti oktatás-felelőseivel is vannak, méghozzá bőven, derült ki a felszólalók szinte általános tapasztalatából. A régiek jobbak voltak, mint az újak, néhány évvel ezelőtt a tanügyi minisztériumba került RMDSZ-esek segítséget, támogatást nyújtottak a Téglásnak (és a többi erdélyi magyar iskolának), most viszont olyan is előfordul, hogy a levelekre sem válaszolnak, a konkrét problémák megoldása pedig egyre körülményesebb. Utóbbi megoldható feladat, amennyiben az RMDSZ rendezi sorait, és fölülvizsgálja szelekciós mechanizmusát, a bukaresti hatalom kísérletezéseinek káros hatásait viszont nehezebb lesz kiküszöbölni. Eddig a Téglás iskola megbirkózott minden kihívással, folyamatosan megerősödött. Tízéves tapasztalatára támaszkodva, alighanem bizakodva tekint a jövőbe. Chirmiciu András Nyugati Jelen (Arad) 2014. november 25.25 magyar év értékelése PécskánKlebelsberg-nap, az emlékezés jegyében Szombaton a pécskai 2-es Számú Általános Iskola dísztermében került sor a Klebelsberg-nap idei rendezvényére. A szervező, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület nevében az elnök, Nagy István köszöntötte a mintegy 40 résztvevőt, majd ismertette a 25 magyar év 1989 decembere után Pécskán, Arad megyében és Romániában című visszatekintő programját, amely értékeli az elmúlt 25 év történéseit az RMDSZ pécskai és Arad megyei elnökei, illetve az Arad és Temes megyei parlamenti képviselői, szenátora bukaresti törvényhozásban végzett munkáját. A kezdetektől napjainkig Tekintve, hogy Nagy István részt vett a pécskai szervezetnek 1989. december 28-i megalapításában, amikor is a 160 személy részvételével a szervezet elnöki tisztségébe választották, a kezdetről beszélt: újra beindították a 2 éve megszűnt Búzavirág néptánccsoportot, az 1990-ben megszervezett parlamenti választásokon az RMDSZ listája 2500 szavazatot kapott. Az 1992-es helyhatósági választásokon a 19 tagú tanácsban az RMDSZ 7 mandátumot szerzett. Beindították a Pécskai Újságot, ami 10 év alatt 74 számban jelent meg. 1997-ben a községben még több magyar élt, mint román. A közművelődési munkát nagyban segítette az 1991-ben a településre került ft. Heinrich József katolikus plébános, aki a községi tanács és a hívek segítségével körbekerítette a templomot. Mivel az elkerített rész magánterületnek számított, 2000-ben leleplezhették gr. Klebelsberg Kunó mellszobrát, a templom falán több, kiemelkedő pécskai személyiség emléktábláját, és az I. világháborús emlékművet is leleplezhették. Tőle az RMDSZ elnöki tisztséget Csepella János vette át, mivel azonban ő nem volt jelen, az utána következett Kocsik Imre számolt be a pécskai közművelődési élet támogatásáról, az utóbbi években alaposan megcsappant RMDSZ-es városi tanácsosok – jelenleg maga és ifj. Zágoni Szabó András – által kifejtett munkáról, közösségépítésről. Bölöni György jelenlegi péskai RMDSZ-elnök, megyei tanácsos a fordulat utáni lelkesedésről beszélt, amikor a pécskai szervezetben ő gazdasági alelnök lett, noha nem voltak gazdasági tapasztalatai. Nem csak neki, de az akkori községi tanácsosoknak is újszerű dolgokkal kellett foglalkozniuk. Arra jól emlékszik, hogy az 1990-es márciusi, marosvásárhelyi események után nemcsak a magyarságnak a szabadsághoz való hozzáállásában, hanem a többségi nemzetnek a magyarsághoz való viszonyában is gyökeres változás történt. 1994-től Tokay György képviselői irodájában dolgozott, ahol betekinthetett a politikába, de a pécskai közéletben is megpróbált állandóan jelen lenni, ahol ft. Heinrich József plébános és dr. Pálfi Sándor körzeti orvos sokat tettek ez ügyben. A pécskai magyarságnak a rendszerváltás óta van megyei tanácsosa, előbb ft. Heinrich József, utána Csepella János, manapság maga tölti be a tisztséget. Pécskán mindig az RMDSZ, az egyház és a civilszervezetek mozgatták a közművelődési életet. Idén 41 magyar rendezvény szerepel a város programjában, amelyeket a helyi tanács és a polgármesteri hivatal rendszeresen támogat. Megyei elnökök visszaemlékezései A programvezető Nagy István a pécskai tisztségviselők után felkérte a megyei rangú RMDSZ-elnököket a visszaemlékezésre. Hosszú Zoltán ügyvéd jól emlékszik az 1989-es aradi eseményekre, amikor is tudtak a temesvári megmozdulásokról, vérontásról. Ennek hatására december 21-én nagy tömeg gyűlt össze az aradi városháza előtt, ahol beszédeket mondtak, de éjszakára az emberek hazamentek, csak mintegy 100-an maradtak a helyszínen – félő volt, hogy letartóztatják őket. Nem történt meg. Másnap még nagyobb tömeg gyűlt össze tiltakozni, ugyanakkor elterjedt a hír, hogy az Óraműszer-gyárból tiltakozó menet indult el, amihez a Szerszámgépgyár és a Vagongyár munkásai is csatlakoztak. A városháza elé érve terjedt el a hír, hogy a Ceauşescu-házaspár elmenekült, megalakult a Nemzeti Megmentési Front. Hosszú Zoltán felkereste Matekovits Mihályt, majd a volt kultúrafelelős Kocsik Józsefet, akivel Kovách Géza társaságában elmentek Ujj Jánoshoz, szervezkedni. Másnap, temesvári mintára, megalakították az Aradi Román Demokrata Front Magyar Nemzetiségű Lakosságának a Bizottságát, aminek 10 pontba foglalták a követeléseit. A már Jelen nevű napilapban lehozták a felhívást, miszerint a szerkesztőség 8. szobájában várják a magyarok csatlakozási szándékát. Amikor megtudták, hogy Bukarestben alakul a Rámánia Magyar Demokrata Szövetség, annak december 26-án megalakították az Aradi Szervezetét. Az alakuló ülésen megválasztották az ideiglenes intéző bizottságot: Hosszu Zoltán elnök, Cziszter Kálmán és Tokay György alelnökök, Ujj János titkár, míg tagként Balta János, Bütte Mária, Kocsik József, Matekovits Mihály, Mester József, Nagy Sándor, Oroszhegyi Károly és Pávai Gyula képezték a vezetőséget. Az eredeti 10 pontot 12-re bővítették, amelyekből néhány még manapság sem teljesült. Később, szenátorként nem igazán tudta ellátni a megyei elnöki teendőket, ezért 1991-től Cziszter Kálmánnal társelnökként, utána Cziszter egyedül vezette a szervezetet. Cziszter Kálmán szerint, még nem volt alkalom a megyei szervezet 25 éves munkáját kiértékelni, de reméli, hogy az évfordulóra össze fog állni. Sajnálatos, amiért a Temesvári Kiáltvány szelleme nem érvényesült, vagyis az egykori pártaktivistáktól, besúgóktól nem vonták meg a közszereplés jogát. Cziszter Kálmán nagy szeretettel gondol vissza Pápai Sándor jogászra, aki alapos tapasztalatával nagyon sokat segített a demokratikus berendezkedés első éveiben. Komoly sikernek tartja a 12 pontban is szerepelt, Szabadság-szobornak az elnöksége idején történt várfogságból való kiszabadítását, illetve, hogy 1996 óta Aradnak, Bognár Levente személyében folyamatosan van magyar alpolgármestere. Király András ott volt az 1989-es eseményeken, de valahogy nem került előtérbe, a szervezet választási kampányait vezette. 2001-ben felkérték a megyei szervezet vezetésére, amiben kiemelkedő időszak volt a 2001–2004. között az SZDP-vel kötött egyezségnek a hozadéka: 2004 áprilisában a Szabadság-szobornak az újraállítása; sikerült aszfaltburkolatot húzni a Pécska–Kispereg közötti útra, de a Státus Iroda beindítása is nagy lendületet adott a magyarsággal való kapcsolattartásnak. Bognár Levente alprefektussága idején beindult a vidékjárás. 2004. csúcsév, hiszen a megyei szervezetnek alprfektusa, megyei tanácsi alelnöke, illetve aradi alpolgármestere is volt. Markó Béla és Takács Csaba kidolgozták a szervezeti működés kereteit, a HEKT (Helyi Elnönök Konzultatív Tanácsa) mellett létrehozták a Kulturális Autonómia Tanácsot is, amivel a civilszervezeteket próbálták megcélozni. Ami a szervezeten belüli platformokat illeti, az egy tábor, több zászló elvet vallja. Király Andrástól Bognár levente vette át a megyei elnöki tisztséget. Elöljáróban köszönetet mondott Nagy Istvánnak a fórum megszervezéséért. A szervezetben 1992-től vállalt feladatot, előbb alprefektus, 2000-től Arad alpolgármestereként szolgálja az itt élő közel 16 ezer fős, míg RMDSZ megyei elnökként a megye, mintegy 37 ezer fős magyarságát. Nem csak a városi, de a megyei tanácsban a koalíciós partnerek támogatásával rendszeresen megpróbálják előteremteni a magyarlakta települések fejlődése, az anyanyelvű oktatási intézmények korszerűsítése céljaira, illetve a közművelődési rendezvényekhez szükséges támogatásokat. Hogyan látszott a törvényhozásból? A Megyei elnökök visszaemlékezései után Nagy István köszönetet mondott a hozzászólásokért, sajnálattal jegyezte meg, hogy a beszámolók alatt egy ideig a nézők között látta Antal Péter polgármestert is, akinek személyesen akarta megköszönni Pécska Város Tanácsának és Polgármesteri Hivatalának a rendezvény anyagi támogatását, de a 2-es Számú Általános Iskola vezetőségének is megköszönte a vendéglátást, illetve az étterem használatát. A kávészünetet követően a parlamenti képviselők visszaemlékezéseit hallhattuk, amelyeket Nagy István a betegsége miatt távol maradó Tokay Györggyel készült beszélgetés filmjével óhajtott kezdeni, ami azonban technikai okok miatt nem sikerült. Ezért Hosszu Zoltán emlékezett vissza hatéves szenátori mandátumának az eseményeire. Első alkalommal 36 ezer szavazatot kapott, ami azonban az 1992-es választásokra alaposan csökkent, de a visszaosztásból újra bejutott. Barabás Béla után Arad megye első magyar szenátora volt. Kiemelte az új Alkotmány elkészítésének a munkálatait, amikor több társával sérelmezte az egységes nemzetállam megnevezést előíró I. cikkelyt. Munkája során számos kivizsgáló bizottságnak volt a tagja, így az 1989-es vérontásokat, de a kétszeri bányászjárást kivizsgáló bizottságoknak is. Ami az elsőt illeti, kiderült, hogy a rendszerváltás tulajdonképpen államcsíny volt, amit a II. garnitúrás kommunista vezetők hajtottak végre a hatalom ellen, míg a bányászjárásokat Iliescu és csapata szervezték. Ezt követően, Nagy István felolvasta a dr. Bárányi Ferenc Temes megyei parlamenti képviselő által írt, az 1990–2000. közötti időszakot felölelő, alapos beszámolót. Ebben kiemelkedő szerep volt, amikor 1995-ben frakcióvezetőként, 7 törvénytervezet nyújtott be, amelyekből 3-at elfogadtak, 1998-ban pedig egészségügyi miniszterként próbálta megreformálni az ország egészségügyét. 1992-től a Máltai Segélyszolgálat országos elnökségi tagja, író, fontos közéleti személyiség, a Magyar és a Román Tudományos Akadémia tagja. Király András nehéz feladat előtt állt, amikor a tízéves mandátuma idején komoly elismerést kivívott Tokay Györgynek a nyomdokaiba kívánt lépni. 2004-től az oktatási, sport és tudományos bizottságban dolgozott, majd koalícióra léptek a Tăriceanu-kormánnyal. Ennek a jóvoltából aszfaltos út kerülhetett a nagyvarjai, a szentpáli és a bélzerindi bekötő utakra, de beindult a sportcsarnok-építő program is, ezért Kisiratoson, Nagyiratoson, Majláthfalván, de Pécskán is kis méretű, míg Simonyifalván olimpiai mérető sportcsarnok épülhetett, de az aradi képviselői iroda is jól működött. 2006-tól kormányválság volt, de az SZDP külső támogatásával, 21%-os parlamenti háttérrel is kormányozni tudtak. Parlamenti munkája alatt 26 plénumbeli felszólalást tett, de elérte az anyanyelvű iskolákba ingázó diákoknak a költségtérítését, illetve az ott oktató tanítóknak plusz 4 órás többletfizetést. Faragó Péter bevallotta: a 2008-ban bevezetett új választási törvény kiszámíthatatlanságának a következtében jutott a képviselőházba. A gazdasági világválságról tudomást venni nem akaró kormány 2009-ben szembesült a szomorú valósággal, ezért a 2010-ben meghozott megszigorítások nem csak a kormány, de az RMDSZ nimbuszának is ártottak. A 2011-ben elfogadott oktatási törvény megfelelő keretet biztosít az anyanyelvű oktatásnak is. Ugyanakkor Cseke Attila egészségügyi miniszterként lerakta az egészségügy reformjának az alapjait. A 2011-ben leköszönt Markó Béla szövetségi elnök helyét Kelemen Hunor vette át. A 2012. parlamenti választások alkalmával az Arad megyében begyűlt jóval több szavazat dacára, a szerencse a temesvári jelöltnek kedvezett, Arad megye parlamenti képviselet nélkül maradt. Interetnikus pártban a perspektíva? Bakk Miklós politológus, a BBTE előadótanára igen érdekes megközelítésben elemezte ki az RMDSZ 25 éves politizálását. A különböző lehetőségek latba vetésével eljutott az erdélyi interetnikus párt létrehozásában rejlő lehetőségekig, amihez több, jelen lévő politikus is hozzászólt, kételyeinek adott hangot. Moldován János nyugalmazott biológiatanár kétszer is kifejtette bölcsességen alapuló, talpraesett véleményét, külső szemlélőként véleményt mondott Toldi János, az ülésen részt vevő makói küldöttség vezetője is. Miután Nagy István minden résztvevőnek átadta az V. Klebelsberg-füzetet, ami a tavalyi eseményt tartalmazza, kivonultak a templomkertbe, ahol az RMDSZ helybeli és megyei szervezetei, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület, valamint Makó Város Önkormányzata részéről koszorúkat helyeztek el gr. Klebelsberg Kunó mellszobránál. A rendezvény a szervezők által adott közös ebéddel, kellemes együttléttel zárult. Nagy kár, hogy a tartalmas rendezvény nem csábított sokkal nagyobb számú érdeklődőt. Balta János Nyugati Jelen (Arad) 2015. február 16.Nyílt levél Nagy ZsoltnakSzép Gyulát a Kolozsvári Magyar Opera igazgatóját (képünkön) választották a Janovics Jenő Alapítvány elnökévé február 12-én, Nagy Zsolt helyére. Ebből az alkalomból az új elnök az alábbi nyílt levélben üzent elődjének, a jelenleg börtönbüntetését töltő Nagy Zsoltnak. Kedves Zsolt! Nagyon várom a kiszabadulásod. Tudom, nagyon sokan mondjuk vagy gondoljuk most ezt, de nekem talán ebben a pillanatban még jobban fáj az, hogy nem vagy köztünk. Tegnap az a szomorú megtiszteltetés ért, hogy a Janovics Jenő Alapítvány elnökévé választottak az alapítók a te helyedbe. Szomorú, mert mindenki tudja, hogy kényszermegoldás, hiszen felbecsülhetetlen az a munka, amit elvégeztél az erdélyi magyar közösség számára ma már jelentős intézmény felépítésében, vezetésében, folyamatos fejlesztésében. Nagyon közeli munkatársad voltam abban az időben, több mint egy évtizeddel ezelőtt, melletted ülve követtem végig erőfeszítéseidet, csalódásaidat, sikereidet, Budapest–Kolozsvár–Bukarest közötti ingázásodat, a nehézségeket, amelyeken végül felülkerekedtél. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy nélküled sem az Erdélyi Magyar Televízió, sem az Erdély FM rádió nem létezne. Nem könnyű a nyomodba lépni, nagy felelősség irányítani egy olyan intézményt, amelynek minden szegét csak te ismered. Ugyanakkor megtisztelő is a feladat, az, hogy az alapítók rám gondoltak, és nehéz volt visszautasítani olyan régi-mai kollegák, barátok felkérését, mint Markó Béla, Takács Csaba vagy Kelemen Hunor. Nem akarok nagy ígéreteket tenni, de megpróbállak helyettesíteni addig a – remélem rövid – ideig, amíg visszajössz. Szép Gyula Szabadság (Kolozsvár) 2015. április 18.Kongresszus: programot módosít az RMDSZAz RMDSZ Kolozsváron zajló kongresszusának második napján bemutatják az RMDSZ – 25 éve együtt dokumentumfilmet, átadják az Ezüst Tulipán díjat a szervezet jelenlegi és egykori országos testületi vezetőinek, módosítják a programot, majd kongresszusi dokumentumokat mutatnak és fogadnak el. Percről percre tudósítunk. 9.00: Szinte üres még a terem, a küldöttek "szotyogva" érkeznek a kongresszus helyszínére, a kolozsvári Diákművelődési Házba. – 9.10: Elkezdték az RMDSZ – 25 éve együtt dokumentumfilm vetítését. A Csibi László rendezésében készült filmben Kelemen Hunor, Markó Béla, Takács Csaba nyilatkozatai mellett Kántor Lajos, Varga Gábor, Tokay György, Csiha Tamás, Béres András, Varga Attila, Márton Árpád, Hajdú Gábor, Nagy Benedek interjúk hangzanak el, archív felvételek idézik meg a kezdeteket, az RMDSZ megalakulásának pillanatait, a Fekete Márciust, valamint az első parlamenti és kormányzati éveket. 9.50: A terem lassan megtelt. 10.10: Kelemen Hunor elkezdte az Ezüst Tulipán díj átadását. Az elismerést 65 olyan tisztségviselő kapja a főtitkárság javaslatára, akik az RMDSZ országos testületeit vezették. "Olyan embereknek köszönjük meg a munkáját, akik hitet tettek amellett az érték mellett, amit az érdekképviselet jelent. A köszönet legalább annyira fontos, mint a munka. Munkájukra továbbra is számítunk” – jelentette ki a díjátadás előtt a szövetségi elnök. 10.22: Hegedüs Csilla a programmódosítás alapelveit ismerteti. Szavai szerint ezek kidolgozásába bevonták a civil társadalmat is. A módosított program a szülőföldön való megmaradásra, a gazdasági fejlődésre, a teljes szintű anyanyelvi oktatásra, a magyar kultúra hozzáférhetőségére és a szociális védelemre összpontosít. A legnagyobb mértékben a program gazdasági része módosult. 10.28: Elkezdődött a program fejezetenkénti ismertetése és a módosítások szavazásra bocsátása. A módosításokat elfogadta a kongresszus. 10.35: Elkezdődött a kongresszusi dokumentumok bemutatása. Elsőként a Versenyképes és minőségi anyanyelvű oktatás című dokumentumot ismertette Magyari Tivadar főtitkár-helyettes. A dokumentumot elfogadták a küldöttek. 10.40: Az Állásfoglalás a romániai monetáris és adópolitikai folyamatokról című dokumentumot Winkler Gyula, a Gazdasági Tanács koordinátora ismertette. A dokumentumot megszavazták. 10.48: A Nemzetpolitikai törekvések című dokumentumot Székely István főtitkárhelyettes mutatta be. A küldöttek elfogadták. 10.52: Eckstein-Kovács Péter volt kolozsvári szenátor kér szót ügyrendi kérdésben. "Egyszer nem tette fel a kérdést az elnök asszony, hogy van-e hozzászólás a dokumentumokhoz?" – fordult az ülésvezető Biró Rozáliához. Az SZKT elnöke jogosnak nevezte Eckstein kifogását, de megjegyezte: azért nem hívta fel a figyelmet a hozzászólások lehetőségére, mert úgy érzékelte, hogy "a küldöttek amúgy is türelmetlenek". 10.55.: A magyar családok segítése elsőrendű prioritásunk című dokumentumot Szabó Ödön Bihar megyei képviselő ismertette. 11.10: Vincze Loránt külügyi titkár a külügyi határozatot ismertette, a küldöttek elfogadták. 11.16: Nők a pályán – az RMDSZ Nőszervezetének alapelvei című dokumentumot a Nőszervezet elnöke, Biró Rozália mutatta be. A kongresszus megszavazta. 11.20: Az Új nemzedék, építő és alkotó erőnk című dokumentumot Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke ismertette. A küldöttek elfogadták. 11.27: Biró Rozália lezártnak nyilvánítja a 12. kongresszus ülését. Cs. P. T. maszol.ro 2015. április 21.Miről is szól az újratervezés?"Nem létezhet erdélyi magyar politika alázat nélkül" A múlt hét végi kolozsvári kongresszuson Kelemen Hunor politikai beszámolójában úgy fogalmazott, hogy a politikaivitának a múltról, a jelenről, de leginkább a szövetség jövőjéről kell szólnia, mert a feladataik, kihívásaik is a jövőbentalálhatók, a problémákra adható válasz is a jövőről és nem a máról, nem a tegnapról szól. Egyensúly, szolidaritás és arányosság A négy esztendő értékelésekor Kelemen abból indult ki, hogy négy évvel ezelőtt azt mondta: az RMDSZ döntéshozatalában egyensúlyra, szolidaritásra és arányosságra van szükség. Elmondta, hogy az elnökség és az állandó tanács átalakításával kiszélesítették a döntéshozatalt, bevonták az ifjúsági szervezeteket és a platformok képviselőit, létrehozták a nőszervezetet. Az önkormányzati tanácsok átszervezésével a működés olyan keretét biztosították, amely nemcsak a stratégiaalkotást alapozta meg egy-egy régió számára, de annak lehetőségét és felelősségét is, hogy az adott régióban növelje politikai súlyát és jelen legyen a mindennapi döntések meghozatalában. A Kulturális Autonómia Tanács létrehozásával pedig erősítették partnerségüket a civil szervezetekkel. Az, hogy a román politikai pártok kivétel nélkül elfogadták az RMDSZ meghívását, az elnök szerint azt bizonyítja, hogy az RMDSZ-t komoly és megbízható partnernek tartják akkor is, amikor az ország és a társadalom általános problémáiról kell dönteni, és akkor is, amikor a közel másfél milliós magyarság ügyéről van szó. Arról is beszélt, hogy rendezték viszonyukat a magyar kormánnyal és a két kormánypárttal, a FIDESZ- szel és a KDNP-vel, így "ma bátran mondhatjuk, hogy a nemzetpolitika fontos kérdéseiben partnerként cserélünk véleményt, és ha szükséges, közös álláspontot is ki tudunk alakítani". Elmondta, hogy az elmúlt négy esztendőben proaktív szerepet vállaltak az Európai Néppártban, az Európai Parlamentben, az Európa Tanács különböző testületeiben és az őshonos európai etnikai, nemzeti és nyelvi kisebbségeket tömörítő szervezetben, a FUEN-ben is, amelynek ma már RMDSZ-es alelnöke van. Együtt indították útjára azt a polgári kezdeményezést, amelynek célja az európai szintű kisebbségvédelmi jogalkotás megteremtése. A Minority Safe Pack révén megteremtették azt az európai kisebbségi szolidaritást, amely az Északi-tengertől és az Atlanti-óceán partvidékétől a Földközi-tengerig terjed. A négyéves mandátum alatt kétszer voltak kormánykoalícióban A kormányzásról szólva – a négyéves mandátum alatt kétszer voltak kormánykoalícióban –, Kelemen Hunor kijelentette: "Sikerült megakadályoznunk egy olyan területi közigazgatási reformot, amely mind a székelyföldi, mind a partiumi magyar közösségeket rendkívül hátrányosan érintette volna, minden közigazgatási döntéshozataltól megfosztotta volna őket. (…) A második esemény már a kormány bukásához köthető. Hiába fogadtunk el egy jó oktatási törvényt, ha azt a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem román vezetősége nem alkalmazza. Egy magyar ügy, a MOGYE miatt elmentünk a falig. Kikényszerítettünk egy kormányhatározatot a törvény alkalmazására, és ez volt az oka a bizalmatlansági indítvány benyújtásának, amely a kormány bukásával végződött". "Honnan indultunk és hol tartunk most?" "Nézzük nagyon sommásan: honnan indultunk és hol tartunk most? Szinte a nulláról kellett elkezdenünk a társadalomépítést és az egyéni, valamint a közösségi jogok megszerzését. Kiharcoltuk a nyelvi jogokat az oktatásban, a helyi közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban, a mindennapi életben. Nagyobb gond, hogy nem élünk velük eléggé, és még nagyobb, amikor azt látjuk, hogy az állam különböző intézményei sok esetben akadályozzák, vagy legalábbis nem segítik a törvények alkalmazását. Ennek a legkirívóbb példája a MOGYE. Törvényt alkottunk arról, hogy a magyar oktatásnak hogyan kell működnie ezen az egyetemen, de az egyetemi szenátus román többsége ezt a törvényt évek óta szabotálja, nem alkalmazza, és megteheti ezt minden következmény nélkül. Törvényt alkottunk és visszaszereztük a közösségi javak jelentős részét, közbirtokossági erdőket és egyházi ingatlanokat, de a burkolt újraállamosítás veszélye most nagyobb, mint valaha. Azt látjuk, hogy azokat büntetik, akik a törvényt jóhiszeműen alkalmazták, és a kárpótlási bizottságok esetében a kollektív bűnösség elvét alkalmazzák". Majd kijelentette: "Továbbra is bízunk Markó Attila ártatlanságában, teljes mértékben szolidárisak vagyunk vele. Attila hosszú éveken keresztül a közösség érdekében végezte munkáját. Az RMDSZ elkötelezett a korrupció elleni harcban, de semmilyen formában nem tudja támogatni azt, hogy ennek leple alatt koncepciós vádak szülessenek. Kiharcoltuk szimbólumaink szabad használatának jogát, de egyre többen vannak azok, akik eszelős módon megakarnak fosztani ennek gyakorlásától: akik el akarják venni zászlóinkat, himnuszainkat, ünnepeinket. Ezért is javasoltam, hogy itt az ideje megállapodni abban, hogy a megszerzett jogokat megnyirbálni sem közigazgatási eszközökkel, sem törvényekkel ne lehessen, a meglévő jogszabályokat minden egyes esetben alkalmazni kell". A továbblépés alapjának a párbeszédet, a kölcsönös megértésre való törekvést nevezte. De elfogadhatatlannak, sértőnek és megalázónak tartja, hogy "25 évvel a kommunista diktatúra bukása után az ország közbiztonsági stratégiájában a mi jogos követeléseinket veszélyforrásnak tekintik egyesek – miközben ezek a követelések tulajdonképpen egyidősek egyrészt a modern Románia megalakulásával, mert ezt ígérték elődeinknek 1918-ban, másrészt a szabad Romániával". Az erdélyi politikai képviselet egyszerre közös érték és közösségi érdek – jelentette ki a továbbiakban, amit meg kell tudni őrizni "És ahhoz, hogy ezt megőrizhessük, nekünk magunknak kell változnunk", mert a politikusokban, a politika intézményeiben egyre kisebb a bizalom. "Az emberek csalódottak, kiábrándultak. Ennek az okai érthetők, de a következményei számunkra elfogadhatatlanok. Ma nincsenek árnyalatok, az emberek nem igazán tesznek különbséget akkor, amikor politikusokról, politikai vezetőkről van szó. Ezzel és különösen ennek az okaival őszintén szembe kell néznünk". Véleménye szerint el kell magyarázni az embereknek, hogy mi a különbség a korrupció és aközött, ha valaki az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásában jár el, vagy járulékos áldozata egy olyan ügynek, amihez semmi köze. "Ha nem leszünk képesek ezt elmagyarázni, ha nem tudunk harcolni az igazunkért, akkor az a hatalmas kiábrándultság és csalódottság, amit a választók a politika egészével szemben éreznek, be fog kebelezni bennünket is." Figyelmeztetett: sokkal nagyobb alázatra van szükség. "Nem létezhet erdélyi magyar politika alázat nélkül. Aki ezt nem érti, és aki nem tud eszerint politizálni, annak valószínűleg ma nem ezt a munkát kell végeznie. Erről szól az újratervezés. Nem a céljainkat és nem az elveinket vagy az értékeinket akarjuk megváltoztatni, még csak az eszközeinket sem kell lecserélnünk, csupán azt a módot, ahogyan politizálunk." Szövetségeseink továbbra is a magyar emberek Legfőbb feladatnak Kelemen a közösségépítést nevezte. "A mi közösségünk azt várja el tőlünk, hogy következetesen foglalkozzunk a magyar érdekek képviseletével, de azt is kéri, hogy legyünk aktív részesei minden olyan döntésnek, ami rólunk szól, és azoknak is, amelyek gazdasági, szociális vagy akár régiófejlesztési kérdésekre vonatkoznak. Szövetségeseink továbbra is a magyar emberek lesznek, azok, akik 25 éve kitartottak amellett, hogy ott kell lenni az önkormányzatokban, ott kell lenni a bukaresti törvényhozásban és ott kell lenni az Európai Parlamentben is, mert minden egyes helyszínen rólunk döntenek. Nekünk pedig úgy kell újraterveznünk a politizálásunkat, viselkedésünket, szavainkat és tetteinket, hogy minden egyes régió minden egyes kis és nagyobb közössége bízzon bennünk, és továbbra is akarja azt, hogy erős és sikeres képviselete legyen" – vonta le a következtetést a szövetségi elnök. "Nem törtem össze, és nem fogom feladni" A kongresszuson felolvasták Nagy Zsolt levelét, aki a börtönből üzent: "Nem érdemes a közképviseletért dolgozni és áldozatokat is hozni akár, hanem kötelesség. Kötelességünk folytatni ezt a munkát, a mindennapi küzdelmet. Szeretném én is megerősíteni az újratervezés fontosságát, az eszközeink, működésünk és a politizálásunk módjainak újragondolását". Megköszönte a támogatást, "a jó szót, a leveleket. Hunornak külön köszönöm a határozott kiállását". Üzente: "Nem törtem össze, és nem fogom feladni. (…) Azzal zárom levelem, amit a tavaly is mondtam. Ebben a munkában számíthattok, számítsatok rám is, remélem, hamarosan kint, mellettetek. Én veletek vagyok!" Visszalépés a kisebbségi jogok terén Borbély László szerint az RMDSZ ezelőtt 25 évvel jól választott. Ezért az alapértékeket nem kell újratervezni. "2011-ben új fejezetet nyitottunk. 2015-ben újratervezünk. Ahhoz, hogy újratervezzünk, leltározni kell, mi történt ebben a 25 évben." A politikai alelnök rámutatott: visszalépésről beszélhetünk akkor, ha Romániában a kisebbségi jogokat említjük. "Kérnünk kell a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Chartája betartásának monitorizálását, ugyanakkor érvényesítenünk kell az RMDSZ árnyékjelentését. Az őshonos kisebbségekről szóló, az Európa Tanács által nemrég elfogadott dokumentum erős támaszt nyújthat kéréseinket illetően" – fogalmazott, és annak a párbeszédnek a fontosságát is hangsúlyozta, amely a területiautonómia-tervezet kérdésében hoz előrelépést a többségi nemzettel való viszonyban, de a magyar közösségen belül is. Megerősítette ugyanakkor az egy évvel korábbi bejelentését, hogy nem vállal a kongresszus után funkciót az RMDSZ-ben, és 2016-ban nem indul a parlamenti választásokon. Nagy baj van, ha a meglévő törvényeket nem alkalmazzák Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke első hallásra nem örült annak, hogy a kongresszus mottójául az újratervezést jelölték meg a szervezők, mert "a GPS akkor jelenti be az újratervezést, ha utat tévesztünk. Márpedig az RMDSZ szerintem nem tévesztett utat. Viszont a romániai demokrácia igen. És ez sokkal súlyosabb, ezért van tényleg szükség a célok és eszközök újragondolására". Mint mondta, Romániában ma válságban vannak a politikai intézmények, és csakis a különböző hatalmi ágak együttműködésével, össztársadalmi szolidaritással lehet ezt a helyzetet megoldani, a demokráciába vetett bizalmat visszaállítani. Kijelentette: "Fordított világ volt nálunk ezekben az években: a prefektusok, a törvényesség felügyelői szegték meg sokszor a törvényt. Ha egy országban a meglévő törvényeket nem alkalmazzák, ott nagy baj van". Végül arról beszélt, hogy 2016-ban ismét választások lesznek Romániában. "Azt hiszem, nem csak nekünk, hanem az egész országnak jobb, ha ott lesz az RMDSZ is a műszerfal előtt a képzeletbeli pilótafülkében." Politikai érdekek ne bénítsák a közösségi munkát Péter Ferenc, az Országos Önkormányzati Tanács alelnöke hangsúlyozta: az RMDSZ legfontosabb feladata a közösség szolgálata. "Ennek sikeréről csak akkor beszélhetünk, ha erősek az önkormányzataink. Ezek képezik a legszorosabb kapcsot a szövetség és a választópolgárok, az erdélyi magyarok között. Az érdekvédelem ereje az önkormányzatokban van, és az a legnagyobb kihívás, hogy a politikai érdekek ne béníthassák a közösségi munkát". Prioritás a közösségépítés Kovács Péter szerint az RMDSZ-nek újra kell fogalmaznia prioritásait, és az egyik ilyen prioritás a közösségépítés. – Sokszor elmondtam már, hogy az ereimben a Takács Csaba-féle RMDSZ-vér csörgedezik, tőle tanultam meg "eremdéeszül", és feltételek nélkül bízom abban a nagybetűs Szövetségben, amely a társadalomszervezést és a közösségépítést helyezi előtérbe a pártszerű működéssel szemben – jelentette ki az RMDSZ főtitkára. Román lapszemle az RMDSZ-kongresszus kapcsán Valamennyi román párt a jelenleg ellenzékben lévő RMDSZ kegyeit keresi, amely azonban most azzal van elfoglalva, hogy visszanyerje választói bizalmát – állapították meg a hétfői bukaresti lapok, az RMDSZ hétvégi kolozsvári kongresszusát kommentálva. A România Libera Az RMDSZ a legkelendőbb partner címmel számolt be arról, hogy a román pártelnökök valósággal megrohamozták az RMDSZ kongresszusát, és magyar szavakkal kedveskedve agyondicsérték a szövetséget, hogy ezzel elnyerjék támogatását saját kormányzati ambícióikhoz. A kormánykoalícióhoz közel álló Jurnalul National cikkírója arra figyelmeztet, hogy a jobbközép Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) az RMDSZ- szel együtt sincs elég ereje megbuktatni a Ponta-kabinetet, így meglehetősen kockázatos lépésnek tartja, hogy tíz évre szóló együttműködési ajánlatával a PNL elkötelezze magát a magyar követelések teljesítésére, ami jelentős népszerűségvesztést hozhat számára a román választók előtt. Több román lap is rosszallóan emelte ki azt, hogy az RMDSZ-kongresszus nyilvánosan kiállt a szövetség jogerősen elítélt politikusai, Nagy Zsolt volt távközlési miniszter és Markó Attila volt parlamenti képviselő mellett, ártatlanságukat hangoztatva. A Hotnews.ro jobboldali közéleti portál cikkírója szerint az RMDSZ magatartása semmiben sem különbözik a többi román párt és politikus gondolkodásmódjától, akik csak addig helyeslik a korrupcióellenes ügyészség leleplezéseit és a bíróság elmarasztaló ítéleteit, amíg azok politikai ellenfeleiket veszik célba, de "rettenetes visszaélésnek" tartják ugyanazt, amikor saját embereiket vonják felelősségre tetteikért. Mózes Edith Népújság (Marosvásárhely) 2015. április 21.A politika szolgálatábanMindennapi életünknek egyik meghatározó tényezője, milyen gazdasági, politikai és társadalmi körülmények között kell, éljünk. Ennek következménye mind az a cselekedetsor, mellyel a polgár jelezheti az elvárásait az ország vezetőinek. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség alapvető célkitűzései, elvei, értékei nem változtak. Kiállták az idők próbáját. Az élet megkívánja, hogy a gazdasági, társadalmi, politikai változások következtében új elemek, szempontok is jelenjenek meg. Az RMDSZ 12. Kongresszusának mottója: ÚJRATERVEZÉS. Amint Kelemen Hunor hangsúlyozta, a Kongresszus megszervezésére olyan időben került sor, amikor a romániai társadalomban, az erdélyi magyar társadalomban egyaránt jelen van a sok feszültség, elégedetlenség, ami felgyűlt a politikusok, a politikai osztály, a politika iránt. Ennek következtében is újra kell gondolni a politizálás módját. „Sok alázatra van szükség”. A politikát szolgálatként kell, tekinteni. Románia a gazdasági válságból már kilábalt, viszont az országban politikai és bizalmi válság van. Milyen módon lehetne ezeket a kérdéseket megoldani? Vannak eredmények, ezekről egyesek szívesen is beszéltek, megemlítvén a sikereket, a törvénykezésben elért eredményeket is. Ellenben nehézségekbe ütközik a jogok érvényesítése. 25 év után is érződik az, hogy az emberek tudatát, negatív életérzések, ha nem is uralják, de tudat alatt jelen vannak. Az is kiderült, hogy a törvény tisztelete nem jelentheti azt, hogy jogsértések elfogadhatóak. Az igazságszolgáltatás működését igen, de a megbélyegzést elutasítja a Szövetség. Nem lehet elfogadni a túlkapásokat sem- mondta Kelemen Hunor. A Szövetség változtatni akar a kommunikációs stíluson. Ismerni szeretné alaposabban, hogy a lakosság milyen problémákkal küzd. Az erdélyi magyar közösségnek, melyek a problémái? Azokra közösen megoldást keresni. Az elgondolás az lenne, hogy a közösségi ügyekhez alázattal viszonyuljanak. A Kolozsvári Nyilatkozat szellemében Az RMDSZ 12. Kongresszusán elhangzott köszöntő beszédek közül Adorjáni Dezső evangélikus- lutheránus egyház püspökének a beszédéből idéznék néhány gondolatot. Nosztalgiával emlékszik a Szövetség születésének pillanataira. Tanúja volt a felnőtté válás folyamatának. Születésnapra illik ajándékkal jönni – mondta. Hozott két szövetdarabot. Az egyik háziszőttes, puritán mintázatú. Ha megérintik, érezhető, durva, de tartós, melyet a szálak tartanak össze. A szövet kicsit szürke, de benne van az alkotó álma, kreativitása. Az RMDSZ- ben a közös érdek, célkitűzés szálai kötik össze az embereket. A másik szövet darab színes, a profitorientált, globalista cég terméke, mely szétmegy a húzogatás hatására, kacattá válik. Olyan szövetség létére emlékeztet, melynek ma nagy divatja van. Mondják, hogy „szeretlek”, de meddig. Kiderül, hogy addig, míg az érdek tart. Az RMDSZ tartós szövetség, melyben benne van a pillanatnyi és a hosszú távú érdek. Azonban, más jellemzői is vannak. Nem csak politikai szövetség, hanem érték közösség is- a nyelv, az iskola, a zászló, a himnusz, a templom alapvető értéket jelentenek. Emlékeiben megmaradtak azok a felemelő pillanatok, amikor, 1992. október 22-én, a kolozsvári Szent Mihály templomban a képviselők felesküdtek a Kolozsvári Nyilatkozatra. Amíg a Szövetség a Nyilatkozat szelleme szerint cselekszik, addig a hívatásának tesz eleget – mondta Adorjáni Dezső. A Kongresszuson, jelen voltak a határon túli magyarság képviselői is. Valamennyien pozitíven értékelték a Szövetség munkáját. Ugyanakkor reflektáltak, beszámoltak saját munkájukról is. Betekintés nyerhettünk a magyar közösségek életébe is. A határon túli magyar képviselők köszöntője A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnöke, Horváth Ferenc elmondta, hogy Szlovéniában hogyan működik a kisebbségvédelem. Egyedüli magyar közösség, melynek van kulturális autonómiája. Olyan magyar közösség nevében szól, melyet a múltban, mintha elfelejtettek volna. Reméli, hogy Romániában a parlament elfogadja az Autonómia-tervezetet, amely a kulturális autonómiát biztosítja. Nem felejtette el, hogy megemlítse, az aradi Szabadság- szobor a lendvai születésű Zala György szobrászművész alkotása. Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke Kárpátalját gyönyörűnek véli, amely most rémálom. Évezredes múlttal rendelkezik, most meg kell küzdeniük a megmaradásért. A kárpátaljai magyarság a legnehezebb helyzetben van a katonai mozgósítás, a romló gazdasági, szociális helyzet miatt. Félelem, aggodalom uralja a lakosságot. A fiatalok a jövőkép hiánya miatt határon kívül keresik a boldogulást. Félő, hogy az asszimiláció miatt megfogyatkozik a kárpátaljai magyarság. Ezért szükséges erősödő nemzeti összefogás, és így sikerül túlélni a nehéz helyzetet, megerősíteni a megmaradásukat. A horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségének elnöke, Juhász Sándor számokkal érzékeltette a horvát- országi magyarság számbeli csökkenését. Ma több mint 14 ezer magyar él a 10 településen. Lényegében a két világháború és a ’90-es évek háborúi eredményezték a számbeli csökkenést. Minden magyar számít – mondta Juhász Sándor. Megoldásokat keresve, megfogalmazta: a magyarországi politikai elitnek 90 év alatt nem sikerült kialakítani hosszú távú kisebbségi politikát . Előbb vagy utóbb a határon túli politika pártpolitika lett. Jó lenne, ha közösen politizálnának. Visszaállítani a demokráciába vetett bizalmat Sok értékes hozzászólás hangzott el, néhányat kiemelnék. Markó Béla szerint az RMDSZ nem tévesztett utat. „Igen, ma Romániában válságban vannak a politikai intézmények, és csakis a különböző hatalmi ágak együttműködésével, mi több, össztársadalmi szolidaritással lehet a helyzetet megoldani, a demokráciába vetett bizalmat visszaállítani. 25 évvel a rendszerváltás után éppen ez a bizalom rendült meg a társadalomban, csodára várnak sokan, és az ilyen csodavárás könnyen lehet egy autoritárius rezsim előszobája vagy várószobája, hogy stílszerű legyek.” Borbély László szerint „újra és újra kell fogalmazni azokat az elvárásokat, amelyeket megjelenítettünk 1990-ben. A leltár elkészült. Világosan meg tudjuk fogalmazni, melyek a román kormány és a különböző intézmények kötelezettségei amelyeket a belső törvényhozásban vagy nemzetközi intézmények felé vállaltak.” Winkler Gyula EP képviselő kiemelte: 25 évvel ezelőtt fogalmazták meg a szülőföldön maradás, gyarapodás gondolatát. A szórvány erősíti a romániai magyarság ügyét. Sokszor „üveggyöngyökkel” jönnek a szórványba, amiből ők nem kérnek. Hivatkozik Mario David szavaira, aki szerint Bruxelles-ből nézve az RMDSZ stabilitási tényezőnek látszik. Bukarestben másképp látják. Az RMDSZ- 25 éve együtt-című dokumentumfilm A Kongresszus második napján mutatták be Csibi László rendezésében készült az „RMDSZ- 25 éve együtt” című dokumentumfilmet, mely a Szövetség életében, munkájában nyújt betekintést. A rendező, 2012-ben, a BBTE Fotó, Film- és Médiaszakon végzett. Eredményekről, politikai vitákról láthatunk érdekes, értékes összeállítást. Hogyan tudtak sikeresen helyt állni a kormányzásban. A rendező archív anyagokat is felhasznált a dokumentálás során. Kelemen Hunor, Markó Béla, Takács Csaba nyilatkozatai mellett Kántor Lajos, Varga Gábor, Tokay György, Csiha Tamás, Béres András, Varga Attila, Márton Árpád, Hajdú Gábor, Nagy Benedek politikusokkal készült interjúk hangzanak el. Szemléletesen mutatja be a több mint két évtized főbb eseményeit is. Ezüst Tulipán- díj Az RMDSZ jelenlegi és egykori országos tisztségviselőinek az Ezüst Tulipán- díjakat nyújtotta át Kelemen Hunor a szervezetben kifejtett alkotó, értékteremtő, közösségformáló munkájuk elismeréseként. A Szövetségi elnök hangsúlyozta: „Egy társadalom, egy közösség életében a köszönet legalább annyira fontos, mint az elvégzett munka. Ezért is hasznos megállnunk egy pillanatra és meghálálnunk az embereknek azt, hogy azzá tették a Szövetségünket, ami ma, összetartották a szervezetet.” Kovács Péter kongresszusi biztos kiemelte: „Az Újratervezés Kongresszusának tartalmi tétje van, az RMDSZ politikájának megújulása a tét.” Csomafáy Ferenc erdon.ro 2015. április 29.Elsők a színpadonAz egyetem napja A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem napjának megünneplésére került sor április 27-én a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színházban, ahol az egyetem hét évtizedes évfordulója alkalmából érdekes rendezvénysorozatra várták az érdeklődőket. A program 10 órától az ötven éve végzett diákok dr. Kovács Levente által tartott osztályfőnöki órájával kezdődött, ezt követően a Stúdió előcsarnokában fényképkiállításra került sor. A román szakos díszlettervezők kiállításáról dr. Oana Leahu, a Román Művészeti Kar dékánja mondott néhány mondatot. A továbbiakban a Stúdió teremben folytatódott a rendezvénysorozat a két egyetemi hallgató, Gál Kriszta és Cristi Ghiciuc műsorvezetők konferálásával. Elsőként Pedro Negrescu dzsesszzenész, karmester, zeneszerző, az egyetem zenetanár szakának docense lépett színpadra együttesével. A kitűnő zenei előadás után a műsorvezetők dr. Sorin Crisanrektort kérték fel ünnepi beszéde megtartására, amelyet egy további, rövid előadás követett: a közönség nagyszerű tánckoreográfiát láthatott Tőkés Imola és Dabóczi Dávid másodéves koreográfia szakos hallgatók előadásában. Mint az dr. Kós Anna, a Magyar Művészeti Kar dékánja ünnepi beszédében elhangzott, az elmúlt közel hetven év alatt sokat fejlődött az egyetem, és főként az utóbbi negyed évszázadban sok új szak jelent meg. Ez pedig a hallgatóknak és az intézmény támogatóinak köszönhető. – Erre az egyetemre olyan diákok jönnek, akik elfogadják, hogy a pályájukon csak a nagyszerű érvényesül. Akik tudják, hogy a középszerűséggel nem jutnak messzire, és ezt fel is vállalják – mondta a dékán. Muresan Alice másodéves hallgató és Claudiu Ionut Stian volt hallgató tánckoreográfiáját követően dr. Oana Leahu szólalt fel, majd a név nélküli együttes (Pásztor Márk, Indrei Ábel, Kádár Gellért, Esti Norbert, Bereczki Botond, a Művészeti Egyetem hallgatói) rövid, de igencsak dinamikus koncertje következett. Az ünnepi díjátadások sorát dr. Sorin Crisan rektor nyitotta, aki elsőként Jánosi Magdolnának, az intézmény főkönyvelőjének adott át érdemoklevelet sokévnyi áldozatos munkája elismeréseképpen. Ugyancsak érdemoklevelet vehetett át Bordi Aliz, az egyetem főtitkára, majd az intézmény szenátusa két új tiszteletbeli tagjának méltatása következett. Közülük Takács Csabát, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnökét dr. Balási András docens, rektorhelyettes méltatta, aki elmondta: az alapítvány mint kiszámítható és jelentős támogatásokat megítélő partner közel tizenöt éve versenypályázatok keretében segíti az intézményen zajló munkát, alkotófolyamatot. Köszönőbeszédében Takács Csaba kifejtette, az alapítvány azokat támogatja, akikre felnéz: művészeket, oktatókat, Embereket. A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen nagyon sokan tanultak, tanítottak, közöttük számos híres és jelentős művész. Amikor színpadra lépnek és felhangzik a taps, annak pár decibelje az itt oktató tanároknak, az egyetemnek is szól – mondta Takács Csaba, majd bejelentette: a Communitas Alapítvány a jövő évtől minden tanévben két teljes értékű ösztöndíjat biztosít a Művészeti Egyetemen tanuló hallgatók számára. Az intézmény szenátusának másik megválasztott tiszteletbeli tagját, Dan Masca üzletembert, a REEA cég alapítóját és menedzserét Laurentiu Blaga méltatta. – Dan Masca életének egyik alapköve az adakozás. 1999-ben alapította IT és webdesign cégét, amely azóta 250 alkalmazottal működik. Számos jótékonysági projekt létrehozója és működtetője. Gyermekmentő programot tart fent, több száz, a közösséget, a nevelést, az oktatásügyet szolgáló projektet pro bono dolgozott ki, folyóiratokat, honlapokat támogat. Dan Masca hozzátette, a cége keretében dolgozó 250 kolléga körülbelül fele-fele arányban román és magyar, 200-an technikai szakemberek, 50-en művészek: írók, animációs szakemberek, művészek, és mindannyian saját örömükre használhatják a saját cég hang- és filmstúdióját. – A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen zajló munka azért is kiemelkedően fontos, mert az egyetlen dolog, amit nem lehet robotizálni, a művészi alkotás, a kreativitás. Gyakran álmodok egy olyan nagyszerű projektről, amelynek keretében a város szinte összes egyetemének a diáksága együtt dolgozik, a sapientiás műszaki hallgatóktól a Művészeti Egyetem hallgatóságáig – mondta Dan Masca, majd az ünnepség egyik fénypontja következett. Dr. Kovács Levente professzor mutatta be és szólította a Stúdió Színház színpadára az intézmény első, 1965-ben végzett évfolyamának jelen lévő tagjait: Bányai Irén, Botár Endre, Krausz Kuti István, Mihály Pál, Óss Enikő, Stief Magda, Széles Anna és Vásárhelyi Katalin színművésznőket és színművészeket, akik közül sokan külföldről tértek haza: Bányai Irén a nagyváradi színházi élet legendás alakja, Botár Endre a Pesti Magyar Színház társulatának tagja, Vásárhelyi Katalin sepsiszentgyörgyi, majd Los Angeles-i színművésznő, Krausz Kuti István szintén sepsiszentgyörgyi, majd németországi színművész, Mihály Pál a kolozsvári színház örökös tagja, a Pesti Magyar Színház művésze, Óss Enikő a Los Angeles-i magyar színjátszás megteremtője, az ottani Thália Stúdió alapítója, Stief Magda kolozsvári színművésznő, németországi egyetemi tanár, Széles Anna kolozsvári színművésznő, majd a magyar és román filmgyártás sztárja. – Különleges társaság ez az osztály. 1961-ben kerültek ide, és azzal kezdték egyetemi éveiket, hogy felépítették a Stúdió Színházat: ástak, lapátoltak, falat emeltek és időkapszulát helyeztek el alatta. Elsőéves koruktól minden előadásban szerepeltek, közülük többen felléptek az első, legendás Tartuffe-ben. Kovács György, Lohinszky Loránd, Csorba András, Nagy Imre tanította őket. Harmadévesek voltak, amikor én mint tudatlan filológus ide kerültem, és egyből a mélyvízbe dobtak: rám bízták Harag György velük elkezdett előadásának végső megrendezését, befejezését. Ők barátként álltak mellém, holott teljes mértékben leégethettek volna. Ehelyett közös erővel, 1965. április 15-én, ötven évvel ezelőtt színre vittük az első előadásomat. Negyedévesen 77 produkcióban léptek színre 16.500 néző előtt: az az év a Stúdió Színház történetének mindmáig egyik legemlékezetesebb évadja – mondta dr. Kovács Levente, majd egyénenkénti kiértékelő mondatok és rövid beszélgetések sorozata vette kezdetét, amelyek során a hosszúra nyúlt, de nívós, érdekes és mindvégig igen jó hangulatban zajló ünnepség záróakkordjaként a marosvásárhelyi színházi oktatás első évfolyamának jelen lévő tagjai átvették aranyokleveleiket. (Szász Noémi-Henrietta, Török Anett, K. Nagy Botond) Népújság (Marosvásárhely) 2015. május 7.Filmkockák az RMDSZ huszonöt éves megdicsőülésérőlAki gondolkodásra, önálló ítélethozatalra képes felnőttként megélte a Ceauşescu-korszakot, az valószínűleg egy életre immunitást biztosító eszmei oltást kapott a kommunizmus ellen. A propaganda és a valóság közötti éles szakadék, a privát életbe belevilágító állam, az értelmiség fájó dilemmája a kényszerű megalkuvás és az egzisztenciális bizonytalanság között, az előírt világnézettől való eltérés brutális megtorlása, az egyéni kezdeményezések visszametszése, a közösségi önszerveződés megakadályozása, az ízléstelen személyi kultusz mind olyan mozzanatok, melyek tragikus emlékként egy életen át végigkísérik azokat, akik mindezeket megélték. Beépített vagy hithű kommunisták Amikor a nemzeti autonomista tábor az RMDSZ utódkommunista mivoltáról értekezik, nem árt a distinkció. A minősítés csak egyes elemeiben áll meg. A beszervezés az egyik meghatározó mozzanat. Aligha tagadható, hogy megalakuláskor az RMDSZ soraiban felülreprezentáltak voltak a korábbi „hivatalos” magyarok, akik csak úgy kerülhettek jó pozíciókba, ha megkötötték a maguk kompromisszumát a kommunista rendszerrel vagy egyenesen kollaboránsai, netán őszinte hívei voltak annak. S mint tudjuk Kövér Lászlótól, a kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna. Az exkommunisták nem tudták levetkőzni bolsevik reflexeiket. Elég, ha arra utalunk, miként került szervezeten kívülre minden olyan RMDSZ-es politikus, aki a kommunista rendszerrel való nyílt szembeszegülést választotta, Király Károlytól Szőcs Gézán, Borbély Ernőn, Búzás Lászlón át Tőkés Lászlóig. De nemcsak a kiszorítás ilyen ősbolsevik reflex, hanem a történelemhamisításra való hajlam is. Az RMDSZ tízéves fennállása alkalmából kiadott 1999-es CD kronológiája megannyi példáját hozta a történelemhamisító igyekezetnek: az RMDSZ minden addigi válságát a Hargita megyei listahamisítástól a Neptun-ügyön át a Nagy Benedek-ügyig. Mi más juthat az ember eszébe, miután végignézi azt az egyórás hőseposzt, amelyet a 25 éves jubileumát ünneplő RMDSZ készíttetett a szövetségnek nevezett párt első negyed évszázadáról? Az szinte természetes, hogy a megszólalók majdnem egytől egyig az RMDSZ Markó–Takács-féle fősodrából kerülnek ki, mely tandem közel két évtizeden keresztül meghatározta az RMDSZ politika tartalmát és formáját. Készítettem egy pontosnak szánt statisztikát is a filmben megkérdezettek megszólalásairól. A listát Markó vezeti húsz megszólalással, őt követi Takács Csaba tizeneggyel, majd Kelemen Hunor következik hattal, Varga Attila öttel, Tokay György, Varga Gábor és Csiha Tamás hárommal, Márton Árpád, Hajdú Gábor és Kántor Lajos kettővel, végül Béres András, Nagy Benedek, Borbély László és Bíró Rozália eggyel. Érdekes módon kimaradt Verestóy Attila, Frunda György, a főtitkár Kovács Péter. A „másik oldalon” inkább érthető Tamás Sándor, Antal Árpád és Ráduly Róbert mellőzése. Kincses Elődnek, aki közel negyven százalékot ért el 1999-ben Markóval szemben az elnökválasztás alkalmával, a neve sem hangzik el. Vitatható hitelesség A korabeli bejátszásokon feltűnik Domokos Géza, Sütő András, Verestóy Attila és Toró T. Tibor, valamint többen a felsorolt megszólaltatottak közül. Az RMDSZ egykori főtitkára majd alelnöke, Szőcs Géza, volt szenátora, Király Károly csak említés szinten van jelen, a tiszteletbeli elnök Tőkés Lászlót idézik többször, de vitatható hitelességgel. Csiha Tamás úgy emlékszik, hogy Tőkés László mondta volna, hogy „a brassói kongresszust elvesztettük”, ami nem kizárt, de a volt tiszteletbeli elnök harcostársainak emlékezetében ez a mozzanat nem maradt meg. Egyébként furcsa is lett volna, hogy ilyet mondjon Tőkés László, hiszen ő maga lépett vissza az elnökjelöltségtől, miután a másik tábor – legalábbis a kongresszuson – betartotta a belső egyezséget és megszavazta az autonómiaelvű alapszabályzat- és programmódosításokat. Később, pozícióba kerülve azonban sorra rúgták fel a korábbi egyezségeket. Ide kívánkozik az a megjegyzés is, hogy az autonómiaelvű, magyar érdekekre alapozott magyar egység a szentség, amit bizonyára Tőkés László is így gondolt, a román nemzetstratégia szándékainak elvtelen egységes kiszolgálását azonban aligha tekinthetjük szentségnek. A film lényegében az utóbbi két évtized RMDSZ-propagandájának foglalata. Ismét elhangzik, hogy az egyik út a marosvásárhelyi véres események konfliktusos útja, a másik a parlamenti tárgyalásos, a kormányzati szerepvállalást is megcélzó út. Tokay érvelése –miszerint aki nem látja, hogy a politika a kormányzati szerepvállalásról szól, az ne politizáljon – még a többségi társadalomra sem igaz, hát még egy kisebbségi érdekképviseletre. Ezzel a megközelítéssel ismét horizonton kívülre kerül a törvényes és békés eszközöket igénybe vevő, de politikai konfliktusokat is vállaló stratégia, amely a nyomáskifejtés útján kíván eredményeket elérni. Többen is azt állítják, hogy a magát radikálisnak, kurucnak, autonomistának, nemzetinek nevező tábor nem jelöli meg az utat, amivel az autonómiához kíván elérni. Az sem zavarja a megnyilatkozókat, hogy erről az útról több kötetnyi irodalmat lehetne összeállítani az autonomista szerzők tollából. Hol van a Frunda-féle autonómia? A film demagóg összevetésekben bővelkedik: míg 1990-ben egy kétnyelvű feliratból véres összecsapás robbant ki Marosvásárhelyen, addig 2005-ben maga a román kormány nyújtotta be a kulturális autonómiatervezetet. Többszörös csúsztatás ez, hiszen nem a kétnyelvű gyógyszertárfeliratból lett a halálos áldozatokkal is járó konfliktus, hanem román titkosszolgálati manipulációból, amihez az emlékezetes felirat csak ürügy volt. 2005-ben a kisebbségi törvénytervezet a kulturális autonómiának csak a címszavát tartalmazta, hiszen a Kulturális Autonómiatanács közjogi jogosítványokkal való felruházását kitolta beláthatatlan távolba. A film vége az egységről és az autonómiáról szól. Markó Béla ugyanazt mondja, mint Frunda György sztárszenátor kollegája 2001-ben: az erdélyi magyarság kulturális autonómiáját sikerült megvalósítani. Markó egy tetszetős felvezetéssel próbálja eladni a politikai sikerpropagandát. Az önálló közösség gondolatával egyetérthetünk, és azzal is, hogy ehhez önálló iskolarendszerre, önálló kulturális életre, a nyelvi és identitásmegőrzési jogok teljes körére van szükség. Azzal viszont már nem, hogy mindezeket az RMDSZ „nagyjából kialakította”. Az önálló iskolarendszer megteremtésétől igen távol vagyunk: még azt is Bukarestben döntik el, hogy kiről lehet magyar iskolát elnevezni... Gyermekeink az átideologizált, meghamisított román történelmet kénytelenek tanulni, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriáját ne is említsük. Szép teória az, amit Varga Attila és Varga Gábor kifejtenek a film végén, miszerint az autonómiát csinálni kell. A székely termék védjegye kétségkívül fontos, a létező jogi keretek autonóm cselekvéssel való kitöltése szintén, de az autonómia nem ebből áll, hanem elsősorban önrendelkezés-elvű intézményrendszer, a saját magyar sors alakításának a román állam által elismert jogi kerete, melynek megvalósításához nemhogy közelebb lennénk ma, hanem Románia európai uniós csatlakozása után inkább távolabb kerültünk. De bármennyire is rosszabb a starthelyzet ma, mint volt negyed évszázada, nincs más utunk, mint amit egykoron, huszonkét esztendeje Brassóban megrajzoltunk: államon belüli állam, saját közösségi akaratunkat becsatornázó intézményrendszer és nyomásgyakorló autonómiaelvű politika. Minden más út közösségünk megsemmisüléséhez vezet. Borbély Zsolt Attila | Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2015. augusztus 17.Búcsú a Babeş–Bolyaitól (6.)„Felemelkedésem” és „bukásom” Ez a cím így nem igaz, amint azt az idézőjel is sejteti. Nem tartottam és nem tartom felemelkedésnek azt, hogy rektorhelyettes voltam a Babeş–Bolyain négy évig, és azt sem bukásnak, hogy utána nem választottak újra. Soha nem törekedtem semmilyen funkcióba, mindig belecsöppentem, néha elfogadtam, máskor nem. 2000-ben a három jelölt közül a legtöbb szavazatot kaptam, 2004-ben szintén három közül a legkevesebbet. A magyar rektorhelyettesre (2004-ben már kettőre) a magyar tagozat képviselői (tanárok és diákok) szavaztak, mintegy 35-en. A rektor a jelöltekből elvileg bárkit választhatott, de mindig minden rektor betartotta azt az íratlan szabályt, hogy a legtöbb szavazatot kapott jelöltet (vagy jelölteket) választotta. 2000 elején még csak egy magyar rektorhelyettest választottunk, de már a 2000–2001-es tanévtől kezdődően két magyar rektorhelyettes volt. A 2004-es választások előtt egyszer Vincze Mária kicsit számon kérően megkérdezte, hogy miért nem kampányolok az újraválasztásomért. Először is, csak a választási gyűlésen lesznek jelöltek, addig nincs mit kampányolni, és amúgy sem kampányolnék. Igen, hangzott a válasz, de már folyik az ellenkampány. Meg is mondta, hogy kik a szervezői. A lelkük rajta! – gondoltam, és talán mondtam is. Csak később tudtam meg egyet s mást erről. Itt közbe kell vetni egy érdekes történetet. 2004 februárjában a BBTE díszdoktorává avatták Franz König bécsi bíborost. De mivel kora miatt a bíboros nem tudott eljönni Kolozsvárra, népes küldöttség ment Bécsbe átadni a díjat. A szinte teljes vezetőség (rektor, rektorhelyettesek, néhány dékán, több tíz diák kórustagként) elment az egyetem költségén Bécsbe. Egyedül én maradtam itthon a rektorhelyettesek közül. A látogatás után Andrei Marga rektor egy ebéddel egybekötött megbeszélésre hívta a küldöttség tagjait (szintén az egyetem költségén). A beszélgetés célja a bécsi út „kielemzése” volt. Furcsálltam, hogy mit kell ezen elemezni, de nem érdekelt a dolog. Később tudtam meg, hogy ez egy jól megszervezett akció volt, mivel – nyilván Marga rektor sugallatára, sőt utasítására – valaki megkérdezte, csak úgy kíváncsiságból az elemzés közepette, hogy a rektor úr kit szeretne látni a magyar tagozat ügyeiért felelős rektorhelyettesi pozícióban. Marga megmondta, és mit ad a véletlen, a magyar tagozat képviselői néhány nappal később éppen őt javasolták egyik rektorhelyettesnek. Csak azt sajnáltam, hogy emiatt a találkozó miatt a nagyobbik lányom legkedvesebb tanára méltatlan helyzetbe került, amikor az újságíró kérdésére válaszolva letagadta, hogy az az ominózus kérdés elhangzott. Azóta többször találkoztunk nyilvános helyeken, ahol mindig úgy intézte, hogy ne kelljen köszönnünk egymásnak. A magyar tagozat választási ülésén volt még egy említésre méltó mozzanat, amelyről két nappal később a helyi sajtó is beszámolt. 2004 és 2008 között az egyetemnek volt akadémiai elnöke (Margának kitalált pozíció, mivel rektor már nem lehetett volna, lejárt az egymás utáni két mandátuma) és alelnöke is. Az alelnöki pozícióba Marton József, a római katolikus tanárképző kar dékánja Szamosközi Istvánt, a pszichológia kar dékánhelyettesét javasolta. Ezt a jelölést ketten is kifogásoltuk (rajtam kívül Sárkány-Kiss Endre is), nem tartottuk őt megfelelőnek, hogy a magyar tagozatot képviselje ebben a minőségben. Éles vita alakult ki, valaki (mintha csak a parlamentben lettünk volna) bekiáltotta, hogy „jó fiú, nálunk szokott gyónni”. Amikor a két jelölt közül a titkos szavazáson Szamosközi jött ki elsőnek, én felálltam, és kijelentettem, hogy mivel vele semmilyen közösséget nem vagyok hajlandó vállalni, visszalépek a rektorhelyettesi jelöléstől. Ez nyilván csak formális volt, hisz nem állt fenn annak a veszélye, hogy harmadikként bekerüljek az első két helybe. Utána még ért bírálat innen-onnan, hogy nem tettem semmit az újraválasztásomért. Később egyszer Muzsnay Csaba, amikor megtudta, hogy a matematika karon dékánhelyettesnek választottak a rektorválasztás előtt (mert ez volt a választások sorrendje, ha valakit később magasabb pozícióba választottak, akkor kari szinten új választást tartottak), olyan megjegyzést tett nekem, amelyből én arra következtettem, hogy ő úgy gondolja, azért nem kampányoltam az újraválasztásomért, mert már „bebiztosítottam” magamnak a dékánhelyettesi állást. Az igazság az, hogy én nem akartam dékánhelyettes lenni, nem akartam magamat bebiztosítani, a kollégáim javaslatára és biztatására vállaltam el. 2000-ben, mindjárt a megválasztásom után, új charta kidolgozását tűzte ki célul a szenátus. Mi, a magyar tagozat képviselői, szerettük volna, ha bekerül az, hogy magyar karokat lehet létrehozni. Ezt a román kollégák végig ellenezték. Kitalálták a „linie de studiu” – azaz szó szerint: oktatási vonal – kifejezést, amelyet én kezdettől fogva magyar tagozatnak fordítottam, még ha ez a kifejezés sokak szerint többet is jelent (nagyobb döntéshozatali lehetőséget). Az igazság az, hogy már addig is használtuk az iskolákban a magyar tagozat kifejezést (a „secţie maghiară” fordításaként), és az sem jelentett nagyobb mozgásterületet. Hosszas vita után csak annyit sikerült elérni, hogy a chartában úgy jelenik meg a tagozat (románul „linie”) kifejezés, hogy az nem zárja ki a magyar karokat, hisz már akkor is volt két magyar kar, a református és a római katolikus tanárképző kar (igaz, azok nem nyelvi, hanem vallási alapon szerveződtek). A megfogalmazásba ez úgy került bele, hogy egy karon lehet egy vagy több tagozat. Itt a hangsúly az egyen volt, így akár csak magyar nyelvű kar is lehet. A végső döntés előtt szünetet kértem, és a magyar kollégákkal megbeszéltük, hogy tartózkodunk a szavazásnál, ezzel jelezve, hogy nem vagyunk teljesen elégedettek, de nem szavazunk ellene. Mivel a szenátusban a jelenlétünk 20 százalék körül volt, ez nem veszélyeztette a charta elfogadását. Rektorhelyettesi tevékenységemet nem tartom sikeresnek, és ez részben a saját hibám is, nem tudtam elég „politikusnak” lenni, hogy különféle körmönfont megoldásokkal továbbfejlesszem azt, amit az előző ciklusban elődöm, Szilágyi Pál kialakított. Bolyai-ünnepségek 2002-ben ünnepeltük Bolyai János születésének 200. évfordulóját. Kolozsváron is sikerült méltó ünnepségeket szervezni. Októberben nemzetközi konferenciát tartottunk a Babeş–Bolyain, kiállítást rendeztünk (Prékopa András matematikus akadémikus jóvoltából sok értékes anyagot kaptunk Budapestről), egy napra elmentünk kirándulni Marosvásárhelyre, ahol Csegzi Sándor alpolgármester szíves fogadását élveztük, és a konferencia résztvevői bekapcsolódtak a vásárhelyi akadémiai napok megnyitóünnepségébe. December 14-én magyar nyelvű konferenciát szerveztünk Kolozsváron, este pedig a Bolyai János győzelme – 58 év, amely megrengette a geometriát címmel tartott ünnepi előadáson vettünk részt. Ezt az előadást a Kolozsvári Magyar Opera szervezte. Azt hiszem, ez egyike volt azon ritka alkalmaknak, amikor egy tudós emlékére egy opera megemlékező műsort rendezett. Egy évvel előtte tartotta a Kolozsvári Magyar Opera a New York, New York című nagy sikerű előadását, a New York-i szeptember 11-ei terrortámadás áldozataira emlékezve. Az ötlet Szőcs Gézáé volt, és ő volt a kivitelezője is. Tudtam, hogy egy érdekes Bolyai-drámán dolgozik (sajnos, tudtommal máig nem készült el), és megkérdeztem, hogy nem tervezne-e egy ünnepi előadást Bolyai emlékére. Rögtön elvállalta. Simon Gábor operaigazgató is azonnal belement a dologba. Szép, felemelő előadás volt Vadas László rendezésében verssel, prózai szöveggel, zenével. Ekkor játszották először Kolozsváron Berlioz Rákóczi-indulóját! Kár, hogy nem volt telt ház. Sokszor tapasztaltam, hogy az emberek túlnyomó része annyira bután viszolyog a matematikától, hogy még az ilyen előadásokra sem hajlandó elmenni. Talán a volt matematikatanárát akarja megbosszulni? A két konferenciát Szenkovits Ferenc kollégámmal szerveztük, de meg kell jegyeznem, hogy nagyon sok segítséget kaptunk kollégáktól, barátoktól, ismerősöktől. Mindig szerettem azokat az embereket, akik egy-egy érdekes ötletre azonnal ugrottak, és hajlandók voltak részt venni a megvalósításban, sőt saját ötlettel gyarapították is az eredeti elképzelést. Kisebb cégek is nagyon sokat segítettek, plakátkészítéssel, szép kivitelezésű mappákkal, Bolyai-borral. Diákcserék Még az Erasmus- és CEEPUS- programok előtt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, a KMDSZ egyezséget kötött a szegedi egyetem diákönkormányzatával az ún. áthallgatásokról. Ez abban állt, hogy diákok egy csoportja Szegedről Kolozsvárra (és fordítva is) látogatott három hétre, ahol órákon vettek részt, ismerkedtek az egyetemmel, a diákokkal, a várossal. Szegeden az egyetem ingyenszállást biztosított, Kolozsváron nem. A kincses városban megpályázták a szállásra az összeget, és így próbálták megoldani a cserekapcsolatot. Ez azonban egyre nehezebben ment, ezért próbálkoztak az egyetemen ingyenszállásért, de kérésüket elutasították, mivel a két egyetem közti szerződésben nem szerepelt a diákcsere ilyen támogatása. Ígéretet kaptak, hogy a szerződés megújításakor ez belekerül, és akkor megoldható lesz. Alighogy elfoglaltam az új tisztségemet, sorra került az új szerződés megkötése, amely már elő volt készítve, tehát annak megfogalmazásában nem vettem részt, de benne volt a diákcserék anyagi támogatása. Rögtön meg is kerestek az áthallgatások szervezői, és sikerült elfogadtatni a vezetőségi gyűlésen a kérésüket. Azután minden félévben jöttek hallgatók Szegedről, de akkor már egyből a gazdasági igazgatóval intéztem az ingyenelszállásolást, hivatkozva az első jóváhagyásra a szerződés alapján. Négy év alatt két gazdasági igazgató volt, és mindegyikkel jó kapcsolatom volt, így könnyű volt elintézni. Egyszer előfordult, hogy túl korán jöttek a szegediek, amikor a külföldi diákok számára fenntartott kollégiumban még tartott az őszi felújítás, ezért minden használható szoba foglalt volt. A gazdasági igazgató azt mondta, hogy megpróbál valamilyen megoldást találni, és másnap közölte, elszállásolja őket az egyetem szállodájában, amely külföldi tanároknak volt fenntartva. A szegedi diákok először azt hitték, hogy Kolozsváron minden diák ilyen kollégiumban lakik, és el voltak bűvölve, de aztán megmagyaráztuk, hogy ez kivételes eset volt. Egyeztetés a magyar karokról 2000 és 2004 között, amikor rektorhelyettes voltam, az RMDSZ nem volt kormányon, csak kívülről támogatta az akkori szocialista kormányt. Minden évben kötöttek egy protokollumot, amelyben rögzítették, hogy az RMDSZ milyen feltételekkel támogatja a kormányt. Minden év végén elemezték az eredményeket, és mindig úgy ítélték meg: annak ellenére, hogy sok minden nem teljesült az előző évi protokollumból, érdemes újat kötni. Minden évben szerepelt a protokollumban valamilyen általános formában a magyar nyelvű felsőoktatás támogatása, és azon belül a Babeş–Bolyain folyó magyar nyelvű oktatás. A 2003-as megegyezés szó szerint tartalmazta a magyar karok létrehozását a BBTE keretében. Az egyetem magyar tisztségviselői már addig is több anyagot eljuttattak a RMDSZ vezetőihez, amelyben vázolták elképzeléseiket. Én, a protokollumra hivatkozva, többször is szorgalmaztam, hogy személyes találkozón beszéljük meg a teendőket. Végül Markó Béla elfogadta, hogy egy néhány (ne túl sok – mondta) tanárral találkozzék. A kolozsvári Majális utcai RMDSZ-székházban találkoztunk, részünkről talán hatan voltunk, ebből öt egyetemi tanár és a Bolyai Társaság elnöke, Wanek Ferenc. A RMDSZ részéről Markó Béla, és talán Kötő József (vagy Nagy F. István, már nem emlékszem pontosan). Elmondtuk, hogyan képzeljük el a magyar karokat, Markó Béla is elmondta a megvalósítás nehézségeit, de a reménykedést is. Ezután átnyújtottuk írásban is mindazt, amit elmondtunk. Markó Béla elmondta, hogy a kérdéssel politikai szinten Borbély László alelnök foglalkozik, akit be is hívott az irodába, hogy átadja neki a tőlünk kapott dossziét. Borbély László bejött, mindannyiunkkal kezet fogot, átvette a dossziét, megköszönte, és kiment. Ez a furcsa viselkedés eszembe juttatott egy hasonlót. Wanek Ferenc egyszer másodmagával, a Bolyai Társaság részéről kihallgatást kért Fodor Gábor akkori magyar oktatási minisztertől, aki fogadta is őket. Figyelmesen végighallgatta, amit mondtak, nem kérdezett semmit, majd miután átvette a részére elkészített dokumentumot, megköszönte, felállt, és kezet fogva elbúcsúzott tőlük. Hasonló érzéssel távoztak, mint mi erről a találkozóról. Ez nekem azért volt furcsa, mert addig ilyesmiben nem volt részem. Bárkivel tárgyaltam, beszélgettem vagy vitáztam egyetemi ügyekről, az soha nem volt egyoldalú beszélgetés. Ha a beszélgetőpartnert nem is érdekelte az ügy, legalábbis udvariasságból feltett egy-két kérdést, elmondott egy együttérző mondatot. Emlékszem, hogy amikor 1990-ben a Bolyai Társaság részéről egy hasonló bizottsággal kihallgatáson voltunk Mihai Şora tanügyminiszternél, annak ellenére, hogy semmit sem ígért, mégsem távoztunk csalódottan, hisz párbeszédet folytattunk a témáról. Nemcsak mi beszéltünk! Markó Béla kérésére sikerült megszervezni egy találkozót Andrei Marga rektorral 2003 áprilisában, hogy egyeztessenek a magyar karok ügyében. Az RMDSZ akkori elnöke részt vett egy szovátai pedagóguskonferencián, és Marga hajlandó volt ellátogatni a konferencia utolsó napjára, hogy találkozhassanak. Marga néhány rektorhelyettessel és Szamosközi Istvánnal, a pszichológia kar dékánhelyettesével érkezett Szovátára. A megbeszélésre egy emeleti teremben került sor, ahol négyszemközt beszélgettek. Alig telt el öt perc, amikor a folyosón összefutottam Nagy F. István oktatási alelnökkel, aki elfehéredett arccal csak annyit mondott, hogy baj van, mert már be is fejezték a megbeszélést. Margáék ebédre még ott maradtak, majd hazamentek Kolozsvárra. Délután mi, a konferencia résztvevői is hazautaztunk. Nekem sem Markó Béla, sem Marga nem mondott semmit a megbeszélésről, de tisztában voltam az ott történtekkel, hisz jól ismertem Margát. Ő minden bizonnyal azt válaszolta Markónak, hogy személyesen nem ellenzi a magyar karokat, de azokat a szenátus nem szavazza meg, ellenben amennyiben a minisztérium talál erre megoldást, ő nem fog ellenkezni. Tehát átpasszolta a labdát a minisztérium térfelére. Körülbelül ezzel egy időben Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke arra kért, hogy írjunk egy kérést a kormánynak címezve, amelyben kérjük a magyar karok létrehozását, és azt írjuk alá néhányan a magyar tagozat tisztségviselői közül. De ezt kezeljük bizalmasan! Néda Árpád rektorhelyettes-kollégámmal összehívtuk a magyar dékánhelyetteseket, tanszékvezetőket, megmondtuk, mi a kérés, és azt is, hogy ez tulajdonképpen nem éppen rendes módja a dolgok megoldásának, főleg, hogy a kérés bizalmas kezelésére kértek, de mivel mi már többször próbálkoztunk helyi szinten a karok létrehozásával, és mindig elutasítás volt az eredmény, nyugodtan megtehetjük, hogy egyből a kormányhoz fordulunk. Kértük, hogy természetesen csak az írja alá, aki egyetért ezzel. Mindannyian vállalták, így tizenegyen írtuk alá. A bizalmas kezelésnek az lett a vége, hogy nemsokára a tanügyminiszter levelet írt a rektornak, mellékelve a mi, kormánynak címzett kérésünket, és arra kérte, hogy találjon megoldást. A rektor közölte a miniszter levelét – a miénkkel együtt – az egyetem információs közlönyében (Buletin informativ), amely abban az időben általában havonta jelent meg, és főleg Marga utazásairól, tárgyalásairól, kitüntetéseiről szólt. Érdekes módon senki sem vádolt bennünket azzal, hogy a szenátust megkerülve folyamodtunk a kormányhoz. Ellenben Szamosközi István felelősségre vont, hogy őt miért hagytam ki, hisz ő is aláírta volna. Azt válaszoltam, hogy gyorsan kellett cselekedni, és nem értem el. Ez persze nem volt igaz, készakarva hagytam ki, hisz Marga közeli barátja volt. Tudok olyan esetről, amikor egy hétvégén ő maga vitte el autóval a rektort Bécsbe. Ezután sok-sok vita, veszekedés volt a karok miatt. A 2004-es választások után Marga megnyugodhatott, mert az új rektorhelyettesek (Salat Levente és Nagy László) nem támogatták feltétel nélkül a magyar karok létrehozását. Az újságnak Salat Levente azt nyilatkozta, hogy „az RMDSZ és a kormánypárt közötti egyezség értelmében létrehozandó magyar karok ötletét nem tudja támogatni, mivel az a szakértők feje fölött jött létre.” Ezzel nemcsak az egyetem magyar tanárainak (ha nem is túlnyomó, de) többségével, hanem az RMDSZ vezetőivel is szembe ment. Ez a viselkedés egyenesen vezetett ahhoz a helyzethez, amelyet már nem tudtak kezelni, és 2006 novemberében mindketten lemondtak. Hantz Péter és Kovács Lehel adjunktusok, BKB-vezetők5 „polgári engedetlenség”-szerű akcióit sem ők, sem az egyetem román vezetősége nem tudta kezelni. A román vezetőség (a többség diktatúrájához szokott emberek) csak a drasztikus megoldást tudták elképzelni: az egyetemről való kizárást. Ezt azonban már a magyar rektorhelyettesek sem tudták elfogadni, és lemondtak tisztségükről. Később Nagy László visszavonta lemondását, Salat Levente azonban nem hátrált meg. Amikor 2005 őszén a BKB Erdély több városában tüntetést szervezett a Bolyai-egyetemért, Kolozsváron a BBTE épülete előtt tartották meg a tüntetést október 17-én, hétfő délután. Két nappal előtte, szombat délelőtt a matematika és informatika kar prodékáni irodájában voltam, amikor telefonáltak a rektori hivatalból, hogy mivel a dékán nem érhető el, menjek helyette 12 órára a rektoriba vezetőségi gyűlésre. Itt egyetlen napirendi pont volt: meg kellett szavazni egy tiltakozó közleményt, amely elítéli a hétfőre tervezett tüntetés kezdeményezőit, megbélyegezve a „szeparatista törekvéseket”. Többen hozzászóltak a szöveghez, én is. Azt mondtam, hogy nem kell semmilyen közleményt kiadni, a véleménynyilvánítás szabadsága mindenki számára biztosított. A szavazáskor egyedül voksoltam a nyilatkozat ellen, a többiek mind megszavazták, köztük öt magyar kolléga is (az Erdélyi Napló okt. 18-i száma a nevüket is közli). Magyari Tivadar (későbbi rektorhelyettes) az újságíró kérdésére azt nyilatkozta, hogy nem vett részt a szavazáson. Az lehet, hogy egyszer sem emelte fel a kezét, ennek ellenére megszavazta, mert a teremben volt végig, és a szavazás után Nicolae Bocşan rektor bediktálta a jegyzőkönyvírónak, hogy egy ellenszavazattal (és itt bediktálta a nevemet), minden jelenlévő megszavazta a nyilatkozatot. Ahogy az RMDSZ könnyebbnek látta a magyar karok megvalósítását az önálló egyetem helyett, úgy az egyetem magyar vezetősége 2004 után inkább külön magyar tanszékeket szándékozott létrehozni a magyar karok helyett. 2005 tavaszán arra kértek, hogy ahol úgy gondoljuk, van lehetőség magyar tanszék létrehozására, próbáljuk előkészíteni az anyagot, de egyelőre kezeljük ezt bizalmasan. Én elkészítettem és továbbítottam egy magyar informatika tanszék dokumentációját, minden megvolt, egyedül a kari tanács jóváhagyása hiányzott. Egyszer szólt az egyetem magyar titkárnője, hogy kellene a kari jóváhagyás. Ezen elcsodálkoztam, hisz azt nem lehet megszerezni „bizalmas kezeléssel”. Azelőtt azt hittem, hogy van valamilyen egyezség a rektorral ezen tanszékek létrehozására, de kiderült, hogy nincs. Kénytelenek voltunk kari tanácsi engedély kérni. A szeptemberi kari tanács ülésén elhalasztották a döntést, a decemberin valójában elutasították, formailag azonban ismét halasztottak. Én ekkor mondtam le dékánhelyettesi, a kari magyar tagozat vezetői pozíciómról és szenátusi tagságomról. Hirtelen elhatározás volt, megírtam egy rövid román nyelvű lemondást (sajnos nem indokoltam meg az okát), írtam egy magyar nyelvű nyilatkozatot, amelyet feltettem a honlapomra, kikapcsoltam a telefonomat, és hazamentem. A november 19-i nyilatkozat így szólt: „Azonnali hatállyal lemondok a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen viselt tisztségeimről, azaz a Matematikai és Informatikai Kar dékánhelyettesi funkciójáról, a kari tanácsi, valamint a szenátusi tagságról. Már régóta nem éreztem jól magam abban a közegben, amelybe ezek a tisztségek kényszerítettek, de az utolsó csepp a pohárban azt volt, hogy december 15-én a sajtóban megjelent a rektor és a dékán úr aláírásával az a nyilatkozat, hogy az általam javasolt új informatika tanszéket a tanári tanács nem leszavazta, hanem csupán elhalasztotta a döntést május 1-jéig. Ez még formálisan is csupán részben igaz, hisz a javaslatot véleményező bizottság három pontban kifejezi azt a véleményét, hogy ezt a tanszéket nem lehet létrehozni (1, az új tanszék átfedi a jelenlegi struktúrát, mivel ugyanazon tárgyak több tanszékre kerülnének, 2, nincs jól körülhatárolt kutatási tematika, 3, mivel magyarul tanítandó tárgyak szerint szerveződik, nem felel meg a törvényes követelményeknek), és csupán a negyedik pontban javasolja, hogy az egész tanszéki struktúra átszervezésekor térjünk vissza a kérésre. A tanári tanács gyűlésén a hozzászólok határozattan ellenezték az új tanszék megalakítását. A vélemények teljesen megegyeztek a szeptemberi gyűlésen elhangzottakkal, amikor tényleg elhalasztottuk a döntést december közepéig. Úgy érzem, hogy ez a fajta alulról való építkezés, amelybe a magyar tagozat vezetői belesodortak, nemcsak eredménytelen, de fölöslegesen mérgezi a kollégák közti viszonyt. A magyar tagozat vezetését ez éppen a saját elképzelése ellen fordítja, amelynek alapja a multikulturalizmus, a barátság ápolása, úgy gondolván, hogy a lassú (szerintük ez a radikális ellentéte!) változások segítik leginkább ezt. A rosszul előkészített akció, amely bennünket abban a hitben tartott, hogy létezik valamiféle egyezség az egyetem legmagasabb vezetői szintjén a tanszékek létrehozásáért, tökéletes káoszt eredményezett. A magyar tagozat vezetői minden alkalmat megragadnak, hogy nyilvánosan megbélyegezzék azokat, akik más véleményen vannak (Európa-ellenesek, gerillaharcot folytatnak stb.), és nem veszik észre, hogy a jelenlegi kaotikus helyzetet éppen az okozta, hogy véleményükkel, elképzeléseikkel szembe helyezkedtek mind a magyar tanárok többségének a véleményével, mind az érdekvédelmi szervezetünk politikusainak a véleményével. Nem tudok olyan esetről, a legrosszabb időkből sem, amikor a magyar vezetők ennyire ellenségesen viselkedtek volna azokkal szemben, akiket képviselniük kell.” A sajtó szereti a szenzációt. Ez a lemondás, és a magyar kollégáim csatlakozása (ők is lemondtak a kari tanácsi tagságukról) napokig hírként szerepelt. Amikor 2008-ban átmentem a Sapientiára, előtte pedig Bodó Barna (aki a BKB elnöke volt), az semmilyen hírként sem szerepelt a sajtóban. Gondolom, részben azért, mert csak később szereztek róla tudomást, részben mert nem látványos lemondással párosult. Miután a dékán megbeszélést folytatott a kar magyar oktatóival, ahol közvetve beismerte, hogy a rektor vette rá azon bizonyos nyilatkozat aláírására, amelyben Kovács Lehelt hamisan vádolták, és kilátásba helyezte a lemondását az ügy miatt, úgy döntöttünk, hogy részben visszakozunk. Én megtartottam a dékánhelyettesi funkciómat, a kollégák sem bojkottálták a kari tanácsot. Később ezért is megkaptam egyes (nem kari) kollégáktól, hogy „hát persze, lemondott az ingyenes funkciókról, és megtartotta a fizetéssel járót”. Érdekes, hogy mennyire másként gondolkozunk! Nekem sem akkor nem jutott eszembe a pénz, amikor lemondtam a dékánhelyetteségről, sem amikor visszavontam a lemondást. A lemondáskor szegény kari főtitkárnőnek többletmunkát adtam (persze, erre sem gondoltam), mert ahogy leadtam a lemondó szövegemet, futnia kellett a rektoriba, hogy visszavegye a prémiumra javasoltak listáját, hogy engem kicseréljem másra (nyilván a dékán utasítására). Azt a bírálatot viszont, hogy a szenátusi tagságról nem kellett volna lemondani, jogosnak érzem. De nem kívántam részt venni az akkori színjátékban! Persze, ha maradtam volna, akkor elmondhattam volna a véleményemet olyan fontos esetekben, mint a Hantz Péter és Kovács Lehel kizárása az egyetemről. Előre azonban nem tudhattam, hogy lesznek olyan esetek, amikor érdemes legalább véleményt mondani. Ebben az időben Andrei Marga az egyetem elnöke volt, nyíltan nem szólt bele a minket érintő egyetemi vitákba, hagyta Nicolae Bocşan rektort, hogy „oldja meg a problémákat”, persze háttérből irányítva őt. A lemondásom után Bocşan oly módon támadott engem, hogy a magyar kollégák felháborodva írtak egy levelet, amelyet mintegy harmincan írtak alá (Szabadság, 2006. január 27.), és amelyben a védelmemre keltek. Itt nemcsak a személyemről volt szó, hanem az elvről, hogy ha a rektor igazságtalanul vádol valakit, akkor ki kell állni mellette. Ahogy tudom, csak egyetemi tanárokat és docensek kértek fel aláírásra (őket nehezebb „kikezdeni” alapon), de voltak mások is, akik alá merték írni. Ez számomra megható volt, és annak ellenére, hogy eddig soha nem mondtam meg annak a két aláírónak ezt, mindig nagy tisztelettel gondolok rájuk, és természetesen a kezdeményezőre is. Még abban a 2006-os évben az a megtiszteltetés ért, hogy a budapesti Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Neumann-plakettel tüntetett ki. A diplomának volt egy angol nyelvű fordítása is, amelyet szépen lemásoltam, betettem egy borítékba, és megkértem a titkárnőt, hogy adja át a rektornak. Szerettem volna látni az arcát, amikor kibontja a borítékot, majd amikor bedobja az egészet a szemétkosárba! Jegyzetek: 16 Vincze Mária (1942) közgazdász, egyetemi tanár. 17 Muzsnay Csaba (1939) vegyész, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja. 18 Az 58 év túlzás, mivel Bolyai János 1802. december 15-én született, és 1860. január 27-én halt meg, tehát alig egy hónappal élt többet 57 évnél. 19 Wanek Ferenc (1944) geológus, egyetemi oktató, a Bolyai Társaság alapító tagja, titkára, alelnöke, majd 1998–2005 között elnöke. Kása Zoltán Krónika (Kolozsvár) 2015. október 6.Szabadságszobor emlékérméket adtak át Aradon25 éves az aradi Szabadságszobor. 1890. október 6-án adták át Aradon Zala György alkotását. Az évforduló előestéjén az aradi színházban tartottak ünnepi rendezvényt, amelyen több közéleti személyiséget tüntettek ki. Az ünnepséget Fekete Károly, a Kölcsey Egysület titkára vezette és felszólalt Faragó Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Arad megyei elnöke, Király András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke és Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke. A beszédek után Kelemen Hunor és Király András, az alkalomra készült jubileumi emlékérméket adott át. Emlékérmét kapott: Markó Béla, volt RMDSZ-elnök Intézmények RMDSZ, országos elnökség; RMDSZ, Arad megyei szervezet; Szabadságszobor Egyesület; Szent Erzsébet magyar és erdélyországi konventuális minorita rend; Aradbelvárosi református egyházközség; Aradi evangélikus lutheránus egyház; Aradbelvárosi magyar baptista gyülekezet; Csíky Gergely Főgimnázium; Nyugati Jelen szerkesztőség; Rákóczi Szövetség Magánszemélyek Szép Gyula, Szepesi László, Kocsis Rudolf, Kolozsi Tibor, a szobor restaurátora, Matúz András, az emlékérem alkotója, Böszörményi Zoltán laptulajdonos, Bálint György A Szabadságszobor Egyesület munkatársai közül Pataki Ildikó, Péró Tamás, Szabó Irén, Szabó Mihály, Darida János, Arad volt alpolgármestere, Bognár Levente Arad alpolgármestere, Bölöni György, megyei képviselő, Cziszter Kálmán, aradi képviselő, Horváth Levente, volt alprefektus, Matekovits Mihály, Módi József, református esperes, Nagy Gizella, Nagy István, Tokay György, Ujj János, Faragó Péter, az RMDSZ Arad megyei elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, Krály András, a Szabadságszobor Egyesület elnöke, Communitas Alapítvány, Teleki Alapítvány, RMDSZ képviselőházi frakció, RMDSZ szenátusi frakció, Magyarország Miniszterelnöki Hivatala, Takács Csaba, Nagy Zsolt, Orbán Viktor miniszterelnök, Medgyessy Péter, a szobor újraállításakori magyar miniszterelnök, Dávid Ibolya volt igazságügy-miniszter, Szabó Vilmos volt államtitkár, Bálint Pataki József, Verestóy Attila, Borbély László, Kelemen Attila Az emlékérmék átadása után a résztvevők megtekintették a Tizenhárom – az Aradon kivégzett tábornokok emlékére című táncjátékot, amelyet az Aradi Kamaraszínház és a békéscsabai Tabán Táncegyüttes adott elő a szabadkai Juhász zenekar kíséretével. Koreográfus Farkas Tamás, rendezte Farkas Tamás és Tapasztó Ernő. nagyistvan.pecska.ro Erdély.ma 2015. október 14.Bölcs diákok országos vetélkedőjeSzeretem, hogy magyar vagyok Feladatunk az erdélyi magyarok színes múltjának, jelenének, értékteremtő hozzájárulásának széleskörű megismertetése a fiatalok körében, hiszen: ha nem járulunk hozzá szülőföldünk berendezéséhez, eltávolodhatunk tőle. Nem szabad elidegenednünk szülőföldünktől akkor sem, ha mások idegenekként tekintenek ránk benne – tolmácsolta Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnökének szavait Márton Kata, az Alapítvány munkatársa a Bölcs diákok – országos vetélkedő sajtótájékoztatóján október 13-án, kedden. A hatodik alkalommal útnak induló eseménysorozat a Szeretem, hogy magyar vagyok címet viseli. „A teljes tanévet felölelő interaktív verseny célja a tanulók olvasási készségének fejlesztése, de elősegíti az egyes tudományok szakterületeiről származó információk közötti összefüggések felismerését is” – fogalmazta meg a Bölcs diákok feladatát Kandó Noémi programkoordinátor. Rámutatott: a verseny az interdiszciplinaritásra törekszik, de szerepének tekinti az iskolások kitartásra, csapatmunkára és összefogásra való nevelését is. Idéntől a szervezői csapat az RMDSZ kulturális főosztályával is bővült. Márton Kata ennek kapcsán hangsúlyozta: éppen ezért a versenyfeladatsora 2015-től műemlékvédelmi, épített- és szellemi örökséghez kapcsolódó feladványokat is tartalmaz. Az Alapítvány munkatársa elmondta, a győztesek jövő nyáron ismét élménytáborban vehetnek részt, ahol az Örökségünk Őrei díjazott csapatát is vendégül látják. „Épített örökségünknek akkor van haszna, értelme, ha üzenetet fogalmaz meg a fiatal generáció számára is. Nem hiszem, hogy örökségünkre múzeumi-, netán száraz tananyagként kellene tekinteni, ellenben: úgy kell hasznosítanunk, hogy gyermekeink érzékenysége által kortársunkká tudjon válni” – vázolta az Örökségünk Őrei program célját az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, Hegedüs Csilla. A gyermekek teljesen új, interaktív módon, kíváncsian álltak a feladathoz, ami azt is bizonyítja: a felnövő generáció éretten tudja kezelni az értékek védelmét, odafigyel azokra, átörökíti – ezt a szemléletet szeretné meghonosítani a kulturális főosztály a bölcs diákok körében is. Mihályfalvi Katalin, a vetélkedő ötletgazdája a sajtótájékoztatón elmondta: háromfős, 9–13. osztályos diákcsapatok jelentkezését várják. „A feladatok struktúrája hasonló az előző évekéhez: kérdéseink több tudományágat érintenek, szerves összekapcsolásuk által játékos feladatokat fogalmazunk meg” – tette hozzá, kiemelve: az első forduló október 26-tól indul. Kádár Magor, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének vezetője és Kovács Gábor, a BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Karának kutatója kiemelték, a Bölcs diákok verseny híd szerepét tölti be az egyetem és a középiskolák között. „Ami számunkra annál is izgalmasabb: az idei téma, az erdélyiség identitásának kérdése. Kíváncsiak vagyunk, hogy bölcs diákjaink milyen erdélyi értékekre figyelnek fel, melyeket tartanak fontosnak, hogyan látják, ezek közül melyek tudnának márkaként működni” – összegzett Kádár Magor. A 6. Bölcs diákok – országos szintű vetélkedő az RMDSZ Kulturális Főosztályának, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézetének, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézetének, a BBTE Kémia és Vegyészmérnöki Karának, valamint a BBTE Történelem–Filozófia Kar, Magyar Történeti Intézetének közreműködésével jön létre. További részletek: https://www.bod.communitas.ro/ Nyugati Jelen (Arad) 2016. január 19.Megperzselődhet a Fidesz az RMDSZ által? Meg bizony!Sokan értetlenséggel fogadták Tőkés László legutóbbi Hírtévés interjújában foglaltakat, s azt különösen, hogy a Fideszt „megperzselheti” az RMDSZ-szel való kapcsolata, utóbbi korrupciós ügyei miatt. Egyébként az interjú legtöbbet idézett mondatai, miszerint az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt kapcsolatának rendezési előfeltétele, hogy a Kelemenék ne árulják el a Fidesz nemzetpolitikáját, vagy, hogy meg kell találni a mamutpárttal a modus vivendit, de nem kell erőltetni az összefogást, lényeglátó, aligha vitatható kijelentések. Ami a megperzselődést illeti, az RMDSZ soha nem volt teljes egészében, egyöntetűen az Orbán Viktor által 1998-ban meghirdetett határok feletti magyar nemzetegyesítés híve. Idézhető megannyi állásfoglalás kisebb-nagyobb vezetőktől, akik a státustörvény ellen beszéltek, de még a magyar állampolgárság kiterjesztésének ügyében és a határon túli magyarságnak biztosított szavazati jog kérdésében is voltak disszonáns, ellenző hangok. Utóbbival kapcsolatban még Markó Béla is kételyeit fejezte ki, aki bár nem elnöke már az RMDSZ-nek, de befolyása mindmáig tagadhatatlan. Ezen kívül ott van megannyi kiszólás, mely illetéktelen beavatkozásnak tünteti fel azt, ha egy anyaországi politikusnak véleménye, netán aktív szándéka van erdélyi „belpolitikai” kérdésekben. Holott az egységes nemzetben való gondolkodás, a Kárpát medencei prizma, a „minden magyar felelős minden magyarért” Szabó Dezsőhöz kötődő elve egyszerűen összeegyeztethetetlen ezzel a szemlélettel, egy magyar Torontóban éppen úgy véleményt formálhat egy felvidéki kérdésben, mint egy délvidéki magyar erdélyi problémákban vagy egy erdélyi az anyaországi közélet kérdéseiben. Hadd idézzek okulásul egy esetet, mely ugyan kereken húsz esztendeje történt, de mely híven ábrázolja az RMDSZ vezetésének viszonyulását a határokon átívelő magyar reintegráció kérdéséhez. 1996 elején a Fidesz egy erdélyi közéleti személyiséget (konkrétan Szőcs Gézát) javasolt megválasztani egy magyar közjogi pozícióba (konkrétan a Duna tévé kuratóriumát ellenőrző testületbe). Olyan helyre, melyre minden párt maga tehet javaslatot, s abba senki nem szólhat bele. Markó Béla ahelyett, hogy üdvözölte volna ezt a nemzetegyesítő, határon átnyúló, eladdig ismereteim szerint precedens nélküli gesztust, levelet írt a magyar országgyűlés elnökének, Gál Zoltánnak, azt kérve, hogy a parlament ne szavazza meg Szőcs Gézát eme tisztségbe, mert nem konzultáltak a jelölés előtt vele, Markó Bélával. Mintha legalábbis ő lenne általános gyám akkor még másfél millió magyar felett s az ő ellenjegyzése kellene ahhoz, hogy bárki erdélyit tisztségbe emeljenek az anyaországban. A tragikomikus gesztus nem érte el a céljáét, Szőcs Gézát a magyar parlament nagy többséggel megerősítette a szóban forgó pozícióban. Markóék nem elégedtek meg ennyivel. A Fidesz küldöttsége épp akkor tett egy nagyobb körutat Erdélyben, Takács Csaba és Markó Béla a sajtó nyilvánossága előtt lemondta a velük megbeszélt találkozót, Takács nyíltan rá is mutatott az okra (Szőcs Géza jelölésének ügyére), majd néhány nap elteltével „megenyhültek” és mégiscsak fogadták a Fidesz-delegációt. Ez az eset is fényesen igazolja, hogy egyáltalán nem lát Tőkés László rémeket, és hogy bizony nagyon is megperzselődhet a nagyobbik kormánypárt, ha túl közel engedi magához az RMDSZ-t. Az RMDSZ vezetését az önérdek mozgatja, addig, amíg a Fidesz érdekeltté tudja tenni a csúcsvezetést a jó viszony fenntartásában, úgy, hogy ezzel az RMDSZ bukaresti számításait ne húzza keresztbe, addig minden rendben lesz a Fidesz-RMDSZ viszonylatban. Mihelyt viszont a kenyéradó gazda köreit – például a következő román kormányzati partnerek elképzeléseit – megzavarja a Fidesz nemzetpolitikája, akkor nem kétséges, hogy Budapest és Bukarest közül az RMDSZ vezetés melyik fővárost fogja választani. Borbély Zsolt Attila. itthon.ma//erdelyorszag 2016. március 31.25 éve történt – A múlt tükörcserepeiAz RMDSZ második kongresszusa, Szőcs Géza tiszavirágéletű elnöksége és annak háttere: Az RMDSZ első, 1990. április 21-22.én Nagyváradon megtartott kongresszusán, hosszan vita és egyeztetés után végül nem volt verseny a két elnökjelölt, Domokos Géza egykori kommunista pártfunkcionárius, az RMDSZ ideiglenes elnöke, valamint Szőcs Géza költő, az Ellenpontok egykori szerkesztője között, hanem funkciómegosztásra került sor, Domokos Géza elnök lett, Szőcs Géza pedig főtitkár. Itt is rögtön leszögezném, hogy bár Domokos Géza a Román Kommunista Párt nómenklatúrájának tagja volt s így a Temesvári kiáltvány nyolcas pontjának hatálya alá esett volna, 1989 előtti tevékenysége elismerést érdemel, ebben vélhető, hogy 1989 utáni politikai ellenfelei is egyetértenek. Sajnos politikai szocializációja nem engedte meg, hogy a megváltozott körülmények között képes legyen adekvát politikát megfogalmazni, ugyanazokat a kijárásos, háttérpaktumos, a vélelmezett román tűrőképességet a magyar érdekeknél és magyar érzékenységnél fontosabbnak tartó hozzáállással nem sokat lehetett elérni. A kétfejű struktúra nem bizonyult hatékonynak, az 1991-ben megtartott második kongresszuson úgyszólván mindenki egyetértett abban, hogy egyetlen vezető kell a szervezet élén álljon. Mivel a két jelölt – aki történetesen ugyanaz a két jelölt volt, mint egy évvel korában, Szőcs Géza és Domokos Géza – teljes mértékben eltérő politikai gondolkodást, módszertant képviselt, eltérő célokat hirdetett és azokhoz eltérő eszközöket rendelt, hatalmas tétje volt annak, hogy a kongresszus kit emel az elnöki székbe. Bármennyire is tetszetős a történelmi szükségszerűség elmélete, mely szerint nem az egyének szabják a történelmi események fonalát, hanem a trendek, a megafolyamatok, melyek lényegében individuum-függetlenek, bizony kerülhet porszem a gépezetbe és egyetlen személyi döntés eltérő medert szabhat a történelemnek. Ha 1991 májusában Szőcs Géza elnökségét nem óvják meg, minden bizonnyal másként alakult volna az erdélyi magyar történelem. De miután kihirdették az eredményt, Szőcs Géza győzelmét, a nemrég elhalálozott Tokay György személyében akadt valaki, aki megóvja az eredményt arra való hivatkozással, hogy hiányzik az urnából pár szavazat. Akkoron nem volt még demokratikus gyakorlata a részvevőknek, s nem akadt senki, aki rávilágított volna arra, hogy az nem ok az óvásra, ha kevesebb szavazat van az urnában, legfeljebb az, hogyha több, mint amennyit szétosztottak. Hiszen, ha az előbbi is ok lenne, bárki megengedhetné magának, hogy ne dobja be a szavazócéduláját az urnába, hanem magánál tartsa, majd, ha nem felel meg neki az eredmény akkor óv. Csalásra csakis az utalhat, ha több szavazatot számlálnak meg a szétosztottnál. No de akkor ezt nem látták még át a küldöttek, így a szavazást megismételték és hogy, hogy nem, a második szavazási körből Domokos Géza került ki győztesen, pár szavazat többséggel. Egyébként ez volt az a kongresszus, amikor expressis verbis az autonómia egyik válfaja, tételesen a kulturális autonómia célkitűzése bekerült az RMDSZ programba, de olyan hatékonyan sikerült e programpontot képviselni, érvényesíteni a továbbiakban, hogy e ténynek még azok sincsenek tudatában,akik megélték az akkori eseményeket. Éppen ezért volt szükség a Kolozsvári Nyilatkozatra, mely hatalmas médiaérdeklődés mellett tett hitet az belső önrendelkezésen alapuló háromszintű autonómia kivívása mellett, e gesztus épp publicitása miatt volt letagadhatatlan, elsikkaszthatatlan és több éven keresztül meghatározhatta a szervezet politikáját. A második kongresszusnak fontos döntése volt, hogy egy autonomista többségű elnökséget választott az RMDSZ élére(tagjai Domokos Géza, elnök, Tőkés László, tiszteletbeli elnök, Szőcs Géza és Kolumbán Gábor alelnökök, továbbá Beder Tibor, Béres András, Borbély Imre, Csapó József, Patrubány Miklós, Takács Csaba és Toró T. Tibor) akik több ízben is leszavazták az autonómia-politikát ellenző elnököt. Megtehették, hiszen felhatalmazottságukat éppen úgy a kongresszustól kapták (ellentétben a korábbi elnökséggel vagy a későbbi Ügyvezető elnökséggel), mint az elnök. Nagyrészt nekik köszönhető, az elnökségen belül tevékenykedő autonomista magnak, hogy 1992. október 25.-én az RMDSZ zászlajára tűzte az autonómiát, amit hivatalosan mindmáig nem tagadott meg. Ez jelenthet egy halvány esélyt arra, hogy az erdélyi politikában valaha lesz még autonómia-elvű cselekvési egység. Most, amikor a román hatalom szabályos pszichológiai háborút folytat a magyar nemzeti közösség ellen, semmi sem aktuálisabb e létparancsnál. Borbély Zsolt Attila. itthon.ma//szerintunk 2016. április 29.Mire költik az erdélyi magyarság pénzét? Publikáljuk az RMDSZ beszámolóit2009 óta az RMDSZ a magyar közösségnek járó támogatás kezelőjeként összesen több, mint 28 millió eurónyi költségvetési támogatást kapott a román kormánytól. Ennek az összegnek egy kisebb részét nyilvános pályázatokon osztják szét különféle közösségi programokra, könyvkiadásra és médiaorgánumok támogatására. A többi pénz sorsa nem volt ismert eddig. Két nagy kartondobozban legalább fél köbméternyi papírt hoznak ki március 14-én a Victoria palota egyik hátsó bejáratánál levő olvasóterembe az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (Departamentul Relaţii Interetnice, DRI) munkatársai: ezek azok az indoklások, melyeket az RMDSZ 2009 óta elküldött a költségvetési támogatást folyósító hivatalnak. Fényképezőgépet, telefont leadjuk, leülünk egy mágneses kapu mellett levő asztalhoz, és munkához látunk: a DRI-vel való megegyezés értelmében egy munkanapunk van arra, hogy a dokumentumokat átnézzük, kijegyzeteljük, és esetleg egy kis részükről másolatot kérjünk. A kezdeti lelkesedésünk azonban csakhamar alábbhagy: a mappákat lapozgatva kiderül, hogy ezek a beszámolók sem nyújtanak részletes és teljes képet arról, hogy mire költi az RMDSZ azt az évi 18-20 millió lej (napi árfolyamon 4-4,5 millió euró) közpénzt, amit az erdélyi magyarság támogatására folyósít Bukarest, és melynek elköltéséről az RMDSZ honlapján egy szót sem lehet találni. Beszkennelni túl nagy munka Az első, RMDSZ beszámolóinak a kiadását kérő adatigénylést 2016 januárjában küldtük el – ekkor még úgy tűnt, a DRI fénymásolva elküldi az összes dokumentumot, ahogy kértük. Később aztán értesítettek, lehetetlent kérünk: a hivatalnak nincsen erőforrása arra, hogy ekkora volumenű munkát elvégezzen. Némi huzavona után sikerült megegyezni abban, hogy a dokumentumokhozhozzáférést biztosítanak a kormány székhelyén – így egy napunk volt arra, hogy a DRI hivatalnokainak a segítségével a két kartondoboznyi anyagból kikeressük a minket érdeklő információkat. És bár a teljes dokumentumcsomó feldolgozása nem sikerült, az mégis kiderült, hogy: – a nyílt pályázatok mellett a Communitas Alapítványnak van egy nem nyilvános pályázati kerete, ahova meghívásos alapon nyújthatnak be pályázatot RMDSZ-hez közel álló civil szervezetek; – a költségvetési támogatás tekintélyes része székházak fenntartására – rezsiköltségekre, karbantartásra és javításra – megy; – szintén nagy tételnek számítanak a személyi kiadások: az RMDSZ alkalmazásában levő személyek száma 2009 óta több mint duplájára nőtt, fizetésük sokszor messze fölötte van az átlagfizetésnek; – az utóbbi években az RMDSZ egy sor felső-középkategóriás autót, valamint néhány nagy értékű ingatlant vásárolt – ezek egy része szolgálati lakás. De miről is van szó? A kormány 1994 óta éves támogatásban részesíti a Románia területén élő, hivatalosan elismert 19 kisebbséget, így segítve őket abban, hogy hagyományaikat, kultúrájukat ápolják. A pénzt a Kormányfőtitkárság költségvetéséből folyósítják a Kormányfőtitkárság keretein belül működő Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalán keresztül. A támogatást egy, a kisebbséget képviselő szervezet kapja – az erdélyi magyarság esetében 2009 óta ez a szervezet az RMDSZ. Az idők során a támogatás, illetve annak kezelése számos vitát okozott az erdélyi magyar közösségben. Kezdetben, az 1996/27-es párttörvény megjelenése előtt ezt az összeget az RMDSZ kezelte, mely az elosztásba bevonta a civil szféra képviselőit is. A párttörvény megjelenése után azonban az RMDSZ-nek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületet (EMKE) kellett megjelölnie a pénz kezelőjeként, különben nem kaphatott volna politikai alakulatként támogatást. Miután az EMKE maga kérte a pénzosztás feladatának átadását tekintettel az egyre gyarapodó tevékenységre és a más területeken is meglevő adminisztrációs kötelezettségekre, 2003-tól az RMDSZ a Communitas Alapítványt nevezte meg a költségvetési támogatások elosztójaként. Már a Communitas-időkben is titkolózás folyt A pénzosztás már a kétezres évek elején is meglehetősen homályos kritériumok szerint történt. Erről először a Transindex Disputa fórumábankezdtek el beszélni, azután a Krónika írt több tényfeltáró anyagot a Communitas-pénzekről. Kiderült például, hogy a Communitas kuratóriuma és az RMDSZ akkori csúcsvezetése között számos átfedés volt, illetve a Communitas fizetési listáin szerepelt egy sor RMDSZ-politikus és alkalmazott (ez elvben tiltott pártfinanszírozásnak számított). Szintén a Krónika érdeme az, hogy Takács Csaba, az RMDSZ akkori ügyvezető elnöke nyilvános beszámolót kellett tartson a Communitas pénzügyeiről (a fontosabb krónikás anyagok itt letölthetők). A kétezres években, míg az erdélyi magyarságnak járó támogatást a Communitas-nak folyósították, az RMDSZ pártként vett fel költségvetési támogatást (a Kormányfőtitkárság kimutatása itt). 2009-től az RMDSZ lemondott a pártoknak járó támogatásról, és átvette a kisebbségnek járó támogatás kezelését. A Communitas Alapítvány funkciója ezentúl az, hogy az RMDSZ által rendelkezésére bocsátott keretet – jobban mondva annak egy részét – nyílt pályázaton kiosztja. Anyagunk erre a 2009-2015-ös időszakra fókuszál, azért, mert erről a periódusról gyakorlatilag semmilyen lényegi információval nem rendelkezünk – sem az RMDSZ, sem pedig az erdélyi magyar sajtó nem közölt erről részleteket. 2000-2007 között az RMDSZ-nek politikai pártként folyósítanak támogatást; 2008-ban az RMDSZ nem kap támogatást; 2009-től az RMDSZ lemond a politikai pártoknak járó támogatásról, és megkapja azt a kisebbségi szervezeteknek járó összeget, melyet addig a Communitas Alapítványnak folyósítottak; 20-25%-át osztják ki jelenleg nyilvános pályázaton ennek a pénznek. Az RMDSZ vagy az erdélyi magyarság pénze ez? Régóta vita folyik arról, hogy kié ez a pénz. Azé a szervezeté, melyet a kormányhatározat nevesített, vagy pedig az erdélyi magyar közösségé, a Communitas, illetve jelenleg az RMDSZ pedig csak kezeli és elosztja azt? Az elsőre szőrszálhasogatásnak tűnő vitának nagy tétje van: amennyiben ez a pénz az RMDSZ-nek alanyi jogon jár – ahogy azt az RMDSZ vezetése állítja –, abban az esetben lehet érvelni amellett, hogy az RMDSZ saját belátása szerint dönthet a pénz felhasználásáról, és kizárólag a DRI, a Kormányfőtitkárság, valamint a közpénzek elköltését ellenőrző állami szerveknek tartozik elszámolással. Amennyiben azonban a pénzt a kormány a magyar közösségnek szánta, az RMDSZ pedig csak egy jogi személyiség, mely ezt a pénzt kezeli, akkor az RMDSZ-nek minimum morális, ha nem törvényes kötelessége az erdélyi magyarság fele is részletesen beszámolni arról, hogy mire költi ezt a költségvetési támogatást. Az RMDSZ csak kezeli ezeket a pénzeket Egy kormányhatározat mellékletében feltűnő magyarázatból egyértelműen kiderül, hogy a második értelmezés a helyes. A 396/2009-es kormányhatározat függelékében először nevesítik az RMDSZ-t, mint annak a pénzösszegnek a kedvezményezettjét (beneficiar) és kezelőjét (gestionar), melyet az állami költségvetésből irányoztak elő a magyar kisebbségnek. A passzus: Uniunea Democrată Maghiară din România este beneficiara şi va gestiona sumele alocate de la bugetul de stat minorităţii maghiare din România, începând cu cele aferente lunii martie 2009. Ebből világos, hogy a pénzt a magyar kisebbségnek szánják, az RMDSZ pedig csak kezelője az összegnek. „Ebben a támogatásban azok a kisebbségi szervezetek részesülnek, amelyeknek képviseletük van a Parlamentben. A kisebbségi pénz célja az identitást megőrző – a parlamenti kisebbségi szervezetek által lebonyolított – programok támogatása, valamint az adott szervezetek működésének biztosítása. A kisebbségi támogatás «haszonélvezője» az RMDSZ, hiszen mint közösség nem lehet támogatásban részesülni (ki kapja, ki költhet, hogyan, mikor, kié a felelősség, stb.) a jogrend alapvető szabályai szerint. Tehát a pénz az RMDSZ-é mint a magyarságot a Parlamentben képviselő szervezeté, és az RMDSZ egyedüliként a kisebbségi szervezetek körében úgy döntött, hogy ebből nemcsak saját programjait és működését, hanem évente ezres nagyságrendben közösségi programokat is finanszíroz” – nyilatkozta az Átlátszó Erdélynek ezzel kapcsolatban Kovács Péter. Az RMDSZ ügyvezető elnökével készült interjút külön fogjuk megjelentetni. Nem költhetnek bármire De vissza a Kormányfőtitkárság által nyújtott támogatásra: ezt a pénzt a kedvezményezettek nem költhetik bármire. A kormányhatározatok, illetve a DRI és a kedvezményezettek közötti protokollumok megszabják, hogy a támogatást a székházak működtetésére és javítására, bérekre, sajtó- és könyvkiadásra, kulturális rendezvények szervezésére, ingó és ingatlan javak megvásárlására, valamint uniós pályázatokhoz szükséges önrész finanszírozására lehet fordítani. A kedvezményezett szervezetek szükségleteik függvényében havonta hívhatnak le egy-egy pénzösszeget a számukra megítélt keretből – ezt az úgynevezett A1-es formanyomtatvánnyal tehetik meg. A lehívott pénz elköltéséről egy másik, A2-es formanyomtatványon számolnak be, szintén havonta. Az év végén megmaradt összeg nem vész el, hanem hozzáadódik a következő évi kerethez. Évente egy további dokumentumot – az A3-as formanyomtatványt és a mellékleteit – is le kell adni. Ez tartalmazza a szervezet által elköltött, a költségvetésből származó pénz végső, éves szintű összesítését. Mi elsősorban az A3-as nyomtatványokat és azok mellékleteit használtuk fel a munkánk során, egyrészt azért, mert ezek a kimutatások tartalmazzák a tényleges kifizetéseket, másrészt pedig terjedelmük miatt viszonylag könnyen feldolgozhatóak. Az elszámolás? Egy A4-es oldal EU-s vagy norvég alapos pályázatok elszámolásain edzett civilek meglepődnek majd, de ez az A3-as nyomtatvány – mely évi 4-4,5 millió euró elköltésének az összesítése illetve indoklása – valójában egy A4-es méretű oldal. Az összesítés mellékletekkel együtt sem több egy vékonyka, körülbelül száz oldalas mappánál, ennek nagy részét is az RMDSZ által támogatott rendezvények, civil szervezetek és kiadványok több tucat oldalon történő felsorolása teszi ki. Első pillantásra is feltűnik az A3-as mappák mellékleteit lapozgatva, hogy az RMDSZ egész nagy – akár több százezer eurós nagyságrendű – összeg kifizetését úgy indokolhatja, hogy annak célját egészen vázlatosan, egy-két szóban jelöli meg. 200 ezer euró két szóban elintézve Ingatlanvásárlásoknál nem csatolják az A3-as nyomtatványhoz sem az adásvételi szerződés másolatát, sem pedig a telekkönyvi kivonatot. Egy bukaresti ingatlanvásárlásról például csak ennyi szerepel egy táblázatban: „Imobil Bucureşti”, valamint a vételár: 904 ezer lej (kb. 200 ezer euró). Ingatlanok tatarozása során még utalás sincsen arra, hogy pontosan milyen munkálatokat végeztek, és hogy milyen cégekkel dolgoztattak. Ugyanilyen vázlatos a beszámoló az autók esetében: például kiderül, hogy 2013-ban egy Škoda gépkocsira kifizettek 38 ezer lej (8500 euró) előleget, az azonban nem világos, hogy az autót később megvették-e vagy sem. A beszámolóban pontatlanságok is vannak: az RMDSZ legalább egy, 2009-ben megvásárolt ingatlan címét rosszul adta meg, a megadott kolozsvári címen egy veteményeskert és kis fabódé áll. A kérdéses ingatlan egy másik házszám alatt található. A Communitas bezzeg elszámoltat Ez a lazaság azért is szembeszökő, mert például a Communitas Alapítvány nyílt pályázatain a sokszor alig pár száz, vagy pár ezer lejes nagyságrendű támogatást elnyerő civil szervezeteknek ehhez képest látványosan szigorú elszámolást kell benyújtaniuk ahhoz, hogy a megnyert összeget utólagosan megtérítsék nekik. Sorozatunk következő, hétfőn megjelenő részében publikálunk egy, azóta feledésbe merült számvevőszéki jelentést, amely már 2009-ben utasította a Kormányfőtitkárságot, hogy tegye rendbe a kisebbségeknek járó támogatások rendszerét. Fény derül arra is, hogy miért kellett 2011-ben a Communitas Alapítvány 670 ezer eurót büntetőkamatokkal együtt visszafizessen? Sipos Zoltán erdely.atlatszo.hu 2017. július 26.Beszélgetés Aradon Vekov Károly történésszel„Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban!” (1.) – Az internetről azt tudtam meg, hogy 2012 óta Magyarországon élsz, és magyar állampolgár vagy. – Is! Ilyen félig igaz hírek jelennek meg olykor az interneten. Mert senki sem ellenőrzi vagy jár utána a közölt adatoknak. A féligazság nem igazság. Ezzel már hangulat kelthető. Nem mondtam le a román állampolgárságomról. – Azt is olvasom, hogy Budapesten születtél 1947-ben. – Ez igaz. – Onnan származik a magyar állampolgárság? – Nem. Amikor anyám velem együtt végleg visszajött Aradra, mindenről le kellett mondania, így én is megszűntem magyar állampolgár lenni. – Mikor történt ez? – ’50-ben, pár nappal 3 éves születésnapom előtt. – Miért jött vissza édesanyád? – Mert elvált apámtól, és itt, Aradon élt idős édesapja. „… örök olvasó voltam” – Tehát itt jártál óvodába, iskolába. – A Választó utcában laktunk, Pernyáva és a Belváros határterületén. Óvodától érettségiig román tagozaton jártam/járattak iskolába. Ez anyám döntése volt; nem akarta, hogy röhögjenek a fián, mert nem tud helyesen beszélni románul… Ennek, persze megvolt az ára, mert amit nem kaptam meg az iskolában, azt magamnak kellett, nem kis munkával, mondhatni egyfolytában begyűjtenem. Talán valamennyire sikerült bepótolni azt, ami kimaradt. – Voltak magyar barátaid? – Jó volt a kapcsolatom osztálytársaimmal, de én többnyire az iskolában is a magyarokkal barátkoztam. A baráti köröm a párhuzamos osztályokból jött össze. – Magyar anyanyelvűként nem volt gondod a románnal? – De igen. Emlékszem, hogy a napköziben a szakácsnéval voltam jóban, mert ő magyar volt. Az elemiben egy ideig szükségem volt korrepetálásra. Így visszatekintve sokat kínlódtam. És ugyan ötödiktől mindig a legjobbak között voltam, nem tudtam azt produkálni, amit a jó képességű osztálytársaim. Az anyanyelvem magyar volt, szinte kizárólag magyar könyveket olvastam, és folyton az foglalkoztatott, hogy helyesen beszéljek és írjak magyarul. Ezzel kapcsolatban még Lőrincze Lajosnak is írtam. Nagyon szerettem olvasni, rendszeresen jártam a városi könyvtárba, ahol akkor még sok minden megvolt a háború előtti kölcsönkönyvtár köteteiből. Faltam a könyveket, még ponyvákat is, de a legbüszkébb arra voltam, hogy elolvastam a százkötetes Jókait. – Szerettél iskolába járni? – Veszettül. Vártam az új tankönyveket, bújtam őket. Egyébként én örök olvasó voltam, aki az irodalom mellett szerettem a természettudományokat, de a politikai kérdéseket is. – Hol végezted a középiskolát? – A Vegyesben. Akkor ott volt román tagozat is. És sokak mellett, hál’ istennek, tanított Gazsi, Réhon, Amigó, Angele… – Kedvenc tanáraid? – Első helyen Gazsi (Kovách Géza)… Annak ellenére, hogy én humán pályán futottam, a reáliák közül a kémiát szerettem nagyon, Réhon Józsefnek köszönhetően. Családi ismerősünk volt Gnandt János is. De tanított Ficzay Dénes is azon a fakultatív kurzuson, amelyet a román tagozat tanulói részére szerveztek, akik a magyar iránt érdeklődtek. Ficzayval nagyon jóban voltunk, de ki nem volt jóban vele?... „Azóta is vágyálmom az ugrás” – Milyen szakra jártál a Kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetemen? – Románia történelme szakot végeztem, románul. Az egyetemen volt egy jó baráti társaságunk: Kása Zoltán, aki később rektorhelyettes lett, majd a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tudományos igazgatója, a Kovács-Pálfi geológus-matematikus házaspár, Wanek Ferenc geológus. Amikor nem voltak óráink, egyfolytában az egyetemi könyvtárban ültünk. Sikerült bejutnom a belső katalógushoz, ahova inkább a tanárok jártak be, használhattam a nagy katalógust. Így fértem hozzá olyan munkákhoz, amelyek bár nem voltak tiltottak, de egyáltalán nem voltak ajánlott könyvek. Amikor én az egyetemre kerültem, akkor már egy kicsit lazult az éberség a párt részéről; a román, polgári történetírás dolgait már lehetett forgatni. A magyar vonatkozású könyvek jó része csak a belső katalógusban volt elérhető… Másodévtől elkezdtem a szakdolgozatomon dolgozni, és akkor már Jakó Zsigmond professzorhoz jártam rendszeresen. Ő nagyon nagy hatással volt rám. A nyelvészet iránti érdeklődésemet Szabó T. Attilának köszönhetem, akivel éveken át naponta találkoztam a levéltárban. A nyelvészet azóta is érdekel. – Tehát jól teltek az egyetemi évek. – Pazarul!... Az egyetemen nálunk nem tanítottak magyarságtörténelmet, de volt a filológián, oda jártunk néhányan. Ilyen különutas játék volt az is, hogy művészettörténetet hallgattunk, Borghidánál a képzőművészeti főiskolán. A legnagyobb élményt azonban Földes László esztétikai előadásai jelentették. Nagyon érdekes figura volt, brillírozva adott elő, azóta is bennem él mindaz, amit tőle el lehetett lesni, ritka koponya volt… Taposták is eleget ezért… Néhány kollégámmal gyorsíró tanfolyamra is jártam… Idetartozik, hogy beiratkoztam egy ejtőernyős tanfolyamra, mert úgy éreztem, hogy ugrani, az a csúcs! Miután kijártam a teljes tanfolyamot, s már csak a tényleges ugrás következett volna, be kellett iratkozni az ejtőernyős- klubba. A beiratkozási kérelmet a dékánnak kellett aláírnia. Akkor Ștefan Pascu, a dékán azt mondta, hogy neki nem kell hulla-történész, és nem írta alá. Lehet, hogy később megbánta ezt… Azóta is örök vágyálmom a repülés és az ugrás. „A Iorga Intézet egy több, mint érdekes hely volt” – Hogy kerültél Bukarestbe a Nicolae Iorga Történelemtudományi Intézetbe? – Évfolyamelsőként végeztem. Az Utah-i Egyetemre akartak volna elküldeni még másodéves koromban, de hamar meggondolták magukat. Pascuék nagyon hamar rájöttek arra, hogy ez nem lenne jó húzás részükről… (Így elmaradt az esetleges mormon többnejűség lehetősége!) Miután végig évfolyamelső voltam, a végzéskor reménykedhettem... Volt ugyan egy kutatói állás a kolozsvári intézetben, de jelezték, ha én szeretném elfoglalni, akkor nincs állás, tehát én oda nem kellettem. Viszont kiderült, hogy a bukaresti Iorga Intézetben van egy kutatói állás a nemrégiben létrehozott nemzetiségi osztályon. Akkor jelent meg a színen Demény Lajos, akinek jó kapcsolatai voltak a kolozsváriakkal, főleg Jakóval, és feltétlenül kellett neki egy középkorász, hisz akkor alakult meg a Iorga Intézetben a nemzetiségtörténeti osztály. Találkoztunk Kolozsváron, és felajánlotta, hogy menjek Bukarestbe. Miért ne mennék? – gondoltam. Fel se fogtam, hogy ez mivel jár. Megkérdeztem, mikor jöhetek el onnan? Azt mondta, legalább 5 évet bírjak ki. Végül 19 év lett belőle! Mondhatom, hogy eddigi életem egyharmadát Aradon, egyharmadát Bukarestben és egyharmadát Kolozsváron töltöttem. A hátralevő éveimet pedig valószínűleg Tiszafüreden fogom leélni. – Milyen volt ez az intézet? – Ténylegesen egy csodálatos hely volt, ahol nem lenéztek, hanem becsültek magyarságomért. Nekem ott nem kellett engedményeket tennem. A Iorga Intézet rendkívül érdekes hely volt. Nagyon vegyes társaságot találtam, amikor odakerültem. Voltak ott egykori illegalista kommunisták, háború utáni, bukott kommunisták, voltak későbbi kemény aktivisták és bedolgozók is, és odakerültek a ’64 után kiengedett, egykori politikusok közül jó néhányan, meg még egy sor nagyon értékes ember, akikkel szót lehetett érteni. Így kollégája voltam C.C. Giurescunak, Herlea Nicolaénak, Bucșan Constantinnak és másoknak, akik ’45 előtt vagy miniszterek, vagy államtitkárok voltak. Utóbbiak velem, a kisebbségi magyarral olyan nyíltan beszéltek, mint kevesen. Végül is egy követ fújtunk. – Hogy érezted magad Bukarestben? – Akkoriban alakult meg „A Hét”, a Kriterion Könyvkiadó, felfutott a román tévében a Magyar Adás Bodor Pállal és a Iorga Intézetben a Nemzetiségtörténeti Osztály. Sokan kerültünk akkor magyarok ezekbe az intézményekbe Kolozsvárról és eleinte gyakran találkoztunk. Nagy élmény volt Bukarest, számunkra egy érdekes, de egészen másmilyen világ. Nagy sikernek számított, hogy újságíró ismerősök révén sikerült szereznem egy belépőt a Központi Bizottság strandjára a Herăstrău-tóra. Tévedés ne essék, a sofőrök meg az ottani személyzet jártak ide, de nagyon jó hely volt, istenieket lehetett ott úszni. (Aradi emlékek!) A magyar kolónia a németek mellett a strand legvégében volt. Ezt „gettónak” nevezték. – Bukarestben volt lehetőséged magyar nyelvű könyveket olvasni? – Az otthoni nevelésem és a magyar könyvek tartottak meg magyarnak. Bukarestben egyfolytában könyvtárban ültem, még délutánonként is. Veszettül sokat olvastam. Amit nem kaptam meg az egyetemen magyar történelemből, azt ott pótoltam be. Szerencsémre az intézetbe került az irodalomtörténész, Bitay Árpád könyvtára. Iorga amúgy is, a felesége révén, aki erdélyi volt, törekedett arra, hogy megszerezzen mindent, amit lehetett a magyar szakirodalomból. Ugyanez volt a helyzet az akadémiai könyvtárban. Ott egykor Ioan Bogdan, aki szintén erdélyi volt, gondoskodott nagy alapossággal (!) a magyar történészek műveinek, a nagy sorozatoknak, a szakfolyóiratoknak a beszerzéséről. Tudta, mi az, ami fontos a magyar szakirodalomból. Az Akadémiai Könyvtárban nyugodtan olvashattam Entz Géza egyik fő művét a gyulafehérvári székesegyházról, amit Kolozsváron csak különleges igazgatói engedéllyel használhattam. (1989 után kiderült, hogy három példány is „S”-es minősítésű volt, azaz titkos.) Ugyancsak a bukaresti Akadémiai Könyvtárban olvashattam még a ’70-es években, igaz a III-as teremben, ahol a nem nyilvános/titkosított dolgokat és kéziratokat lehetett olvasni, Bajcsy-Zsilinszky Endrének az 1944-ben Svájcban kiadott könyvét az erdélyi kérdés megoldásáról. Sokat forgattam a két világháború közötti erdélyi magyar sajtót is. Mindezek ellenére én a bukaresti éveimet száműzetésnek tartottam, de amíg ott voltam, nem nyavalyogtam. Egyszerűen tudomásul vettem a helyzetet. Ugyanis Erdélybe, minden próbálkozásom ellenére, nem sikerült visszamennem. Valójában a magyar könyvek mentettek meg és tartották bennem a lelket. Pár évvel Bukarestbe érkezésem után mondta egy kolléga, hogy rosszabbul beszélek románul, mint amikor odakerültem. – Hol kutathattál? – Háromhavonta alkalmam volt Erdélybe járni, kutatni. Gyulafehérvár és főleg Kolozsvár volt a stabil program, olykor Szeben vagy Brassó. Ezek az erdélyi utak hoztak mindig egyensúlyba. – Meddig maradtál Bukarestben? – ’71-től ’90 májusáig. „… kiderült, hogy semmit sem lehet változtatni” – Mikor léptél be a politikába? – Először a pártba léptem be, nem a politikába. Pártunk és kormányunk meg a szeku törekedett akkoriban már jó képességűeket is beszervezni, nem csak az „abszolút kádereket”. Évfolyamelsőként jó káder is voltam, ugyanis anyám varrónőként kereste a mindennapit. ’68-ban Bodor András, az ókorász professzorunk kérdezte meg, hogy nem akarok-e belépni a pártba. Megkérdeztem két-három közeli, idősebb ismerősömet: mit tegyek? Azt ajánlották, lépjek be, hátha tudok segíteni, ha bent vagyok. Különben azt sem tudtam, mi fán terem a párttagság, nem is tudtam, hogy felfutási lehetőséget nyújt. A párt világa teljesen más volt a civil világgal szemben. Nagyon hamar kiderült, hogy semmit sem lehet változtatni, nemhogy segíteni. Úgyhogy én is egyike lettem a két és fél millió statisztának. – Mikről tárgyaltatok a pártgyűléseken? – Rutinos elvtársak rutingyűléseket tartottak, rutinszerű kérdésekről. Távolról sem volt szó kemény, lényeget érintő vitákról. Közben azért az egyetemen ideológiával próbáltak megtömni minket, hol marxizmus-leninizmussal, hol politikai gazdaságtannal, és hosszú Ceaușescu-szövegeket kellett elolvasnunk; egyik fülünkön be, másikon ki. Eszembe jut az egyetemről egy vicces sztori: az egyik pártgyűlésen napirenden volt, hogy nemigen járnak lövészetre a hallgatók. Az első sorban ott ült az öreg Constantin Daicoviciu, és hozzászólt dörgő hangon: „Hogyhogy nem járnak maguk lövészetre?! Nézzenek ide! Én is lövészeten kaptam ezt az ezüst órát a Monarchia idején”… – És az intézetben? – Az intézetben sem volt másképpen. Mindenki unta, senki sem élvezte. Mindenki elhúzott keményen a szakma felé és annak kapcsán fejtette ki elméletét, mondanivalóját. „… tartottak nálam egy ötórás házkutatást” – Meddig tartott az aranyélet? – Nem nevezném annak. Bukarest számkivetés volt a számomra. A magyar könyvek és a szakirodalom mentett meg engem. Voltak kellemes élményeim is és 3-4 jó barát, akikkel rendszeresen találkoztam. (Amúgy nincs megnyugtatóbb állapot, mint amikor az embernek csak 25 bani van a zsebében, amiért már semmit se lehetett venni...!) De a fiatalkori élmények talpon tartottak. Az élesedő kisebbség-, de főleg magyarellenesség mind többet foglalkoztatott jó néhányunkat. Ennek egyik végkifejlete volt, hogy ’86-ban nálam egy ötórás házkutatást tartottak. – Mi volt ennek az oka? – Többek között az, hogy tagja voltam a Molnár Gusztáv-féle Limes Körnek, amely a Ceaușescu-féle parancsuralommal szembeforduló magyar értelmiség egyik csoportja volt. – Milyen feladatot vállaltál ebben? – Még indulás előtt az volt a véleményem, hogy fel kellene mérni, mi a helyzet, legalább a helyzetet próbáljuk elemezni. Ma is az az elvem, hogy csak ezután jöhetünk a nagy programokkal. Ki önálló írással, magam könyvismertetéssel próbáltam tisztázni, miben és hogyan is élünk. – Milyen következményei voltak a házkutatásnak? – Kiderült, hogy most már biztosan nem vár rám fényes jövő. Utóbb be is adtuk az áttelepedési kérvényt Magyarországra. – Elárulták, mit keresnek a lakásodon? – Megkérdeztem. Azt mondták, hogy légionárius iratok után kutatnak…!? Nagyon sok mindent vittek el, például ’48-as röplapokat, kéziratokat, könyveket, folyóiratokat… Volt még egy bájos történetem evvel a „céggel”. Évente járhattam hivatalosan kiszállásokra, kutatásokra Pestre, néha Pozsonyba. Ez a ’80-as évek elején volt, amikor már félig-meddig nyíltan dúlt a vita a két történetírás között. Kaptam egy csomó olyan kiadványt, amelyek nem voltak éppen szalonképesek, de azokat nem hoztam magammal. Hoztam viszont ártatlan művelődéstörténeti lenyomatokat, szakácskönyveket, gyerekkönyveket. Egy bőröndre valót. El is kobozta a vámos az összest. A bőröndöt nem hagytam ott náluk! – Könnyen lemondtál róluk? – Nem mondanám. Voltak jó kapcsolataim, barátok meg jó ismerősök. A románok között is. Az intézetben is elmondtam, mi történt. Mindenki hüledezett. Ők nem tudták, milyen állapotok vannak a nyugati határon. Nagyon jó viszonyban voltam Radu Popával, aki egy kitűnő román régész volt. Ugyanabba az akadémiai csoportba tartoztunk. Rendszeresen jártam hozzá, szakmai dolgokról beszélgettünk, és isteni jó teákat ittunk nála mustárospohárból. Radu Popa rábírt, hogy írjak egy kérvényt, amelyben kérem, hogy adják vissza az elkobzott kiadványokat. Kiderült, hogy az egyik kolléganőjének csapja a szelet az ország fő-fő vámosa… Mindent visszakaptam, beleértve egy olyan tanulmányt is, amely véletlenül a csomagban maradt, és több mint rázós volt, ugyanis megkérdőjelezte a kontinuitást. Tehát meg se nézték a csomagok tartalmát. Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad), 2017. júl. 27. Beszélgetés Aradon Vekov Károly történésszel Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban!” (2.) „… elhatároztuk, hogy visszamegyünk Erdélybe” – És akkor jött ’89. Ott, Bukarestben élted meg? – Igen, ott. Meg a ’77-es földrengést is… 1989. december 21–22-én a feleségemmel három olyan helyen voltunk, ahol negyed órával azután, hogy eljöttünk, kezdtek el lőni. Még 21-én este azt mondtam a feleségemnek: ha azt mondom, hasra, ne töprengjen, hanem tegye! Nem ezért, de csodálatos hangulat volt akkor! Valóban éltük a történelmet. Azóta is emlegetjük ezeket az élményeket. 22-én délután fél négykor Ceaușescu rezidenciáján is jártunk sokakkal együtt. – Melyek voltak első lépéseid a decemberi események után? – Folyton az RMDSZ-nél voltam, még a híres marosvásárhelyi események idején is késő éjszakáig. Feleségemmel elhatároztuk, hogy visszamegyünk Erdélybe! Kaptam egy ajánlólevelet Király Károlytól, akinek ezért örök hálával tartozom s akihez Verestóy Attila révén jutottam el. Mivel Kolozsvárt továbbra is zárt városként kezelték, mármint a magyarok számára, 1990 tavaszán az országos RMDSZ kolozsvári ügyvezető titkára lettem. Ez fizetett, adminisztratív állás volt. Akkoriban a Domokos Géza–Szőcs Géza-tandem irányította a Szövetséget. – Meddig maradtál ebben a tisztségben? – Megtanultam ott, milyen kell, hogy legyen egy jó ügyvezető, azaz egy jó „titkárnő”. Amikor Kolozsváron a Mátyás-szoborral volt a cirkusz, két órán belül juttattam el Brüsszelbe a teljes beszámolót a történtekről. Akkor sikerült az RMDSZ mellé állítani az erdélyi magyar társadalom legjobbjait. Azután „rendszerváltozásra” került sor az RMDSZ-ben is. Jött Markó Béla és Takács Csaba. Akkor én, aki a régi garnitúrába tartoztam, kezdtem mind lejjebb és lejjebb csúszni. Végül négy gyerekkel kiraktak az RMDSZ-től. „Létrehoztam a Nemzetépítő Platformot” – Mit tettél ezután? – Időközben letettem a tanári véglegesítő vizsgát. Így kerültem a tanügybe. Előtte is óraadó tanár voltam egy gimnáziumban. Úgyhogy volt, hova mennem. Azután egy évig a kolozsvári katolikus líceumnak voltam az igazgatója. És megyei elnöke a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Pártnak. Aztán az RMDSZ-en belül létrehoztam a Nemzetépítő Platformot. Megfogalmaztam akkor, mik a tényleges feltételei a román–magyar partneri viszonynak. Sorra vettem mindent, amit követelhetünk és elvárhatunk... Azóta hét Kolozs megyei líceum és az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium egy-egy diákja részére minden ballagásra eljuttatok egy könyvcsomagot, a legjobb történész és közösségépítő végzős diáknak. – Mikor kerültél be a román parlamentbe? – 2000-ben választottak meg képviselőnek. Négy évig tartott a mandátumom; másodszorra már nem hagytak labdába rúgni. Mindent megtettek a mieink, nehogy még egyszer sikerüljön. Próbálták leállítani a platform továbbműködését is. – Hogy reagáltál te erre? – Megyei szinten tovább tevékenykedtem az RMDSZ-ben. A pénzügyi megszorítások megszavazása után átkerültem az Erdélyi Magyar Néppártba. Toró Tiborral, Szilágyi Zsolttal azelőtt is egy társaságban voltam, Tőkés Lászlóval is jó volt a viszonyom. Az előző választásokon még képviselőjelölt voltam Kolozsváron a Néppárt színeiben. – Még politizálsz aktívan? – Mai napig követem az eseményeket. – Kiléptél az RMDSZ-ből? – Nem léptem ki. És ki sem rúgtak. – Megharagudtál rájuk? Végül is átálltál Tőkésékhez. – Tanáremberként, szeretek pontosan fogalmazni: ugyanott álltam akkor és ugyanott állok most is, mint a kezdetek kezdetén. Ugyanazokat a célokat szolgálom, ugyanazokat az elveket vallom. Azóta is azt mondom, hogy egység, egység, de nem mindegy, hogy milyen zászló alatt. Azokat a szempontokat, amelyeket megfogalmaztam, én nem adtam fel. – Véleményed szerint az Erdélyi Magyar Néppártnak van jövője? – Jelenleg is tagja vagyok a távolból az EMNP-nek… Mi egy csomó régi reflexet hozunk magunkkal. Van, aki le tudja vetkőzni ezeket, van, aki nem. Ideológiára és politikai gyakorlatra is vonatkozik. Egy biztos, a távházasság sosem működött. És mindenképpen alkalmazkodni kell az új helyzetekhez. – Diplomatikusan válaszoltál… Miket tartasz politikai pályád sikereinek? – Nem tudok sikerről beszámolni. Azt mondom, hogy amennyire tőlem tellett, tettem a dolgomat, beleértve az erdélyi magyar egyetem kérdését. Talán nem támogattak eléggé abban, hogy a nyilvánosság elé kerüljön az, amit én a parlamentben elvégeztem. Kétségtelen, hogy egyesek számára kellemetlen és kényelmetlen voltam, de sohasem a magyar érdekek árulója. „A Szoboszlay-perrel kezdtem foglalkozni” – Tudományos munkásságodról mesélnél-e valamit? – A politika hihetetlenül sokat vett el az időmből. Megtörtént, hogy négy évig semmit sem publikáltam. 1999-ben ledoktoráltam. Közben volt családalapítás, válás, forradalom, politizálás… A 19 bukaresti év alatt rengeteg anyagot gyűjtöttem. Most is vannak olyan témáim, amelyek arra várnak, hogy megírjam őket. Én ténylegesen középkorász vagyok, és intézménytörténettel meg művelődéstörténettel és középkori írástörténettel foglalkoztam. De néha kikukkantottam más korszakok felé is. Például, megírtam, hogy Kossuth Lajos díszpolgára volt Kolozsvárnak; ezt kevesen tudták. Még parlamenti képviselőként sikerült bepillantanom az ötvenes évek politikai pereinek irataiba; Wass Albert népbírósági perével, majd a Márton Áron- és a Szoboszlay-perrel kezdtem foglalkozni. Mindig olyasmikről írtam, amikről a románok nem sokat tudtak, amúgy a magyar közvélemény sem sokkal többet. – Tanítottál is Kolozsváron. – Igen, eleinte óraadóként, majd egyetemi docensként. Bizánc történetét és magyarságtörténetet adtam elő a Babeş–Bolyai Egyetemen, no meg latin és magyar paleográfiát. – A három közül melyiket szeretted jobban: a politikát, a kutatást vagy a tanítást? – A tanítást és a kutatást nem lehet szétválasztani. A politikát azért műveltem, mert viszketett a tenyerem, amikor láttam, hogy nem azt csinálták, amit kéne, és nem úgy csinálták, ahogy kellene. Keményebben kellett volna föllépni. Nem fejjel menni a falnak és főleg nem prédikálok románellenességet, csak azt állítom, hogy sokkal határozottabban kellene kiállni a magunk dolgai mellett, és a románságot szoktatni azzal, amit mi jogosan elvárunk tőlük. Hosszú ideig senki sem beszélt erről… Én a szakmámat szerettem és szeretem most is. 2012-ben, ahogy betöltöttem a 65. évemet, nyugdíjaztak, de óraadóként még megtartottak az Egyetemen, hogy magyarságtörténetet meg paleográfiát tanítsak. Nem tartott ez sokáig; egy nézeteltérés után két lábbal rúgtak ki. – Azt mondtad egyszer, hogy azért települtél át Tiszafüredre, mert szeretsz fürödni. – Egyszer ott nyaraltunk, és nagyon megszerettük a Tisza-tót. Valójában egy csomó sikertelenség állt mögöttem, sehol sem kellettem és az sem, amit én képviselek. A Néppárt se nagyon mozgatott engem, egyszer sem kérték ki a véleményemet. – Történészként van-e ars poeticád? – Addig nem tudok írni egy témáról, amíg mindent, amit fel lehet hajtani róla, nem használtam fel. Erről az alapvető dologról nem tudok lemondani. És amit rendkívül fontosnak tartok: tisztán, hangfogó nélkül, pártállástól függetlenül beszélni a tényekről. Szerintem, gyakorlatilag a tényszerűség az, ami változatlanul kulcskérdés nálunk az identitástudat szempontjából. Még mindig nem mondunk el mindent, amit el kellene mondanunk múltunkról. Ez rendkívül elszomorító. Rém keveset teszünk azért, hogy erősítsük ezt a magyar identitástudatot, amelyet van és volna mivel táplálnunk. Egy kutatásitéma-katasztert kellene felállítani, hogy a fiatal kollégák tudják, mi mindent kellene kutatni. – Nemrég előadást tartottál Aradon a Szoboszlay-perről. Készül egy nagyobb munkád? – Egy kötetet készítek elő, melyben ki szeretném adni Szoboszlay Aladár fennmaradt írásait. Ha ezt sikerül kiadnom, talán meg fog változni a vélemény Szoboszlayról. Ugyanis pokoli, hogy napjainkban mennyire nem ismerik a tényeket, és hogy mennyi téveszme kering róla, szamárságokról nem is beszélve. „A Kárpát-medencében bárhol jól érezném magam” – Hogy érzed magad Magyarországon? – Jól. Azt hiszem, a Kárpát-medencében bárhol jól érezném magam, de Kolozsvár is hiányzik és Aradra is szívesen jövök. – Mi köt Aradhoz? – A fiatalságom, az iskola, az emlékek, a családom. És ezek visszahúznak. Néha elgondolkodom, és felteszem magamnak a kérdést: vajon valóban jó volt, hogy elmentem? Bár, ki tudja, mi lett volna belőlem, ha itt bekerülök a helyi darálóba? – Vannak kellemes gyermekkori emlékeid? – A strand, az iskola, a tanulás, a Kultúrpalota könyvtára és a Választó utcai ház. – Vannak még barátaid Aradon? – Nincsenek. Talán Ujj Jánost sorolnám mégis közéjük. Ugyan az aradi magyar politikusok is azt tartották rólam, hogy radikális vagyok, de aradiakként mi csak szót értettünk. Különben nem is vagyok radikális, hanem „csak” nemzeti, de ezt ki is mondom. – Tiszafüreden vannak barátaid? – Nincsenek. Szakmai élet ott nem létezik, csak otthon. Pár emberrel tartom a kapcsolatot. Az én barátaim szerte vannak a világban… Új barátságok nehezen köttetnek. Ahhoz együtt kell futni, azonos vagy közeli pályán, hogy lássák az emberek egymást. „A politika kihasználja a történész munkáját” – Mi a véleményed a jelenlegi politikai helyzetről? – Változó korszakban élünk. Keresztény értékrend alkalmazására lenne szükség. Ettől egyre távolabb kerülünk. A magunk útját kellene járnunk, nem nyugati modelleket átvennünk! Testre szabott megoldásokat kellene találnunk!... Két irányzat áll szemben egymással: egy globalizáló és egy nemzeti. A nemzeti vonalon nem értek sem populizmust, sem nacionalizmust, egyszerűen azt, hogy ki-ki követhesse saját érdekeit, mindenki ápolhassa identitását. Hál’ istennek jelenleg Aradon ma is vannak, akik becsülettel képviseljék azt a közös értékrendet, közös nyelvezetet, ami nem csak az anyanyelv(!), és akik képesek felmutatni, hogy ez a város mit képviselt és mit produkált az évszázadok folyamán. – Egyesek azt állítják, hogy a történelem tanítása, prezentálása szorosan kötődik a pillanatnyi politikához, és függ tőle. Erről mi a véleményed? – Magamról beszélve, hangsúlyoznám, hogy én sohasem azt mondtam vagy tettem, amit más mondott, hanem azt, amit én hittem és gondoltam. A parlamenti éveim alatt sokkal többet használhattak volna történészként, de mások mindenhez jobban értettek. A történésznek a maga dolgát kell végeznie, függetlenül a politikától, de a történelem ismerete nélkül az eredményes politizálás elképzelhetetlen. A közösség számára a lényegi kérdéseket kell bemutatni mind a történelemből, mind a politika területéről. Jobb helyeken a politika használja a történész munkáját. – Milyen terveid vannak? – Még legalább három van, amelyeket meg kellene valósítani, mielőtt eltűnök ebből a világból. – Éspedig? – Van egy negyven éve dédelgetett témám Török Bálintról, a doktori disszertációmból a káptalan személyzet teljes listáját szeretném közreadni, ami sajnos kimaradt a könyvemből, és van egy, a magyar írásbeliség történelmével kapcsolatos meglátásom, amelyet ki szeretnék fejteni. – Mondanál-e valamit családodról? – Számomra a család a legszentebb dolog, ami létezik, ezen belül is a gyermekek. A gyermeknél szebb és jobb nincs. Sajnos, a politika miatt túl kevés időt töltöttem a családdal. De a lelkiismeretem tiszta, amit lehetett és amire képes voltam, megtettem a családomért. Mondom ezt annak ellenére, hogy állandóan az elveim után futottam. – Sokat nézed a tévét? – Végtelenül sokat, mert a politika nem hagy nyugodni. A sorsunk ettől függ. – Boldog vagy? – Nem tudom, mi a boldogság. A körülményekhez képest megelégedett ember vagyok, bár egyes kérdések, egyes dolgok most sem hagynak nyugodni. Ha elölről kezdhetném, ugyanazokat az elveket vallanám, ugyanazt tenném, de szeretném eredményesebben. Nem bánom a sok elvesztegetett időt. Az út végén sokkal világosabb, hogy mire nem kellett volna annyi időt fecsérelni. A „Chérchez la femme” rám szabott változata: „Keresni az igazságot, keresni helyünket a világban, és helyet csinálni magunknak – mármint a magyarságnak – a világban.” Juhász Béla / Nyugati Jelen (Arad) 2017. október 24.Veszélyben a Máramaros megyei magyarok egyetlen nyomtatott hírcsatornája: az újság befektetőket keresA Bányavidéki Új Szó évek óta pénzügyi gondokkal küzd, és azért, hogy a Máramaros megyei magyarok továbbra is anyanyelven tájékozódhassanak a legfontosabb helyi, országos és külföldi hírekről, a hetilap befektőket keres. Eddig legalább kétszer élesztették újjá a „klinikai halál” állapotából az újságot, egyszer a nagybányai és a környékbeli magyarok nagy mecénása, Szász György segítségével, egyszer pedig Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnökének, az RMDSZ volt ügyvezető elnökének köszönhetően. A hetilap szabadárusítási árát ideiglenesen 1 lejjel megnövelték, de ez nem jelent hosszú távú megoldást. „Tisztában vagyunk azzal, hogy ha a Bányavidéki Új Szó beszünteti a megjelenését, soha többé nem lesz a máramarosi magyar közösségnek magyar nyelvű lapja – ezért is kerültünk nem csak mint szerkesztőség, hanem magánemberekként is lehetetlen helyzetbe. Ezért is nehéz számunkra meghozni a döntést, hogy egy huszárvágással véget vessünk ennek az évek óta húzódó haldoklásnak” – írja közleményében a szerkesztőség. A hetilap kiadója, a Genius Kft. kizárólag a Bányavidéki Új szó fenntartására jött létre 1990-ben, amely az egyház és az iskola melett arra törekszik, hogy összetartsa a helyi magyar közösséget. A lapot támogató Pro Genius Egyesület felhívással fordul minden jó szándékú, az újság fennmaradását szívügyének tartó itthoni és külföldön élő magyarhoz, magánvállalkozóhoz, politikushoz, egyesülethez, alapítványhoz, politikai párthoz azzal a kéréssel, hogy ötletekkel, illetve lehetőségeihez mérten támogassa a Bányavidéki Új Szót. maszol.ro 2017. november 13.A magyar nyelv napja: több száz gyerek szaval a Csonkatorony mellettA Csonkatorony mellett szavalnak, és virtuálisan kapcsolódnak be az Országházban tartandó rendezvénybe a nagyszalontai gyerekek. Erdélyben és Magyarországon közös versmondással, szavalóversenyekkel és díjkiosztókkal ünnepelik a magyar nyelv napját. A magyar Országgyűlés 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette a magyar nyelvet hivatalossá - államnyelvvé – tévő törvényt. Az alkalomból számos rendezvényt tartanak Magyarország- és Erdély-szerte. Az MTI beszámolója szerint az Anyanyelvápolók Szövetsége a Pesti Vigadóban tartja ünnepségét, amelyen átadják a Lőrincze-díjat és a Maróti István-emlékérmet. Kihirdetik a szervezet 2017. évi országos pályázatának és A Magyar Nyelv Múzeuma Írj levelet Kazinczy Ferencnek! című pályázatának eredményeit, valamint kiosztják Balatonfüred városának díjait a Kisfaludy Sándor versmondóverseny győzteseinek. Az Országház ünnepi versmondó rendezvényén Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya mond köszöntőt. A magyar nyelv közös ünneplésében óvodáskorú gyermekek is részt vesznek Tamkó Sirató Károly, Kiss Dénes, Bella István, Fecske Csaba és Darázs Endre verseivel. Az Arany János-emlékévre tekintettel a központi ünnepségen Skype-on kapcsolják a nagyszalontai gyermekeket is. A Külgazdasági és Külügyminisztérium – Balassi Intézet rendhagyó szavalóversenyt hirdetett magyarul tanuló külföldi diákjai számára. Az Arany János verseit középpontba állító szavalóverseny döntőjén köszöntőt mond Hammerstein Judit helyettes államtitkár, az intézet vezetője, közreműködik a Makám együttes. A debreceni Református Kollégium Oratóriumában és a nagyszalontai Csonkatorony mellett ma több száz diák együtt szavalja el Arany János A legszebb virág című versét. A magyar nyelv napja debreceni programjaihoz számos helyi intézmény is kapcsolódik. Érdekes programokkal várják a fiatalokat és az érdeklődőket a Csokonai Színházban, a Déri Múzeum irodalom házában, a helyi közösségi házakban, könyvtárakban, a Kölcsey központban és az egyetemi közösségi térben, a nagyerdei víztoronyban, írta az MTI. Balatonfüreden idén is csaknem száz helyi fiatal gyűl össze Magyarország első, egykori kőszínházának oszlopainál, hogy Balatonfüred kulturális partnervárosainak diákjaival egy időben szavalják el Kisfaludy Sándor néhány versét. A miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében ma rendezik a „Te aranyok Aranya!” című Arany János-szavalóverseny észak-magyarországi területi döntőjét. Díjátadó Kolozsváron – Kolozsváron hétfőn 18 órától Bánffy-palotában ünneplik a magyar nyelv napját. Az alkalomból a Tonitza-teremben az Erdélyi Magyar Írók Ligáját díjazza az RMDSZ és a Communitas Alapítvány. A gálán felszólal Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke és Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke. Műveiből felolvas Karácsonyi Zsolt, Király László, Király Zoltán, Márton Evelin, moderál László Noémi. Részletek hangzanak el Laczkó Vass Róbert színművész és Nagy Gergő zongoraművész A legjobb ember – zenés Ady-fantázia című előadóestjéből. Krónika (Kolozsvár) 2017. november 14.A magyar nyelv napját ünnepelték KolozsváronAz RMDSZ és a Communitas Alapítvány közös, a nyelvművelő munka elismerésére alapított díját vehette át ma, hétfő este, a magyar nyelv napja alkalmából az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) a kolozsvári Bánffy-palotában. A díjat (amely Sánta Csaba szobrászművész A bölcső című alkotása mellett egy 20 ezer lej értékű támogatást is tartalmaz) a Communitas Alapítvány részéről Takács Csaba elnök, az RMDSZ részéről pedig Kelemen Hunor elnök adta át Karácsonyi Zsolt E-MIL-elnöknek. A 15 éves írószervezetet Markó Béla költő, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke méltatta. Az RMDSZ és a Communitas Alapítvány közös, a nyelvművelő A díjátadót ünnepi műsor követte, amely során többek között Karácsonyi Zsolt, Király László, Király Zoltán, Márton Evelin olvasott fel műveiből, továbbá részletek hangzottak el Laczkó Vass Róbert színművész és Nagy Gergő zongoraművész A legjobb ember – zenés Ady-fantázia című előadóestjéből. November 13-át 2011-ben nyilvánította a Magyar Országgyűlés a magyar nyelv napjának, annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette azt a törvényt, amely a magyar nyelvet hivatalossá, államnyelvvé tette. Romániában az RMDSZ kezdeményezésére 2015 novemberében hirdették ki azt a törvényt, amely kimondja: november 13-án Románia minden településén hivatalos úton is megünnepelhető a Magyar Nyelv Napja. Idén harmadik alkalommal került sor erre az ünnepre. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár) 2017. november 14.Nem szabad abbahagyni: a magyar nyelv napján díjazta az RMDSZ az Erdélyi Magyar Írók LigájátÜnnepi köszöntőjében Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt az anekdotát idézte, amikor egy idős művész a hosszú élet titkát abban látta, hogy nem szabad abbahagyni a lélegzést. Úgy vélte: a nyelv hosszú életének a titka is az, hogy nem szabad abbahagyni annak használatát. A politikus arra figyelmeztetett, hogy a nyelv egyaránt képes alkotásra és rombolásra. Utóbbira példaként idézte, hogy az 1990-es marosvásárhelyi pogromkísérlet onnan indult, hogy valakik magyarul is kiírták, hogy gyógyszertár. Hozzátette: manapság Ukrajnát sújtja nyelvi háború. Az E-MIL intézményét méltató Markó Béla költő elmondta, maga is a laudációra készülve keresett rá az intézmény szó eredetére és csodálkozott rá, hogy volt a magyar nyelvben egykor egy kedv, ízlés, irány jelentésű int főnév, melyből az intéz és az intézmény szavunk is ered. Markó Béla megemlítette: magyar irodalom csak egy van, magyar irodalmi élet viszont több is”, hiszen az erdélyi magyar írók többsége a romániai és a magyarországi írók szövetségének is tagja. Megjegyezte: néha úgy tűnik, hogy „Magyarországon belül is több, egymással párhuzamos irodalmi élet van és nem a sokszínűség, hanem a kizárólagosság jegyében”. Úgy vélte, az Erdélyi Magyar Írók Ligája akár az önálló írói érdekképviseletről legyen szó, akár a magyarországi irodalmi intézményekkel való folyamatos kapcsolatról, akár a magyar–román együttműködésről, sikerrel válaszolt a kihívásokra. „Tetszik nekünk vagy sem, Erdélyben magyar értelmiséginek lenni közéleti felelősséget is jelent” állapította meg Markó Béla. Hozzátette: az itteni intézmények többet jelentettek mindig valamiféle bürokratikus keretnél. A díjat – Sánta Csaba szobrászművész Bölcső című alkotását –, melyhez 20 ezer lej pénzjutalom is tartozik, Kelemen Hunor és Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke adta át Karácsonyi Zsolt E-MIL-elnöknek. Az est keretében az E-MIL alkotói – László Noémi, Király László, Király Zoltán, Márton Evelin és Karácsonyi Zsolt – olvastak fel műveikből. Az ünnepség zárásaként részletek hangzottak el Laczkó Vass Róbert színművész és Nagy Gergő zongoraművész A legjobb ember – zenés Ady-fantázia című előadóestjéből. MTI; Krónika (Kolozsvár) 2017. december 9.Erdélyért Életműdíjat kapott Csíky Boldizsár zeneszerzőCsíky Boldizsár marosvásárhelyi zeneszerzőt, a város kulturális életének egyik legmeghatározóbb személyiségét köszöntötték péntek este a Kultúrpalota kistermében. Az RMDSZ, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Communitas Alapítvány Erdélyért Életműdíjban részesítette a művészt, aki idén októberben ünnepelte 80. születésnapját. Elsőként Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, az RMDSZ volt szövetségi elnöke mondott köszöntő beszédet. Elmondta, az Erdélyért Életműdíjat harmadik alkalommal adja át az RMDSZ. Első alkalommal 2015-ben Kántor Lajost, azt követően 2016-ban Egyed Ákost díjazták, most pedig Csíky Boldizsárt jutalmazták mindazért, amit Erdélyért, illetve Marosvásárhelyért tett. „Erdélyben úgy alakult a sorsunk, hogy az erdélyi magyar alkotó nem engedhette meg magának, hogy a dolgozószobájába bezárkózzon” – fogalmazott Markó, utalva arra, hogy a művészei alkotás mellett Csíky Boldizsár is közéleti szerepet vállalt város művelődési és közéletében. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia művészeti titkára volt 40 éven keresztül, a rendszerváltást követően pedig igazgatója. Két mandátumot töltött ki a a városi önkormányzatban a rendszerváltás után. Sokat tett azért, hogy oldja a román és magyar közösség között a ’90 márciusában kialakult feszültséget, hogy működjön a párbeszéd a két közösség között. Csíky Boldizsár eddigi életműve épp olyan sokrétű és gazdag, mint személyisége – kezdte a méltatást Selmeczi György, aki többféleképpen is jellemezte a marosvásárhelyi zeneszerzőt. Az erdélyi szellem arisztokratájának nevezte például, ugyanakkor az erdélyi szellemi élet plebejusának is. A tehetség, a moralitás és a stílus a művész szentháromsága – mondta a méltató, az erdélyi kultúra szolgálójának nevezve az ünnepeltet, aki az erdélyi és marosvásárhelyi önbecsülést szolgálja, a közönséget is ugyanakkor, aki a kortárs zeneszerzésnek az utolsó mohikánja, őrző a vártán, nagy művész, akinek érzéke van a nagysághoz. Gyarmathy János Magvető című kisplasztikáját végül Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke adta át Csíky Boldoizsárnak Markó Béla és Takács Csaba jelenlétében. A díjazott megköszönte a méltató szavakat, majd azokról az évekről beszélt, amikor a Kultúrpalota színpadán és próbatermein a Székely Színházzal kellett osztoznia a Filharmóniának, amikor egy-egy előadásra a második emeletről a földszintre kellett hetente lecipelniük a 700-800 kilós zongorát. Végül Csíky Boldizsár-műveket adott elő zongorán ifjabb Csíky Boldizsár és Selmeczi György, Molnár Mária énekes, valamint a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Fúvósegyüttese. Antal Erika / maszol.ro 2017. december 12.„Az erdélyi szellem arisztokratája – és plebejusa”Erdélyért Életműdíjat kapott Csíky Boldizsár Az RMDSZ, a Kós Károly Akadémia Alapítvány, valamint a Communitas Alapítvány által alapított Erdélyért Életműdíjat az idén a marosvásárhelyi Csíky Boldizsár zeneszerző, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia egykori művészeti titkára, majd igazgatója, a Kemény Zsigmond Társaság elnöke, a város kulturális életének egyik legismertebb személyisége vehette át. A díjátadó ünnepségre péntek este a Kultúrpalota kistermében került sor, ahol a méltatók közül elsőként Markó Béla köszöntötte az idén októberben 80. életévét betöltött művészt. – Az RMDSZ harmadik alkalommal ad Erdélyért életműdíjat egy kiemelkedő erdélyi magyar alkotónak: 2015-ben Kántor Lajost, 2016-ban Egyed Ákost díjaztuk. Nem latinul, hanem magyarul neveztük meg ezt a díjat, mert olyan alkotókat kívánunk kitüntetni, akik életművük által Erdélyért cselekedtek: aki itthon alkot, az Erdélyért is cselekszik. Csíky Boldizsár zeneszerző a jelentős erdélyi alkotók sorába tartozik, az az ember, aki folyamatosan cselekedni próbált azért, hogy más legyen a jövőnk Marosvásárhelyen, Erdélyben, Romániában. Életművében, alkotásaiban sem tud szabadulni ettől a kihívástól. Impozáns lista tartalmazza a műveit, köztük az Erdélyi rapszódiát, a Gulág című memoriál-szimfóniai szerzeményét. Alkotásai ezer szállal kapcsolódnak művészeti múltunkhoz, történelmi dilemmáinkhoz. Közéleti szerepvállalását közelről szemlélhettem: a nehéz években, ’89 után olyan személyisége volt Marosvásárhelynek, aki nagyon sokat tett kilátástalannak tűnő időkben is azért, hogy ez a város békésen megélhesse a maga kultúráját, és ne szakadjon meg az a párbeszéd, amely a város két nagy közössége között zajlik. A Pro Európa Liga társelnökeként, a KZST elnökeként és közvetlenül is megtapasztalta a politikai kihívás fontosságát: a kilencvenes években két mandátumon át városi tanácsosként is dolgozott. Van, aki úgy érzi, hogy ezáltal csonkulnak az alkotó energiái, én azonban úgy gondolom, hogy ezek a vállalások hozzáadtak művészete mélységéhez. – Nem számítottam arra, hogy ennyire nehéz lesz zárt formába önteni gondolataimat – mondta méltatóbeszéde során Selmeczi György. – A barátság és tisztelet ezen fokán idősődő művészemberek túl vannak a szabályos méltató gondolatok világán. Csíky Boldizsár eddigi életműve olyan sokrétű és gazdag, mint a személyisége. Sokan vannak, akik egy művét sem hallották, mégis mindenki tudja, hogy ki ő. Mondhatjuk, az erdélyi szellem arisztokratája – a szó leggazdagabb értelmében. Elődeinek szellemi hagyatéka, tudása, látóköre, műveltsége felhatalmazza erre, a tehetség, a moralitás, a stílus pedig az arisztokrata művész szentháromsága. Derű és játék, hobbi és kedvtelés, spiritualizmus nélkül nincsen alkotás. De azt is mondhatjuk: Csíky Boldizsár az erdélyi magyar szellemi élet plebejusa – a harc, a kitartás embere, az értékek mindenkori szószólója, ombudsmanja, a közösség természetrajzának ismerője, betegségeinek orvosa. Egész vezetői pályáját az erény és a taktikai érzék virtuóz egyensúlya jellemzi. Szerzeményeire a népi források, a népzenei inspirációk, de teljes alkotói szuverenitás is jellemző: erdélyi intonáció európai távolságban. Mindenki erre törekszik, de nagyon keveseknek sikerül. Életművének szinte mindegyik darabja ékes bizonyíték arra, hogy van élet Bartók után. Ehhez kellett a plebejus kiállás, a nyitottság, az ostobák derűs kiismerése. Ugyanakkor az erdélyi kultúra szolgálója is: az erdélyi önbecsülést szolgálja. Puszta jelenléte mindenkor szembeszegült a provincializmussal. Szolgálta a zenekart, amely mindig Vásárhely presztízsének fokmérője volt. Szolgálta a közönséget – nem kiszolgálta. A kortárs zenei minőség első számú utolsó mohikánja: az őrző. Egy nagy művészt köszöntünk: olyant, akinek még van érzéke a nagysághoz és a minőséghez egyaránt. Köszöntjük az arisztokratát, a plebejust, a szolgálót, Csíky Boldizsárt! – mondta Selmeczi György, majd Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke Markó Béla, a Kós Károly Akadémia elnöke és Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke társaságában átadta a díjat, Gyarmathy János marosvásárhelyi szobrászművész Magvető című alkotását. – Fontos nekem ez a díj, és hálás vagyok, hogy rám gondoltatok. Az, hogy a Kós Károly nevéhez is kapcsolódik, még többet jelent nekem: ő a katasztrófa után megmutatta, hogy hogyan lehet itt élni. Nézem ezt a termet, ahol körülbelül negyven évig működtem, itt volt a zenekar próbája mindaddig, amíg a színház meg nem épült. Itt értek az első élményeim, negyven éven keresztül rengeteget tanultam a zenekar lélektanáról – köszönte meg a kitüntetést Csíky Boldizsár. Az est zárásaként Csíky Boldizsár műveit adta elő zongorán ifjabb Csíky Boldizsár és Selmeczi György, valamint Molnár Mária, a Kolozsvári Magyar Opera magánénekesnője, illetve a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia fúvósegyüttese Kostyák Márton közreműködésével. K. Nagy Botond / Népújság (Marosvásárhely) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
